A „zsidók kormánya” tehet a palesztinok szenvedéseiről – állította a mallorcai Sonia Vivas.

A radikális baloldali Podemos pártot képviselő politikus, aki Palma de Mallorca városi tanácsának tagja, egy nemzetközi segélykonferencián tett antiszemita kijelentéseket. „Nem beszéltem minden zsidóval, de választott kormányuk van, és ők azok, akik egy olyan kormányra szavaztak, mely rendszeresen megsérti a palesztinok legalapvetőbb jogait” -jelentette ki Vivas. Amikor erre egy újságíró megkérdezte, hogy nem inkább izraelieket akart-e mondani zsidók helyett, a politikus így felelt: „Ön azért nem értette, amit mondtam, mert nem akarta megérteni. Világosan és összefüggően fogalmaztam”.

Vivas kijelentését elsőként a szélsőjobboldali Vox párt városi képviselője, Fulgencio Coll kritizálta, aki szerint az elhangzottak jól illeszkednek „a radikális baloldal antiszemita hagyományaihoz és Izraellel kapcsolatos megszállottságához”.

A Podemos párttól valóban nem áll messze a zsidó- és Izrael-ellenesség. Vezetője, Pablo Iglesias Turrion, aki egy Irán által szponzorált talk show-t vezet, korábban „illegális országnak” nevezte Izraelt.

A Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Bizottság (IRHA) antiszemitizmus definíciója kiterjed mindazokra, akik Izrael Állam politikájáért a teljes zsidó közösséget teszik felelőssé. Spanyolország idén júniusban fogadta el az IRHA definícióját.

zsido.com

Forrás: Arutz7