Az egész világ megpróbálta rávenni a Vatikánt, hogy visszaadja a családjának, de hiába.
Edgardo Mortara 1851-ben született Bolognában, egy nyolcgyermekes zsidó család hatodik fiaként. Néhány hónapos korában súlyosan megbetegedett, és az orvosok minden igyekezete ellenére állapota egyre csak romlott. Ebben az időben a Mortara családnál dolgozott egy 16 éves, katolikus szolgálólány, Anna Morisi. A lány nagyon aggódott a csecsemőért, és azt tervelte ki, hogy ha már a kisfiúnak meg kell halnia, legalább – hite szerint – megmenti a lelkét, így titokban megkeresztelte Edgardót. A gyermek állapota később jobbra fordult és végül teljesen felépült a betegségből. Legalábbis ezt mesélte a szolgálólány az egyházi bíróságnak.
Az állítólagos keresztelést végző pap jelentette a hatóságoknak, hogy egy katolikus gyermeket nevelnek a Mortara házban. Az érvényes törvények pedig tiltották, hogy zsidó szülők keresztény gyermeket neveljenek. A római katolikus egyház és az egyetemes inkvizíció hivatala szerint a keresztelőnél nem számít, hogy a szülők beleegyeztek-e. Akit alávetettek ennek a szertartásnak, katolikusnak számít, s így nem nevelkedhet zsidók között.
1857 júliusában rendelték el a törvénytelen állapot megszüntetését, és a pápai állam katonái a szülők tiltakozása ellenére erőszakkal magukkal hurcolták Edgardót. Közölték velük, hogy a gyermek nem hozzájuk tartozik, és a Vatikánba viszik.
A Mortara család tragédiájának híre bejárta az egész világot. Befolyásos emberek, sőt uralkodók próbáltak közbenjárni a gyermek hazajuttatása érdekében. I. Ferenc József és III. Napóleon császár is megkereste IX. Piusz pápát, hogy engedje vissza Edgardót a szüleihez. Az egyházfő azonban elutasított minden kérést, és közölte, hogy a gyermek katolikusnak számít, így nem nevelkedhet más vallású családban.
Mortaráék megpróbálták bebizonyítani, hogy a szolgálólány nem szavahihető ember, és már számos munkáltatója elbocsájtotta ezért. A család azt is tagadta, hogy a gyermek bármikor súlyos beteg lett volna, tehát a titkos keresztelőre sem láthatott okot Morisi. Ha pedig nem volt keresztelő, akkor az egyház sem állíthatja, hogy a gyermek vallást váltott volna.
Sir Moses Montefiroi, a neves zsidó filantróp és a brit zsidó közösség vezetője szintén megpróbált segíteni. Befolyását felhasználva igyekezett minél több európai és amerikai szervezettel és közösséggel nyomást gyakoroltatni a pápai államra, azonban nem járt sikerrel. Végül személyesen utazott el a Vatikánba, és kihallgatást kért a pápától. Mielőtt Rómába indult volna, a híres, spanyol és portugál zsidók által alapított, londoni Bevis Marks zsinagógában összegyűltek a hívek és Montefiori sikeres küldetéséért imádkoztak.
A Vatikánba érkezve Montefiori heteken keresztül hiába várta, hogy megjelenhessen IX. Piusz színe előtt. Végül egy írásos üzenetet kapott a pápai hivataltól: „Legnagyobb sajnálatomra a pápa nem kívánja fogadni önt. Őszentsége nem hajlandó vitába bocsátkozni az általa lezártnak tekintett Mortara-ügyben”.
Montefiorinak végül annyit sikerült elérnie, hogy a pápai állam bíborosi hivatalában fogadták, ahol kérvényére cinikusan annyit feleltek: Edgardo 18 éves kora után szabadon dönthet majd arról, hogy az egyház tagja kíván-e maradni, vagy visszatér a családjához. Addig viszont a Vatikánban nevelkedik. A bíborosi hivatal egy engedményt azért adott: engedélyezte, hogy a Mortara család látogatást tegyen a fiúnál.
A látogatásról két ellentétes feljegyzés készült. Az egyik szerint Edgardo sírva csimpaszkodott anyjába, és haza akart térni velük, a másik szerint pedig megkeresztelkedésre buzdította a szüleit, és nagyon csalódott volt, amikor nem tettek így.
Montefiori végül visszatért Londonba, a Mortara család azonban folytatta a küzdelmet, de nem értek el semmilyen eredményt. Edgardót végül 21 évesen pappá szentelték, majd hittérítőként járta be Európát. 1940-ben, Belgiumban érte a halál. IX. Piusz pápát 2000 szeptemberében boldoggá avatták.
Forrás: NLI