A fő a gyümölcs: az eredmény!

Mi lehetne szokványosabb látvány egy közönséges fánál? Első pillantásra úgy tűnhet, nincs rajta semmi, különösebben elgondolkodtató. Mi, zsidók, mégis megtartjuk a fák újévét (svát 15-én), s ez – az ünnepekkel egyébként együtt járó elmélyülésen túl is – hasznos tanulságokat hordoz számunkra.

Nézzük mindjárt az elsőt: a legtöbb növény, köztük a fa is, három fő részből áll. Ezek: a gyökér, a szár vagy törzs és a termés (a héj, a gyümölcs és a mag).

Mindhárom résznek megvan a maga feladata. A gyökér teszi lehetővé, hogy a növény megkapja a földből az éltető anyagokat. Kapaszkodóul is szolgál a növénynek, hogy a szél ki ne tépje. Nélkülözhetetlen az élethez szükséges tápanyagok megszerzésében, akkor is, ha a levelek segítségével a levegőből és a napsugarakból is megkapja a növény ezek egy részét. A törzs a tulajdonképpeni fa, amelyen a növekedés és fejlődés pontosan követhető.

A fa azonban csak akkor válik tökéletessé, ha termést hoz, amelyben nemzedékről nemzedékre a fajta újjászületésének magva rejtőzik.

Az ember hasonlatos a fához [5Mózes 20:19.]. Ez a hasonlatosság elsősorban szellemi szemlélettel közelíthető meg:

A gyökér a hit, amely eredetéhez köti a zsidót, s amely folyamatosan ellátja szellemi táplálékkal.

A törzs a Tóra és a parancsolatok; idővel egyre nagyobb helyet foglalnak el, ahogyan a fa törzse és lombozata is egyre növekszik.

De a termés – amely mindennél inkább igazolja a fa létjogosultságát – az ember jó cselekedetei: a tettek, amelyek másoknak is hasznára vannak, s hasonló jó cselekedetek magvát hordják magukban.

Összefoglalva: a zsidók gyökerei és a kapcsok, amelyek életük eredetéhez kötik őket, Istenben és vallásunk alapelveiben való hitük. Ha a gyökerek nem kapaszkodnak szilárdan a lélek talajába, hiába a vastag törzs, az ágak, a levelek: a fa nem tud ellenállni a szél erejének. A zsidók növekedése, fejlődése és egész mivolta jótetteik, a Tóra és a parancsolatok betartása által válik láthatóvá. Beteljesedésüket végül a termés hozza meg: a többiek javának szolgálata, nagy nemzeti örökségünk fenntartása. Ahogyan bölcseink mondják: a Tórá első parancsa az újjáteremtés – minden zsidónak gondoskodnia kell arról, hogy legyenek zsidók.

Megjelent: Egység Magazin 1. évfolyam 3. szám – 2014. július 23.

 

Megszakítás