1911. május 31-én bocsátották először vízre a korszak legnagyobb vízi csodáját, a Titanicot. Az emberi talányosság kiemelkedő alkotásáról ekkor még senki a legrosszabb rémálmában sem gondolt arra, hogy alig egy évvel később első útjának ötödik napján tragikusan elsüllyed és az óceán a hajóval együtt elnyeli az utasok kétharmadát.

A katasztrófa híre megrázta az egész világot, s az emberekben felébresztette a felebaráti szeretetet micvájának fontosságát.

Visszatekintő cikkünkben az együttérzés egy szép, pesti példáját idézzük fel. 

A Titanic elsüllyedése a világ összes jóérzésű emberéből részvétet váltott ki, de sokak részvéte közül különösen szép volt Herzman Bertalan (1845–1912) tőzsdetanácsos, gabona-nagykereskedő, a pesti izraelita hitközség elöljárójának és megbecsült filantrópjának kezdeményezése, amikor arra kérte a hitközség vezetését, hogy az áldozatok emlékére gyászünnepélyt szervezzenek. 

Herzman kérését végülis részlegesen teljesítették, azaz külön, erre a tragikus eseménynek dedikált istentiszteletet nem tartottak, azonban 1911. április utolsó szombatján dr. Hevesi Simon (1868–1943) főrabbi a Dohány utcai zsinagógában a szokásos szombati beszédét a Titanic áldozatainak komponált imával egészítette ki, mely többek között így hangzott:

„Mindenható Urunk: testvéreinkért imádkozunk hozzád, kik a sötét végzet martaléka lettek, rettentő áldozatul és rendkívüli szomorú módon váratlanul és előkészületlenül hirtelen távoztak ez élet országából, צללו כעופרת במים אדירים – akik alámerültek, mint az ólom a hatalmas vizekben [2Mózes 15:10. – szerk.]. Voltak közöttük jeles kiváló emberek, a tudás és erkölcsiség előkelőségei, voltak közöttük nemes érzésű értékes emberek, akik megszentelték nevedet maguktartásával életük utolsó órájában is, voltak közöttük hittestvéreink közül számosan, kik a Te egységednek vallásával szálltak tengermély sírjukba. 

De mi nemcsak hittestvéreinkért imádkozunk, hanem embertársainkért, mindenrendű ember-testvérünkért, nem tekintve, hogy mily szertartások és hitelvek között imádták lényedet, nem tekintve, hogy mily gondolatelemek és erkölcsi elvek szerint morzsolták le addig éltető napjait, mindannyiukért imádkozunk Tehozzád gyermekeidnek égi atyja, szíveink irgalmas orvosa!

Megdöbbenti, megrázza valónkat, hogy oly értéktelen semmiségnek látszik az ember élete, – még felénk csendül a bibliai szó יקר בעיני יהוה המותה לחסידיו „drága Isten előtt jámboraink elmúlása”[Zsoltárok 116:15. – szerk.] – és ím a világrend végtelenében mily elenyésző csekély a mi életünk jelentősége, mikor ezerhatszáz ember halálhörgése kél versenyre a harsogó hullám zajával. Mi, akik harcban, háborúban a vérontások szörnyű mezőin értéktelen tönknek tekintjük az emberéletet, kapzsiságból, hamis értékek után indulva lábainkkal taposunk az életen és annak árjával olvasztjuk a vármezők iszapját, most, hogy a mi mértékünkkel mértél nekünk, elámultunk és megdöbbentük: מה אנו מה חיינו מה חסדנו מה צדקותינו מה ישועתנו מה כחנו מה גבורתנו „Mit érünk, mik vagyunk, mi az életünk, mi a hűségünk, érdemünk, mi a segítő képességünk, mi az erőnk és hatalmunk?” [a jom kipuri neilá ima alapján – szerk.]. Belátjuk, hogy a természet elemei és hatalmai is csak akkor barátaink, ha a te jóságos kegyelmed ragyog fölöttünk és szerető oltalmad környez, de a te irgalmad híján halálhozó ellenségeink azok. […]

Felénk hangzik a bíztató ige: כי תעבר במים אתך אני ובנהרות לא ישטפוך „Ha a vízen mégy át, veled vagyok én, a hömpölygő folyamokban, el nem sodornak téged.” [Jesájá 43:2. – szerk.] Azért a te csodás nagy hatalmad ringató karjaiba helyezzük őket, embertársainkat, testvéreinket, hiszen tiéd a nagy világon minden, tiéd a tenger és ami azt betölti, tiéd a végtelen lét mély és magas birodalma, óh, öleld magadhoz halhatatlan lelkeit azoknak, kik kínos vergődésben szakadtak el a földi élettől és valósítsd meg rajtuk a fönséges igét: פדה יהוה נפש עבדיו „Megváltja az Úr híveinek lelkét! [Zsoltárok 34:23. – szerk.]”

[…] hiszen Te vagy a Vigasztaló, ki betöltöd a mi könnyeinket, a Te kegyelmed őrzi azokat, kiknek sírja fölött nem zöldell fű, nem hajlik virág! מקלות מים רבים אדירים משברי ים אדיר במרום יהוה „A töméntelen hatalmas vizek dörgő hangjainál, a tenger hullámainál hatalmasabb a Magasban Adonáj!” [Zsoltárok 93:4. – szerk.] Ő, aki békét teremt magasságaiban, adjon békét a zaklatott szíveknek, adjon békét és üdvösséget azoknak, kik Hozzá hazaértek és legyen az ő lelkük befoglalva az Élet koszorújába… Ámen.”

A Titanic katasztrófája (újból) megmutatta, hogy ember és ember között nincs különbség, azok értéke ugyanaz, ugyanolyan értékesek, hiszen az Örökkévaló mindannyiunkat a képmására teremtett. Gőgösségnek helye nincs, hiszen az egyetlen, ki életünk sorsa felöl dönthet az Örökkévaló, aki a Tórát adta, s melynek Rabbi Ákivá szerint az alapja a felebaráti szeretet micvája: „Veáhávtá leréáchá kámochá – szeresd felebarátodat, mint saját magadat” (3Mózes 19:18.).

 

Források

  • „Hirek – A Titanic halottainak emléke.”, Egyenlőség, 1912. 31. évf. 17. szám, 10. old.
  • „Ima a Titanic áldozataiért.”, Egyenlőség, 1912. 31. évf. 18. szám, 12. old.

 

Fotó: Wikipédia