Több mint 2500 évvel ezelőtt, a Babilonba száműzött zsidók visszatérhettek Jeruzsálembe. Ezt a perzsa Kürosz király rendeletének köszönhették. Judea a Perzsa birodalom egyik kis tartománya lett. A zsidók egyfajta autonómiát élveztek és ennek a vezetését a zsidó arisztokratákból álló tanács, a „HaKneszet Hagdola” (a Nagy Gyülekezet) intézte. Később ezt a tanácsot felváltotta a „Szanhedrin” (a szó a görög synhedrion, együtt ülni kifejezésből származik), melyben a tagok becsületessége és Tóratudása számított, nem a gazdagságuk vagy a papi származásuk. A hagyomány szerint a tanács hetven tagból állt.

 

Jeruzsálem ostromának utolsó napjaiban Rabbi Johanan Ben Zakai (nevének héber kezdőbetűi után: Ribaz) kiszökött az ostromlott városból és – a történet szerint – a rómaiaktól Javne városát kérte, hogy ott egy zsidó tanházat hozzon létre. Az ő nevéhez fűződik a zsidó vallás legjelentősebb ókori reformja: a Szentély égőáldozata helyett az imát és a Tóratanulást helyezte a zsidó vallási élet középpontjába. Döntését Hosea próféta szavaira alapozta: „Mert nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet, nem az égőáldozat, hanem az Isten ismerete.” (Hosea 6:6). Rabbi Johanan Ben Zakai utóda, Rabban Gamliél és tanháza körül újjáalakult a Szanhedrin, mely ekkorra már az egész zsidó nép elismert vezető testülete lett.

Tiberias_מןלוג

 

Az i.sz. 135-ben, a Bar-Kochva felkelés bukásával, a rómaiak egyre inkább a zsidóság ellen fordultak. A Szanhedrin ezért a békésebb és gazdagabb Galileába tette át a székhelyét. Először viszonylag kisebb, nem túl jelentős helységekben székelt (Usa, illetve Sfaram városában), hogy a rómaiak figyelmét ne vonják magukra. Amikor az i.sz. második század végén Rabbi Jehuda Hanaszi (nagy tekintélye miatt gyakran csak „a” Rabbi-nak nevezik) lett a Szanhedrin vezetője, akkor annak központját a lakhelyére Bet Searimba, később Ciporiba (más néven Sephorisba) helyezte át. Rabbi Jehuda Hanaszi nevéhez fűződik a Misna összeállítása.

 

A Szanhedrin később Tiberiásba tette át a székhelyét, és a negyedik században itt írták és szerkesztették az ún. Jeruzsálemi Talmudot. Az i.sz. ötödik században a bizánci császárok zsidóellenes politikája eredményeképpen megszűnt a Szanhedrin, ám a zsidó élet folytatódott Tiberiásban egészen a tízedik századig. Itt fejlesztették ki a ma is használatos héber pontozás (azaz a magánhangzó jelölés) rendszerét.

ZodiacMosaicTzippori

A Szanhedrin történetének egyes mozzanatait ma is követhetjük Galileai látogatásunk idején. Bet Searimban, a hatalmas Nekropoliszban (azaz sírvárosban) található Jehuda Hanaszi sírja. Ciporiban jó állapotban megmaradt a zsinagóga mozaikpadlója, melyen bibliai jeleneteket illetve az állatöv jelképeit láthatjuk. Tiberiásban az Óváros mellett a sétányon, az itt kialakult héber magánhangzókról készítettek érdekes domborműsorozatot.

 

Dan Diamant

 

Kép: Wikipédia

Megszakítás