Ros chódes szivánkor van a híres szatmárnémeti főrabbi jorcájtja, aki a szombat betartatása érdekében még fekete listát is készített. Évfordulóján rá emlékezünk.

„Az Úr szava letöri a cédrusokat… Letöri az Örökkévaló a Libanon cédrusait. Ezen a Tóra-kinyilatkozás kísérő mozzanatairól szóló tehilim-szavakkal éreztük lüktetni, a szerkesztőségünkbe vasárnap este érkezett következő sürgöny minden szótagjában:

»Satumare. Főrabbink délelőtt elhunyt. Levajó hétfőn 10 órakor. Határátlépés elintézve. Orth. Hitközség.«

Az Úr szava – a kinyilatkoztatás ünnepe hetének elején – összetörte Libanon egy cédrusát, aminthogy bölcseink a Tóra nagyjait Libanon cédrusának nevezik. S a nagy veszteség hallatára méltán kifejezhetjük érzelmeinket az Írás szavával: »haloj szédü ki szár vegódaljl nofál hajojm haze bejiszroél – tudjátok-e, hogy Tóra-fejedelem és Nagyság esett el ma Izraelben.«

Mélységesen megrendülve, fájdalmas szívvel állja körül az egész orthodox zsidóság a szatmári főrabbi frissen hantolt sírját. Vele az orth. rabbikar egyik legaktívabb oszlopa dőlt ki. Elhunytával mérhetetlen űr támadt a nagyokban amúgy is megfogyatkozott nemzetékünkben.” – kezdte megemlékező cikkét a magyar nyelvű orthodoxia hetilapja, a Zsidó Ujság.

A híres szatmári rabbi Grünwald Eliezer Dávid (Lázár) Csornán látta meg a napvilágot 1867. január 3-án, az ottani rabbi, Grünwald Ámrám (1831–1870) házában. A fiatal Eliezer Dávid a szintén elismert testvérbátyja, az Agudát háBószem halhatatlan szerzőjének, Grünwald Móse (1853–1910) tanítványa lett először Csornán, majd onnan követte Homonnára (Humenné, Szlovákia), aztán Kisvárdára végül pedig Husztra (Huszt, Ukrajna). Az első 30 évét teljesen és kizárólag a Tóra tanulmányozására fordította, míg végül elfoglalta a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) bét dinben neki felajánlott dáján helyet. A felvidékről a régi Sevá Kehilot egyik fő hitközségébe, Célembe vagyis Sopronkeresztúrra (Deutschkreutz, Ausztria) került, ahonnét Felsővisóba (Vișeu de Sus, Románia) választották onnét pedig 1920 végén a szatmárnémeti (Satu Mare, Románia) hitközségnek sikerült megnyernie.

Működése alatt sokat fejlődött a hitközség, korszerű mikvét építettek, a központi chéder tágas épületbe költözött, a jesivája pedig Erdélyben a legnagyobbnak, de világ szinten is nagynak számított, a húszas évek közepén a bócherek száma elérte a 350 növendéket is!

Szatmárnémeti a térség egyik legnagyobb zsidó központja volt, mely nem csak számában, de a szombattartásban is tündökölt, miben nem kis része volt Grünwald főrabbinak. Ennek kapcsán egy érdekes esetről olvashatunk 1927 augusztusából: történt ugyanis, hogy a város mintegy 1500 zsidó vallású kereskedője közül 30 szombaton is nyitva tartotta a boltját, amiért a szatmári zsidók elhatározták, hogy bojkottálni fogják ezeket az üzleteket a hét többi napján is. Grünwald rabbi a békére törekedvén először kérte a közösség tagjait, hogy tartózkodjanak a radikális lépéstől, s először hadd próbálkozzon meg odahatni a Tóra útjaitól eltávolodott 30 zsidónak. Megpróbálta magához hívatni őket, azonban törekvése nem talált meghallgatásra. Ezek után történt, hogy a szatmári zsinagógák és hitközségi épületek ajtaján megjelent a főrabbi rövid jiddis bevezetője, alatta pedig annak a 30 zsidónak a neve s foglalkozása, akik nyilvánosan megszentségtelenítették a szombatot. A főrabbi bevezetője magyar fordításban így hangzik: „Fekete lista a szombaton és ünnepnapokon nyitva tartó zsidó kereskedőkről.”

A magukat „meghurcoltnak” érző szombatszegő zsidók a helyi sajtóhoz fordultak, hol arról nyilatkoztak, hogy a helyzet kényszeríti őket a sábeszi munkára és hogy bűnükért majd ők maguk fognak felelni a túlvilágon… Erre a főrabbi többek között a következőket mondta:

„[…] Nem felel meg a valóságnak az az állítás sem, hogy a szombati zárás folytán a vevő elidegenedik, mert az is megtörténik gyakran, hogy román, zsidó és más felekezeti ünnepek egymás után következnek, az üzletek három-négy napig is zárva vannak, a vevők mégsem idegenednek el, hanem szükségletüket vagy az ünnep előtti vagy az utána való napon szerzik be

Ami azt a kereskedői nyilatkozatot illeti, amely szerint az illető kereskedő bűneiért hajlandó a túlvilágon megfelelni, erre vonatkozólag nagyon kérném a kereskedőt: tiszteljen meg engem nagybecsű látogatásával, szeretnék kimerítő felvilágosítást nyerni tőle, hogy miképpen lehetne ezt olyan könnyen elintézni, hogy ezt a könnyű elintézést másnak is ajánlhassam. Mivel azonban a mi Talmudunk szerint sokkal nehezebb megfelelni a bűnért, szeretném felvilágosítani a tisztelt kereskedő urat arra nézve, hogy az nem megy olyan könnyen, mint ahogyan azt ő gondolja.

