A REBBE SZAVA

 

Az atomkorszak

Az egyik tanulság, amit levonhatunk napjaink divatos kifejezéséből – az „atomkorszakból” -, hogy a legparányibb elemi részecskében rejlő energia is képes egy hatalmas város és milliónyi lakosa elpusztítására. Ez azért lehetséges, mert az Örökkévaló hatalmas erőt zárt még a legkisebb anyagba is.

Ha ez igaz a negatív dolgokra, mint például a háború, még inkább igaz a zsidókban rejlő spirituális lehetőségekre: egyetlen ember is, ha megfelelő módon használja a lelkébe zárt isteni erőt, óriási hatást tud gyakorolni saját magára és az egész világra.

Az elemi részecskék tanulmányozása révén ma már azt is tudjuk, hogy a korábbi elképzelésekkel szemben a világ nem a számtalan különböző elemből épül fel, hanem – épp ellenkezőleg – egységes anyagból. Ez pedig a teremtés mindent átfogó egységét bizonyítja.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 32. szám – 2014. július 30.

 

Megszakítás