A REBBE SZAVA
 
Oktatás

Az a fajta oktatás, amely csak információátadásra szorítkozik, kudarcra van kárhoztatva. Az oktatásnak nagyobb és nemesebb célt kell szolgálnia: a tanuló jellemének kiművelését. A tanuló matematikai, történelmi, stb. tudásának fejlesztése nem választható el attól, hogy a társadalom jól működő, produktív tagjává serdüljön.

Azok a gyermekek, akiket abban az erős bizonyosságban nevelnek fel, hogy az Örökkévaló őrködik fölöttük, és Ő követeli meg tőlük, hogy érző, becsületes, másokat tisztelő s másokkal együtt érző emberek legyenek, sokkal inkább ezek szerint az elvek szerint élnek is majd.

Ezeket az értékeket még életük hajnalán kell beleplántálni a gyermekekbe — a szülők és családtagok feladata ez, akik a gyermekek számára követendő példaképül szolgálnak. Optimális esetben ezeket az elveket az iskola tovább tudatosítja, s olyan értékrendet nevel a gyerekbe, amely az egészséges, produktív és emberi társadalom feltétele.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 14. szám – 2014. július 28.

 

Megszakítás