Interjú egy kislánnyal, aki lemondott a hosszú hajáról, hogy beteg gyerekeknek parókát lehessen készíteni belőle.
A zsidóság egyik legfontosabb parancsolata a cedáká – az adományozás. Adhatunk pénzt, tárgyakat, ételt – kinek mire van lehetősége, illetve szüksége. Izraelben számos szervezet segít abban, hogy az adományozók, illetve a szükséget szenvedők egymásra találjanak. Az izraelieknek lételeme az adakozás.
A Zichron Menáchem (Menáchem Emlékezete) nevű szervezetet rákos gyerekek és családjaik megsegítésére hozták létre 1990-ben a 15 évesen rákban elhunyt Menáchem Ehrental szülei, fiuk emlékére. A szervezet segítséget nyújt azon gyermekeknek is, akiknek a szülei szenvednek rákos megbetegedésben. A központ Jeruzsálemben található, és minden olyan izraeli kórházban jelen vannak, amelyen gyermek onkológiai, illetve hematológiai osztály működik.
A több száz önkéntessel, nonprofit szervezetként tevékenykedő Zichron Menáchem családok ezreinek nyújtott segítséget. Programjaik, foglakozásaik és szolgáltatásaik ingyenesek a rákos gyermekek és családjaik számára, tekintet nélkül vallási vagy etnikai hovatartozásra. Szolgáltatásaik közé tartozik a kemoterápiás kezelés alatt álló gyermekek számára ajándékozott, igazi hajból, méretre készített paróka, melyeknek darabja mintegy kétezer sékel (150 000 Ft) értékű. A parókákhoz való,jó minőségű hajat nagylelkű lányoktól kapják. Az izraeli tinédzserek körében gyakori, hogy hajat adományoznak, és ezzel minden esetben elismerést vívnak ki a kortársaik között. A szervezet rendszeresen hirdet meg akciókat, ahol sok lány egyszerre, egymást biztatva tud adakozni a jó cél érdekében.
A nyolcadikos Lióra iskolájában a 12-dikes lányok szervezték meg az adományozást a közeledő purimra is gondolva. Purimkor micva adományozni és micva örülni is. Ezzel a tettükkel a lányok a két parancsolatot egyszerre teljesítették. Az érdeklődőknek meghirdették, hogy mikor érkeznek a Zichron Menáchem önkéntes fodrászai. A 600 fős lányiskolából százan vettek részt a programban. ”Kezdetben nem voltak túlságosan sokan. De ahogy látták, hogy milyen jó érzést okoz a résztvevőknek, hogy adhatnak, egyre többen és többen érkeztek.”- meséli a 13 éves Lióra, akinek harmincfős osztályából tíz lány adományozott. „A mi osztályunkból voltak a legtöbben” – mondja büszkén.
Az alábbiakban a vele készült interjú olvasható.
Miért jelentkeztél adományozónak?
Hetente több alkalommal vigyázok egy ötéves kislányra, aki nemrég gyógyult ki a leukémiából. Betegsége során sokkal nehezebb volt neki, amíg nem kapta meg a parókáját. Az ő története segített az elhatározásban. Adni magadból valamit, héberül „erech hánetiná” – az adás értéke, fontos zsidó tulajdonság. Mindenki azt ad, amit tud, és én a hajamat tudtam adni.
Nehéz volt az elhatározás?
Igen, nehéz, mert nagyon-nagyon szeretem a hajamat. Szerettem, hogy ilyen hosszú volt, és mindenkinek tetszett.
Hogyan készültél az adományozásra?
Azoknak a lányoknak, akik az én évfolyamomból szintén adományoztak, pattogatott kukoricát és habcsókot készítettem, és csomagokat csináltam belőlük. Minden zacskóba tettem kis cédulákat is, amikre az adományozásról szóló üzenetet írtam, hogy könnyebb legyen nekik. És nekem is jobb érzés volt, hogy tudtam, jó érzést keltettem másokban, és segítettem nekik. A megelőző estén nagyon sok fényképet készítettünk a hajamról mindenféle frizurával, hogy megmaradjon az emléke. Tudom, hogy az én hajam újra megnő, és amit odaadtam, az boldoggá teszi a beteg gyerekeket.
