A tavaly lesújtó pandémia után kevés jó hírről lehetett olvasni, pláne kezdeményezésről, de ezen kevés között találjuk, hogy a Tapolcai Városszépítő Egyesület Nőklubjának, Varga Károlyné elnökasszonynak a kezdeményezésére elkezdték rendbe tenni a helyi zsidó temetőt. Erről láttam ugyan képeket, s mivel némi helyismeretem is volt, rögtön felismertem a munka nagyságát, ennek ellenére átütő volt a vasárnapi élmény, amikor beléptem a temetőbe.
Az egyesület által szervezett délelőtti sétát lekéstük, de reméltem, hogy sikerül valahogy bejutni a sírkertbe, ahová a bejárat a ravatalozóházon keresztül vezet. Az épület jobb oldali szárnyában lakik a gondnok, akit nem is kellett hívni, magától jött, széles mosollyal az arcán, s nyitotta az ódon vaskapukat. A szertartási épület jó karban lévő, tetején a héber betűk alapján stilizált kiírással: „Minden élő gyülekezőhelye”. Bent egy régi félköríves pódium előtt irodaszékek sorakoznak, a falakon pedig négy-négy nagy márványtábla a mártírok neveivel, a további hat tábla az áldozatok hosszú sorának további kiegészítései.
A héberbetűs sírkertet középen egy szélesebb út szel ketté, s jobbról-balról szabályos sorokban strázsálnak a kövek. A legutóbbi ittjártamkor a terület alig első harmada volt bejárható, ma viszont az egész megtisztítva, teljes alakjában mutatja magát. A bejárattól bal oldalt a legnagyobb síremlék, tetején az ország legvéresebb évszámával, 1944.
„Őrizze ezen emlékmű Tapolca és vidékéről 1944. június 19-én elhurcolt 800 mártírhalált halt testvérünk emlékét. Emelte a 112 életbenmaradott. – Gyilkos kezek elpusztítottak Benneteket, lelketek nem szállt el a füsttel, örökké emlékezünk 1944 véres júliusára.”
Jobbra Berger Jakab (1825–1907) és felesége, született Pollák Terézia (1831–1894) obeliszkje magasodik egymás mellett. Berger kereskedő volt, aki mint a környéken oly sokan, idővel a borra szakosodott, melynek alapját a badacsonyi oltványszőlője biztosította. 1889-ben egyik alapító tagja volt a Balaton-melléki Takarékpénztár Rt.-nek is. Feleségével négy fiuk volt, azonban sírja csak egyiküknek, Berger Manónak (1863–1939) áll a temetőben. B. Manó apja nyomdokaiba lépett, s az egyik legnagyobb borexportőr lett, emellett a tapolcai társadalom egyik olyan virilise volt, aki sosem mulasztott el az élen járni a jótékonyságban sem. A négy fiú közül ő volt a legszerencsésebb, de nem feltétlenül a karrier miatt, hanem, mert „még időben meghalt”; sokat szenvedett ő is a ’20-as évektől egyre erősödő antiszemitizmustól, de legalább a deportálásokat nem kellett elszenvednie, mint a közösség nagy részéhez hasonlóan a testvéreinek, Berger Vilmosnak (1860–1944), dr. Berger Sándornak (1868–1945), Berger Károlynak (1878–1944) és családjaiknak. B. Vilmos szintén borászattal foglalkozott, egyik vezetője volt a Badacsonyvidéki Szőlősgazdák Szövetkezetének. Mint virilista sokat fektetett a város villamosításába, 1919-ben pedig 10 ezer koronás alapítványt hozott létre a tapolcai hadiárvák megsegítésére. B. Sándor értelmiségi pályára ment, ügyvéd lett, akit 1902-ben a Tapolczai Takarékpénztár ügyészévé választottak, több más vezető pozíció mellett pedig 1920-tól egészen a közösség lerombolásáig a hitközség elnöki posztját is betöltötte.
A tapolcai Berger család talán legismertebb tagja B. Károly banktisztviselő volt, a Barlangfeltáró Társulat egyik alapítója 1911-ben, melynek tagjai igazgatójává is választották. Legnagyobb boldogságát a barlang bemutatásában találta meg, ő volt Tapolca első idegenvezetője. Testét elpusztíthatta az erőszak, de emlékét ma is őrzik. 2002-ben róla nevezték el az akkor felfedezett újabb barlangrendszert, idén nyáron pedig Dobó Zoltán polgármester és dr. Décsey Sándor a Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója a Fő utca 7-es szám alatti házon emléktáblát leplezett le tiszteletére.
Számos síron olvasható a Lessner (Leszner) név, mely a tapolcai hitközség és egyben a város egyik legrégebbi és legmegbecsültebb családjának a vezetékneve. A család „pátriárkája” Lessner Júda (1780–1838) volt, aki a Rajna-vidékről telepedett le Tapolcán. A házában 1813-ban kialakított egy imaházat, mellyel lerakta a hitközség alapjait. Eleinte dohánnyal, sóval és gyapjúval kerskedtek, majd szőlőbirtokokat vásároltak és betörtek a bortermelés világába is. Az atyai örökséget három fia, L. Manó (1808–1898), L. Salamon (1810–1883) és L. Ferenc (1818–1902) vitték tovább, akik különböző közreműködéssel alapítói és építői voltak a hitközségnek és a Chevra Kadisának; L. Salamon például a zsinagóga építési költségeinek felét is magára vállalta.
