Számos zsidó közösségben szokás a Bösálách hetiszakasz szombatján magvakkal etetni a szabadban élő madarakat. Ennek oka, hogy ebben a részben hangzik el a Tenger dala, melyet a Vörös-tengeren száraz lábbal átkelő zsidók énekeltek hálából az Örökkévalónak. Innen kapta különleges nevét ez a szombat: sábát sira, a dal szombatja.

A Midrás szerint a kettévált tengerben fák nőttek, hogy gyümölcseikkel táplálják az Egyiptomból kivonuló népet. A gyerekek pedig ezek magvait szórták a madarak elé, akik – mármint a madarak – ezután csiripelő, zsibongó énekükkel csatlakoztak a zsidó néphez, amikor azok dalra fakadtak. Egy másik magyarázat szerint a hetiszakaszban említett égi táplálékra, a mannára emlékeztet a madarak etetése, hiszen ahogy a zsidóknak is csupán össze kellett gyűjteniük az ajándékul kapott táplálékot, úgy a madaraknak sincs más dolga, mint eljönni a nekik szánt magokért.

Bár a madáretetés hagyománya széles körben elterjedt, elsősorban az askenáz világban, több neves rabbi is felemelte szavát e szokás ellen, elsősorban arra hivatkozva, hogy szombaton tilos azokat az állatokat ellátni, melyek nem kizárólag tőlünk függnek. Vannak azonban olyan bölcsek is, akik szerint a tilalom nem vonatkozik erre a szokásra, és akár a szombat bejövetele után is etethetjük a madarakat, és ők többek között arra alapozzák e döntést, hogy mivel egy, a midráson alapuló, régi hagyományról van szó, a dolog megengedett. (A témával kapcsolatban további részleteket itt találnak olvasóink.)

 

 

A dal szombatjával kapcsolatban, a madáretetés hagyományából kiindulva a hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban most Izrael nemzeti madarát, a gyönyörű búbos bankát – héberül: דוכיפת (duchifát) – mutatjuk be.

 

Rajukhan Pathan from Pexels

A díszes kinézetű madarat a zsidó állam fennállásának 60. évfordulóján, 2008-ban választották Izrael nemzeti madarának. Érdekesség e tekintetben, hogy Magyarországon háromszor is viselte a Magyar Madártani Egyesület „év madara” címét.

A búbos banka a világ jelentős részén – Eurázsiában és Afrikában – elterjedt, helyenként költöző, máshol – például Izraelben is – egész évben jelen lévő fajként. Mérete szerint nagyobb a rigónál, tolla tarka: rozsdavörös, sárgás, fekete és fehér. Jellegzetessége a fején felmereszthető, díszes tollbóbita, ez nyugalmi állapotban a madár fejére simul, ám a legkisebb izgalom hatására tarajként felfelé mered. Rovarokat, gilisztákat eszik, hosszú, enyhén hajlott csőrével kopogtatva kutat utánuk és szedegeti ki őket akár mélyebb repedésekből is. Népies magyar neveit az általa kiválasztott váladék erőteljes szagáról kapta, nevezik például ganajmadárnak, szaros babucskának vagy büdösbankának is.

 

Búbos banka népies nevei: babuba, bugy(b)óka (Somogy m.), butyboka, babuk(a), babutyka, baták, büdös bod, büdösbanka, babut(k)a, bubutka, budoga (Pécs), szaros babucska (Albertirsa), bóbásbanka (Heves m.), daduk, dudoga, dod, dutka, szurtos dudu, ganajmadár (Jászberény), polonca, jututu-banka, szalakatóka, sárosbanka Forrás: Wikipédia

A búbos banka, bár Izrael nemzeti madara, nem kóser állat. Így olvashatjuk többek közt Mózes III. könyvében, a Vájikrában, ahol a Tóra összesen húsz madarat (köztük egyébként a mi fogalmaink szerint nem a madarak közé tartozó denevért is) sorol fel a nem kóser fajok között: „És ezeket utáljátok a madarak közül, ne egyétek meg, utálatosak azok… a bankát…” (3Mózes 11:13, 19)

Annak ellenére azonban, hogy nem kóser, ez a pompás madár fontos szerepet töltött be az első jeruzsálemi Szentély megépítésénél.

Így szól a történet: Amikor Slomó (Salamon) király nekilátott a jeruzsálemi Szentély építésének, kérdést intézett a bölcsekhez: „Ha, amint mondjátok, az Örökkévaló lakhelyéül szánt szentély felépítéséhez nem szabad vasból készült szerszámokat használni, hogyan vágják majd ketté az építőmesterek a hatalmas köveket az építmény falaihoz?” Így feleltek neki: „Messze-messze, a legmagasabb hegyek legtetején él egy gyönyörű szép madár, a búbos banka. Ő az őrzője egy kis bogárnak, melyet sámirnak, kőrepesztő féregnek neveznek, mert akár a puszta nézésével ketté tud repeszteni egy sziklatömböt. A madár nem engedi meg senkinek, hogy hozzáférjen a kis állathoz, azonban erre van szüksége a király munkásainak ahhoz, hogy fel tudjon épülni a Szentély, melynek falait nem érheti vasszerszám, mivel a vassal gyilkolnak az emberek, ahogy írva van a Tórában (2Mózes 20:22): ’Ha pedig kőoltárt csinálsz nekem, ne építsd faragott kövekből, mert vasadat emelted rá és megszentségtelenítetted azt’.”

A bölcs király így hát követeket küldött a búbos bankához, hogy megszerezzék számára a sámirt. Mentek-mentek a sokat próbált harcosok hegyeken-völgyeken át, keresztül a sivatagon, míg végül megtalálták a búbos banka fészkét. Az anyamadár azonban nem volt otthon, talán élelmet keresett fiókái számára. A követek felhasználták az alkalmat: teljesen tiszta, átlátszó üveglappal takarták le a fészket. Amikor a tojó visszaérkezett, sehogyan sem tudott odaférkőzni a fiókáihoz, és azok sem őhozzá. Így hát a madár újra szárnyra kapott, és elrepült, hogy elhozza nagy kincsét, a jelentéktelennek kinéző, ám annál értékesebb sámirt, a kőrepesztő férget. Slomó király küldöttei így meg tudták fogni a kis csúszómászót és elvitték magukkal a fővárosba, Jeruzsálembe. A Szentély építéséhez előkészített hatalmas kövekre vonalakat húztak, és a kis féreg pontosan a megjelölt helyen vágta szét az óriási tömböket. Így járult hozzá a búbos banka a Szentély felépítéséhez.

Fotó: Rajukhan Pathan from Pexels

Megszakítás