Bárki adományozhat?
Az ország nagyon sok fodrászatában meg lehet ezt tenni. Akinek van minimum 30 centiméter levágható haja, attól a legtöbb fodrászatban meg is kérdezik, amikor hajat vágatni megy, hogy nem akarja-e úgy levágatni, hogy adományozható legyen. Egészséges és hosszú hajat gyűjtenek, ha töredezett a vége, azt nem mérik bele a 30 centibe. A hajat megmosva és befonva kell levágni. Minden gyereknek igyekeznek olyan parókát adni, ami hasonlít a saját hajára, göndörnek göndört, szőkének szőkét. Beteg haszid kisfiúknak még pajeszt is készítenek, kipához rögzítve.
Milyen volt a fodrász székében ülni?
Akkorra már elhatároztam, hogy végigcsinálom, ezért sokkal könnyebb volt, mint ahogyan korábban elképzeltem. Ott volt sok barátnőm, akik biztattak, és az is segített. És aztán már jó érzés volt, hogy ott ülök. A végén pedig még jobb. Amikor tudtam, hogy valóban megcsináltam.
Hogy történt az adományozás?
Az iskolába jöttek a Zichron Menáchem fodrászai. Feliratkoztunk sorban. Én voltam a harmadik, nem akartam első lenni, de hamar túl akartam lenni rajta. Odamentem, bevizezték és befonták a hajamat. Felül és alul is tettek gumit, egy harmadikat pedig oda, ahol vágni akarták. A fodrász levágta a copfomat a középre tett guminál. 42 centit vágtak le copfomból. Választhattam, hogy csak kiegyenesítse a hajamat, vagy lépcsőzetes frizurát szeretnék. Az utóbbi mellett döntöttem. A végén tettek a hajamra krémet is, hogy szépen csillogjon. Mindenki vihetett magával két lányt a hajvágáshoz. Abban a teremben, ahol vágták a hajamat, ott volt a következő néhány lány, meg az ő kísérőik, és mindenki kiabálta a nevemet, és biztattak. Közben különféle foglalkozások zajlottak az iskolában, de rengetegen nem vettek részt rajtuk, hanem az ajtónál vártak, és gratuláltak, amikor kimentem. „Éjzo cádiká, kol hákávod”- mondták. Ez olyasmit jelenti, hogy fantasztikus vagy, micsoda micva, gratulálunk!
Mit üzensz azoknak, akik még a döntés előtt állnak?
Hogy csak akkor csinálják, ha tényleg ezt akarják, biztosak magukban, és nem fogják utána megbánni. Mert ez nem egy kötelező dolog, csak lehetőség egy nagy és fontos micvára. Az én hajam megnő, és amit odaadtam, az valakinek nagyon jó érzést fog okozni sokáig. A kislány, akire vigyázok, sehova sem ment a parókája nélkül, mert jobban érezte magát vele, magabiztosabbá tette. Bele mert nézni a tükörbe, és el mert menni a barátaihoz, nem sírt és nem szégyellte magát, mert nincsen haja.
Most, hogy túl vagy rajta, mit gondolsz?
Utána először nem tetszett, ahogy kinéztem, de a nap során hozzászoktam. Nagyon sokan mondták, hogy jól áll nekem az új frizura. Olyan lányok is, jóval nagyobbak is, akiket nem ismerek, megállítottak az iskolában a folyosón, gratuláltak, és megdicsérték a hajamat. De ha tudtam volna, hogy miként nézek majd ki utána, akkor is odaadtam volna, mert ez annyira nagy dolog. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sokat segítettél valakinek, akivel borzasztóan nehéz dolgok történnek.