A cél a lényeg

 

1916-ban nagyon fontos jelentőségű rabbitanács ült össze Leningrádban, hogy döntést hozzanak nagyon lényeges kérdésekben. Az akkori Cár több zsidó ellenes rendeleteket hozott, és ezek enyhítését szerették volna elérni a rabbik. A sok vezető rabbi között, ott volt Reb Sálom Ber az ötödik lubavicsi rebbe is, aki mindannyiuk közül talán a legélesebben lépett föl a súlytó rendeletek ellen. Végülis minden erőfeszítés ellenére, nem sikerült komoly eredményre jutni. Amikor a konferencia befejeztét követő este, egy kartárs rabbi meglátogatta Reb Sálom Bert, meglepődötten látta, hogy sírva ül a hotelszobájában. Ezt látván, vigasztalni próbálta: „De hisz lubavicsi rebbe, mi minden tőlünk telhetőt megtettünk…” „Nem az a lényeg, hogy mi mindent megtettünk,” – válaszolt neki elkeseredetten a Rebbe – „hanem az az elkeserítő, hogy a célt nem értük el.”

 

* * *

 

Ha valami igazán érint, akkor még egy jó kifogás sem fog kielégíteni. Ha a cél nem lett elérve, akkor törekvéseink eredménytelenek, fügetlenül attól milyen mentségünk van.

 

Chesván 20. idén november 9-én ünnepeljük Reb Sálom Ber 137. születésnapját.

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 4. szám – 2014. október 6.

 

Megszakítás