Mindezek alapján helyesebbnek tartom tehát, ha ez a két százaléknyi kereskedői kisebbség nem várja be a zsidó társadalmi élet kiélesedését és a bojkottot, hanem üzleteiket együttesen jóakaratúlag, jószántukból bezárják, amivel lecsillapítják a túlságosan felizgatott kedélyeket. Ellenesetben az ebből származható következményekért a felelősséget elhárítom magamról. Habár áldozatról van szó, hozzák meg ezt az áldozatot a jó Isten szent oltárára az össz-zsidóság kedvéért. Ez áldozatokért ezúton küldöm e sorokon keresztül minden egyesnek a Teremtő áldását minden cselekedeteikben.”

Grünwald rabbi sábesz-akciójának hosszú távú eredményeit ugyan nem ismerjük, azt azonban igen, hogy a kihelyezett cédulák után a következő sábeszkor a listán szereplők közül tízen már nem nyitottak ki, közöttük olyan is, aki már 25 éve szombatszegő volt.

A Tóra-nagyság az utolsó földi éveiben szívbajtól szenvedett, nem hallgatott orvosai intésére, hogy pihenjen többet, s szűntesse be a hosszú éjszakai tanulásokat. 1927 nyarán még a budapesti Bíró Dániel-féle orthodox szanatóriumban kezelték, miután úgy tűnt használt neki a kúra, később még Nagymaroson is üdült, ahol az igazi pihenés helyett inkább befejezte a Sulchán Áruch negyedik kötetéhez írott reszponzumát, mely aztán Keren Dávid címen jelent meg.

Azt tervezte, hogy következő év Sávuot után újból a budapesti orthodox szanatóriumba utazik, azonban az Örökkévaló másképp rendelkezett. Halála előtti napon szombaton még maga végezte az előimádkozást, ros chódest bencsolt és sábesz kimenetele előtt lett rosszul, az éjszaka már haláltusában telt, míg végül reggelre visszaadta lelkét a Teremtőjének.

Már hétfő hajnalban hullámoztak az utcák az ezrekre menő tömegtől, akik a temetésre utaztak Szatmárnémetibe. Az alkalomra Románia megnyitotta a határait is. A boltok többsége (sok nem-zsidó boltos is) bezárt a temetés idejére. Ráv Eliezer Dávid gyalulatlan koporsóját először saját bész-hámidrásába vitték, ahol elvégezték az ilyenkor hagyományos hét körmenetet, vagyis a hákáfát. Először bátyjának az egyik unokája, egyben nevelt leányának férje, Grünwald Joszef (1902–1984) – később pápai – rabbi méltatta. A rebbe tanházából az orthodox nagyzsinagógába vitték, ahol testvére fia, Grünwald Jákov Jehezkijá (Jakab, 1881–1941) bánffyhunyadi (Huedin, Románia) – pápai rabbi folytatta a dicsérését. A zsinagóga udvarán a besztercei (Bistrița, Románia), dési (Dej, Románia), szilágysomlyói (Șimleu Silvaniei, Szlovákia), nagyvárdai (Oradea, Románia), margittai (Marghita, Románia), halmi (Halmeu, Románia), felsővisói, kolozsvári (Cluj-Napoca, Románia), nagykárolyi (Carei, Románia), érmihályfalvi (Valea Lui Mihai, Románia), győri, szilágynagyfalui (Nușfalău, Románia), aranyosmeggyesei (Medieșu Aurit, Románia), újfehértói és nagybányai (Baia Mare, Románia) stb. főrabbik mutattak rá a pótolhatatlan veszteségre. Ezt követően pedig a koporsót kézről-kézre adva vitték ki a temetőbe. Sírja ma is zarándokhelynek számít.

 

Emlékéből fakadjon áldás!

 

 

Cseh Viktor

 

Források:

 

Günsberger Fülöp, „A főrabbi utolsó útja”, Zsidó Ujság, 1928. 4. évf. 21. szám, 6. old.

„A szatmári főrabbi”, Zsidó Ujság, 1928. 4. évf. 21. szám, 6. old.

„A szatmári Gaon erélyes sábesz-akciója”, Zsidó Ujság, 1927. 3. évf. 30. szám, 6–7. old.

„Hirek – Rabbiválasztások a megállott területeken.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 48. szám, 14. old.

„Hirek – A szatmári főrabbi halála.”, Egyenlőség, 1928. 48. évf. 20. szám, 24. old.

„R. Eliezer Dóvid Grünwald, szatmári főrabbi”, Zsidó Ujság, 1928. 4. évf. 20. szám, 4. old.

Megszakítás