A más években 40 000 futó részvételével megtartott rendezvényen idén egy applikáció segítségével lehet a távokat teljesíteni. A jelszó: „Mindannyian együtt futunk, de egymástól távol”.

A járványügyi korlátozások miatt ebben az évben fel sem merülhetett, hogy a szokásos formában megrendezhető a nemzetközi szinten is jegyzett sportesemény, azonban Ron Huldai, a város polgármestere kijelentette: „Tel Aviv-Jafó nem hagyja abba a futást. Idén nem ugyanarról a startvonalról indulunk, de az együttlét érzése megmarad”.

A jelentkezőknek idén önmagukban, a lakóhelyük közelében kell a kiválasztott távot teljesíteniük február 19-én. Ehhez egy telefonos alkalmazáson keresztül kapnak útmutatást. Négy távból lehet választani: maraton (42.2 km), félmaraton (21.1 km), továbbá 10 km és 5 km.

A futóversenyből a megváltozott körülmények ellenére sem marad ki a „szociális felelősségvállalás távja”, mely azt jelenti, hogy minden futó nyilatkozhat arról, hogy melyik szervezet vagy alapítvány kapjon juttatást a szponzoroktól és a futóknak szurkoló barátoktól és családtagoktól a táv teljesítése érdemében.

A közös élmény megteremtésének érdekében a maratont szervező tel-avivi önkormányzat által megrendelt applikáció a verseny előtti napon lép működésbe, és virtuális nyitórendezvénnyel köszönti a regisztrált versenyzőket, majd a futás során folyamatosan méri és közvetíti a versenyző sebességét, az általa megtett távot, a részidőket és nem utolsó sorban biztató üzeneteket küld, illetve a futáshoz illeszkedő playlisteket ajánl. A futók fényképeket is megoszthatnak egymással a táv teljesítése közben. A verseny végén mindenki személyre szabott digitális oklevelet kap, mely igazolja az elért teljesítményt.

A futók idén is megkapják a szokásos versenycsomagot, melyet Tel-Avivban vehetnek át személyesen, vagy kérhetik, hogy postázzák azt a címükre, bárhol is éljenek a világon. A csomagban a verseny hivatalos pólója, egy táska, egy sorszám, egy „finisher” matrica és különböző ajándéktárgyak kaptak helyet. A nevezési díj december közepéig egységesen 80 sékel (7300 Ft), mely később 100 majd 120 sékelre emelkedik.

Bár a megmérettetésen való részvétel élménye feltehetően elmarad a korábbi években megszokottól, a virtuális maraton előnye, hogy az Izraelen kívül élők hosszas és költséges utazás nélkül is részt vehetnek a sporteseményen. Jelentkezni ezen a linken lehet.

 

zsido.com

 

Forrás: JPost

Megszakítás