A temető talán legszebb sírköve is a családhoz köthető. L. Manó egyik fia, Lessner Sámuel (1846–1938) és felesége, született Schlesinger Fáni (1851–1925) fehérmárvány szarkofágja, melyet szőlőindákat formázó reliefek ölelnek körbe. A kiragyogó síremléket Ferenczy Béni (1890–1967) szobrász, grafikus, a család jó barátja készítette. L. Sámuel egyébként a harmadik generáció ásza volt, aki tömegessé tette a Balaton-felvidéki borok exportját, – sikerének egyik mutatója, hogy Tapolca virilistái között a veszprémi püspök után a második legtöbb adót fizető volt.
A temető távolabbi részén fekszik a kővázával koronázott sírja alatt dr. Löwentritt Lipót (1812–1892) sebészorvos, az 1847-ben megnyíló zsidó iskola egyik iniciátora.
Az egyik legfeltűnőbb síremlék dr. Lőke Mór (szül.: Lőwensohn, 1848–1927) és felesége, született Apfel Ilka (1854–1939) közös macévája, melyet egy Balaton-felvidéki vöröskőtömből faragtak ki. Lőke doktort legtöbben a szegények orvosának hívták, akivel nekrológja szerint nem egyszer fordult elő, hogy „észrevétlenül becsúsztatott komoly összegeket a jajgyűrte párnák alá, ahol a betegség és a szegénység réme versengtek egymással”. A gyermekek egyik fő pártfogolója volt, aki bevezette az ingyenes iskolaorvosi szolgálatot. A doktor felesége is aktív társadalmi munkát vállalt, az izraelita nőegyleti munkája mellett a Tapolcai Kórházegyesület elnökének is őt kérték fel. Amikor – a fantasztikusan alaposan megszerkesztett –, online is elérhető Tapolcai Életrajzi Lexikon mellett keresgéltem még Lőke doktorról információkat, akkor Az Érdkes Ujság egy 1917-es számában megtaláltam Lőke 50. érettségi találkozójának a fényképét, melyet abból az extra apropóból közöltek, hogy a Ciszterci Rend székesfehérvári főgimnázium ezen osztályába járt Wekerle Sándor (1848–1921) miniszterelnök is.
A jobb oldali terméskőfal mentén sorakozik néhány mauzóleum, így például Frisch Lipót (1846–1910) bornagykereskedő, a Balaton-melléki Takarékpénztár tiszteletbeli igazgatója és a hitközség elnökéjé. Lustig József (1833–1914) fűszernagykereskedő és egyben zsinagógai gondnok gránitsírboltja. Steiner Lipót (1835–1915) rőfös- és borkereskedő vőröskő timpanonos sírboltja. A Freller családé, melynek hírét F. Adolf (1860–1938) asztalosmester alapította meg, aki asztalosinasból küzdötte fel magát a környék egyik legjelentősebb fatelep tulajdonosává, egyik fia, F. Jenő (1888–1930) hadnagyként harcolta végig az első világháborút, majd mint építőmester lett ismert, például ő kivitelezte a kesztehlyi postapalotát is.
Szintén a bejárattól jobbra, egy öreg tuja árnyékában áll a hitközség tragikusan korán elhunyt főrabbijának, dr. Schönwald Károly (1879–1920/5680. svát 19.) sírja. A beszürkült kövön csak nehezen betűzhető a rabbi neve és héber nyelvű emlékverse, melyet úgy írtak meg, hogy a sorok első betűi kiadják az elhunyt héber nevét: Jákov. Az itt nyugvó foglalkozásáról árulkodik a törtfehér mózesi kőtábla, mely mintha csak egy felhőben lebegne a fakó sírvers felett. Schönwald rabbi 1904-ben, a Rabbiképző Intézetben történt felavatása után kertült a tapolcai rabbiszékbe, ahonnét a tomboló spanyolnátha ragadta el; három teljesen kis árvát hagyva maga után, miután felesége, Goldberger Berta már korábban meghalt.
A rabbi mellett pihen a hitközség korábbi elnöke, dr. Fischer Gyula (1838–1917) körorvos. A sort pedig még sok-sok kiváló emberrel lehetne folytatni, de ezt már az olvasókra bízom, akiket bíztatok, hogy látogassanak el ebbe a különleges sírkertbe, s ha tehetik támogassák a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület munkáját, akik hamarosan egy újabb nagyszerű projekttel fognak jelentkezni a Lessner-féle ózsinagóga kapcsán.
Források:
Cseh Viktor, Zsidó örökség – Vidéki zsidó hitközségek Magyarországon. Budapest: Mazsike, 2021. 545–548.
Kertész Károly, Tapolcai Életrajzi Lexikon. Tapolca: Tapolcai Városszépítő Egyesület, 2000. – online ide kattintva érhető el.
„A dunántúli zsidóüldözések aktáiból. – A tapolcai és diszeli vérengzésekről a következőket jelentik.”, Egyenlőség, 1919. 38. évf. 18. szám, 4–5.
„Rott püspök Tapolcán: »Az ártatlanoknak is szenvedniök kell«.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 25. szám, 1–2.