Sziván hó 24-én, vagyis a mai napon van Mordecháj Élijáhu, Izrael egykori szfárádi főrabbijának halálozási évfordulója. 81 éves korában, hosszas betegség után hunyt el 2010-ben.
A rabbi 1929-ben született Jeruzsálem Óvárosában. Gyerekkorát szegénységben, ám komoly tanulással, a kor vezető tudósai és kabalistái között töltötte. 28 éves korában az izraeli rabbinikus bíróság valaha volt legfiatalabb tagjának választották. Az 1967-es hatnapos háború után Izrael szent helyeinek rabbija lett. Az évek során egyre népszerűbbé vált a hozzá fordulókat mindig mosolyogva és lelkesedéssel fogadó rabbi, akitől a zsidóság minden szektorába tartozó emberek kértek tanácsot. 1983-ban választották Izrael szfárádi főrabbijává, és e pozíciójában találkozott és tartott fenn kapcsolatot a lubavicsi Rebbével, Menachem Mendel Schneerson rabbival. Az utolsók között volt, akik magánbeszélgetésen vehettek részt a Rebbével. Három alkalommal, összesen több mint 12 órán át beszélgettek.
Mordecháj Élijáhu rabbi sokszor hangoztatta, hogy magát a Rebbe tanítványának tartja. 1993-ig viselte a főrabbi címet, ám aktivitása ezután sem csökkent, és egészen betegsége elhatalmasodásáig járta az országot, beszédeket tartott, tanított, és legalább hetente egyszer katonákat látogatott meg, hogy emelje a bázison a morált. Nagy figyelmet fordított arra, hogy az izraeli társadalom politikai megosztottsága fölé emelkedjék.
Érdekesség, hogy családjából a megelőző hat nemzedékben senki nem hagyta el a Szentföldet, így lelkifurdalást okozott számára, amikor az askenázi főrabbival együtt az Egyesült Államokba látogatott. Ekkor találkozott a Rebbével New Yorkban. Amikor megemlítette neki ezt a problémát, a Rebbe egy tórai történettel válaszolt:
„Azzal, hogy elhagyta Izrael szentségét”- magyarázta a Rebbe, Jáákov képes volt csodálatos családot építeni, és biztosítani a zsidó nép jövőjét, „A leereszkedés hozza el a felemelkedést, a sötétségen át jön a fény.” Ahogyan Jáákov optimistán a jövőbe tekintve hagyta el az Országot, úgy kell nekik is tenniük, hogy inspirálják a köréjük gyűlő zsidó közönséget. „A lubavicsi Rebbe a legjobbjait küldte el magától messzire, hogy Chábád-házakat nyissanak” – mondta Élijáhu rabbi számos alkalommal, és élete utolsó két évtizedében ő is követte a Rebbe példáját. Zsinagógája mellett egy olyan intézményt nyitott, melyben olyan rabbikat képeztek, akik a világ számos helyére szóródtak aztán szét, olyan közösségekbe, melyeknek szfárádi rabbira volt szüksége.
A Rebbe inspirálta 1986-os találkozójuk alkalmával az izraeli közösségi szédereket, melyeket a főrabbinátus szervezett minden városban azok számára, akik másként nem jutottak volna el széderre.
A Rebbe és áv Mordecháj Élijáhu hosszas beszélgetései többnyire zárt ajtók mögött zajlottak, és Izrael és a világ zsidóságának számos problémáját érintették. „Rájöttem, hogy ugyanúgy tisztában van azzal, hogy mi történik szerte a világon, mint azzal, hogy mi folyik Izraelben.” 1992-ben, nem sokkal a Rebbe végzetes szívrohama előtt Élijáhu rabbi egy utolsó látogatásra ment a Rebbéhez. Erről a találkozóról Joszef Élijáhu rabbi, Mordecháj Élijáhu fia számolt be: „A látvány megdöbbentő volt, az apám és a Rebbe a Tóra különféle részleteire utaltak [beszélgetésükben]. Percenként vágtattak keresztül az egész Tórán, Talmudon, zsidó jogon, kabalán és a kommentárokon.”
E két hatalmas elme igen sok közös vonást hordozott. Mindketten mélyen elkötelezettek voltak a zsidóság és annak minden tagja iránt, mindketten hatalmas tudással rendelkeztek, és idejüket a közösség szolgálatának áldozták. „Elkötelezett volt a népünk felé. A Tóra szavait mindig magas intelligenciával, és tökéletes iránymutatással ötvözte”- mondta Mordecháj Élijáhu rabbiról a temetésén Binjámin Netánjáhu miniszterelnök. „Mindenkit ugyanúgy üdvözölt, mindenkinek tanácsot adott és mindig nyílt szívvel beszélt” – mondta egyik közeli bizalmasa, a Chábád mozgalomhoz tartozó Méir Zeiler.
Élijáhu rabbi a Kolel Chábád szervezet programjaiban is részt vett. A rabbi 11 évesen árvult meg az apjától, így a Kolel Chábád árvái és özvegyei számára hitelesen tudta közvetíteni, hogy akármi történik is az ember életében, mindig törekedni kell a legmagasabb tudás és teljesítmény elérésére.
A Rebbével való találkozásáról így emlékezett meg Élijáhu rabbi: „Már találkozásunk előtt is hallottam a lubavicsi rebbéről. Semmi nem készíthetett azonban fel arra az élményre, hogy milyen vele személyesen találkozni… Az egész Tóra nyitott könyv volt a számára. Érvelése, és mélyre hatoló kérdéseinkre adott válaszai olyanok voltak, amilyeneket korábban soha sem tapasztaltam – tiszta és briliáns… Különleges élmény, kivételes és ritka jelenség volt olyan nagy elmével találkozni, akinek nagy tudásához mély megértés is társult… Úgy éreztem, hogy a Rebbe szent személy volt, akiben különleges lélek lakozik. Nem magáért való idividuum volt, hanem a zsidó nép mindent magába ölelő lelke… Minden zsidóért aggódott, minden egyes személy fontos volt a számára. Azt akarta, hogy minden egyes zsidó kövesse szülei hagyományait, akár askenáziak, akár szfárádiak voltak.”
Azt mondja a Talmud, hogy „Jáákov atyánk nem halt meg”. Mit jelent ez? Hiszen eltemették, meggyászolták őt. A Talmud magyarázata szerint, mivel Jáákov gyermekei a mai napig élnek, ő maga is életben van. Azáltal, hogy gyermekei jótéteményeket cselekszenek, és követik kivételes nagyságú elődjük útját, életben tartják ezt az elődöt. „A Rebbe gyermekei tanítványai voltak. Ők továbbra is terjesztik a zsidóságot, ahogyan ő akarta; a Rebbe rajtuk keresztül él.”
Mi pedig, 9 évvel Mordecháj élijáhu rabbi eltávozása után, hozzátehetjük, hogy az ő öröksége is tovább él az egész izraeli társadalomban.
Emléke legyen áldott!
zsido.com
Forrás: chabad.org, chabad.org