A történelemről mesélnek az ősi ciszternák

A jeruzsálemi Templom-hegy alatt számos ciszterna tanúskodik a Szentély pusztulásáról és a történelem más viharos eseményeiről. A ciszternák azonban nem látogathatók, a Templom-hegyet ugyanis az iszlám Waqf felügyeli és ők senkit nem engednek az egykor a Szentélye érkező zarándokokat kiszolgáló víztárolók közelébe.

A hegy alatt megbúvó ciszternákat részben eleve erre a feladatra vájták, részben pedig kőfejtők voltak, melyeket csak később töltöttek meg vízzel, miután felhagytak a kövek kitermelésével. A ciszternákba csatornahálózat szállította a Gihon-forrásból a vizet, valamint esővizet is tároltak bennük. A kutatók szerint összesen 49 ciszterna bújuk meg a hegyben, és ezekhez 42 csatorna szállította egykor a vizet. A második Szentély pusztulása előtt egyes tárolók búvóhelyként szolgáltak.

A föld alatti tárolók túlélték Jeruzsálem pusztulását és a szakértők számára fontos adatokat szolgáltathat(ná)nak a sorsdöntő időszakról. Napjainkban a ciszternák közül a legtöbb nem látogatható és még az izraeli biztonsági erők is csak ritka veszélyhelyzetekben hatolhatnak be oda. Egy, a szélsőséges iszlámot képviselő csoport korábban azt tervezte, hogy Mekkából hozott vízzel töltik fel a tárolókat, hogy a helyszín még szentebb legyen a muszlimok számára.

Nádáv Srágáj izraeli újságíró éveken át látogatott két jól megközelíthető, ám mára már szintén lezárt ciszternát. Mindkét medencét Eli Sukron régész fedezte fel. „Az egyik az első Szentély idejéből származik… Bejáratát 2012-ben fedezték fel a Heródes-korabeli vízelvezető árok burkolatkövei között. Ez az árok köti össze a Siloách-medencét a Templom-hegy déli oldalával” – írta. – „A hatalmas ciszterna falait sárgásbarna vakolat borítja, az első Szentély korának jellegzetessége. E ciszterna felfedezése megingatta azt a szilárd elképzelést, mely szerint az első Szentély korának Jeruzsálemének egyetlen vízforrása a Gihon-forrás volt.”

 Carl Haag: A Sziklamecset alatt húzódó barlang (1859)

Srágáj elmondta, hogy a másik, általa korábban meglátogatott víztároló kétezer évvel ezelőtt búvóhelyet nyújtott egy rejtőzködni kívánó zsidó családnak, akik – az ott fellelt maradványok alapján – ott fogyaszthatták utolsó étkezéseiket abban a reményben, hogy a felkelők nem lopják el tőlük az ételt. A híres zsidó történetíró, Josephus Flavius A zsidó háború című könyvében részletesen leírja, hogy a Szentély pusztulását közvetlenül megelőzően hogyan szereztek maguknak a felkelők élelmiszert a város gyengébb lakóitól. Az ebben a ciszternában talált, ételmaradványokat tartalmazó edények, a kis, csupán pislákoló fényt nyújtó agyaglámpás arra utal, hogy egy család itt rejtőzködött és evett abban a reményben, hogy nem fedezik fel készleteik utolsó maradékait. Az apró agyaglámpás fényében éppen hogy csak láthatták az edényt, és nem is árulta el őket.

A ciszternákról egyébként a legtöbb információt a XIX. században végzett kutatások nyújtják. Akkoriban a távoli, csöndes Jeruzsálemben még nyugodtan működhettek a lelkes régészek és felfedezők, köztük a két leghíresebb, Charles Warren és Conrad Schick. A ciszternákat elsősorban az ő rajzaikból ismerjük ma, másfél évszázaddal később. Mellettük még egy fontos forrásunk van, nevezetesen Ermete Pierotti, a szardíniai hadsereg tisztje, aki a város ottomán kormányzójának mérnöke volt, így a Templom-hegy belsejének titkai nyitva álltak előtte. Ő írt a „Lelkek Kútja” nevű ciszternáról, mely a Sziklamecset alatt található. Ebben az épületben van a világ alapköve, az even hástijá, és Pierotti elbeszélése szerint alatta húzódik az a 14 fokból álló lépcsősor, amely levezet egy terembe, ahol egy hatalmas márványlap fedi egy ciszterna lejáratát. A zsidó tradíción alapuló iszlám hagyomány szerint ez a kő takarja a lelkek birodalmát, ezért nevezik Lelkek Kútjának. Bölcseink az alapkövet egyfajta zárókőnek látják, mely az alatta levő űrt zárja le és megakadályozza, hogy ez az űr feltörjön és elnyelje a világot.

