A REBBE SZAVA

 

A katalizátor

    „…hogy a világot a Mindenható birodalmává tegyed, s minden hús vér teremtmény Nevedet említse.” imádkozunk naponta háromszor, az Álénu záróimában. Sokakat foglalkoztat az igencsak ismert „probléma”: megalapozatlanul önteltnek tűnik az az állítás, hogy a világviszonylatban nemigen mértékadó, és számban elég csekély zsidó nép lenne az a kiválasztott nép, amelynek feladata az egész világot megváltoztatni és jóra fordítani. Hiszen már a Tóra is erről ad tanúságot: „…hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt” (5Mózes 7:7.).

    Többek közt a kémia terén figyelhetjük meg azt, hogy nem mindig a nagy, hanem sokszor éppen egy kis mennyiség az, amely fontos változásokat segít elő egy folyamatban. Ezeket az anyagokat katalizátornak nevezzük. A katalizátor teszi lehetővé, vagy segíti egy kémiai reakció létrejöttét.

    Ehhez hasonlítható talán a kvantitásban ugyan szerény, de kvalitásban komoly zsidó nép, melynek szerepe elengedhetetlen ahhoz, hogy világunk lényegi folyamata végbe menjen.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 14. szám – 2014. augusztus 6.

 

Megszakítás