Úgy tűnik, Pierottinak egy oldalsó nyíláson át sikerült lejutnia a márványlapig, azonban azt ő sem emelhette fel. Ha valóban úgy van, ahogy leírja, akkor nagyon fontos helyre bukkant, mivel állítása szerint méretes barlangba jutott, közvetlenül a Sziklamecset alatt. Ez pedig zsidó szempontból óriási felfedezés és népünk történelmének fontos darabjait rejtheti. Bölcseink, többek között a Rámbám (Maimonidesz) úgy vélték, hogy az első Szentély idejében a kőtáblákat rejtő frigyládát a szentek szentje alatt tartották egy mély és tekervényes rejtekhelyen. A hagyomány és számos kutató is egyetért abban, hogy a szentek szentje a jelenlegi Sziklamecset területén volt. Ha Pierotti állítása igaz, akkor valóban létezik éppen a kérdéses helyen egy föld alatti járat, melyben akár a frigyládát is rejtegethették őseink.

A Lelkek Kútja a közelmúltban kétszer került az izraeli újságok címoldalára. Először 2015-ben, amikor a Waqf kicserélte a Sziklamecset és az alapkő alatti barlang szőnyegeit, ekkor ugyanis le is fényképezték a napvilágra került padlózatot és az egyik felvétel a Lelkek Kútját fedő márványlapot mutatja. Másodszorra egy 2017-ben elkövetett, két rendőr életét követelő merénylet nyomán lett újra szóbeszéd tárgya, ekkor ugyanis a területet rejtett fegyverkészletek után kutatva átfésülő rendőrök olyan ciszternákba is belenéztek, melyeket a XIX. század óta egyszer sem nyitottak ki. Egyes víztároló medencéket le is filmeztek és a biztonsági erők képviselői megosztották e felvételeket az Izraeli Régészeti Hatóság illetékeseivel. A Waqf állítása szerint a Sziklamecset alatti barlangot is átkutatták, de egyetlen izraeli hivatalnok sem hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy vajon a márványlapot felemelték-e…

 Charles Warren rajza a Nagy Ciszternáról

Akárhogy is történt, a lelkek kútja csupán egy a 49 ciszterna közül. Rivka Goren kutató négy ciszternát a Szentélyeknél jóval korábban keletkezett temetkezési helynek tart. Egy másik, a nyolcas tároló a Nagy Ciszterna nevet viseli és becslések szerint több mint 11 ezer köbméter víz befogadására szolgált. Dokumentációját és rajzát William Simpson 1872-ben végzett felméréseiből ismerjük. Ezzel kapcsolatban a kutató-újságíró Arnon Szegál a következőket írta: „Binjámin Mázár úgy vélte, hogy ez volt az a ciszterna, melyet a zsidó források szerint a Szentély korában a leggyakrabban használtak a zarándokok. Mazar szerint a zarándokok vízkészletéért a második Szentély idejében felelős Nehunja lánya ebbe a tárolóba eshetett bele.” Emellett más régészek úgy vélik, hogy a Nagy Ciszterna – a többi, nagy méretű víztárolóval együtt – eredetileg föld alatti kőfejtő volt és innen termelték ki a Szentély építéséhez szükséges köveket. Miután befejezték a kő kitermelését, bevakolták a hatalmas gödrök falát és így alakították őket vízgyűjtő, illetve víztároló medencékké.

Más érdekes medencék is ismertek, az ötös számot viselő, a hegytől délre található ciszternát valószínűleg a második Szentély idejében vájták és ez adott vizet a nép vezetőjének, Ezrának. A Misna tanúsága szerint ebbe a medencébe engedték bele a Szentély épületének szent részét a szentek szentjétől elválasztó, óriási függönyt, a párochetet és talán innen vették a vizet a kohénok a zarándokok lábának és kezének megmosásához.

„A Templom-hegy sokkal-sokkal több, mint az állandó konfliktusok és összeütközések színhelye. A helyszín a történelemről mesél, mely messze túlmutat a jelenlegi konfliktuson, történelemről, mely a zsidó nép legrégebbi gyökereit tárja fel és reményt ad a jövője számára” – mondta Szegál.

zsido.com

Forrás: JPress

  • Küldés emailben