A Rebbének szívügye volt a rituális fürdők létrehozása.

A wellingtoni hitközséget 1843-ban alapították Nagy-Britanniából Új-Zélandba települő zsidók. Első intézményük a temető volt, melyet két évvel később nyitottak meg, az első halálesetet követően. A közösség idővel újabb bevándorlókkal gyarapodott, és egyes tagjai komoly sikereket értek el az üzleti és a politikai életben, ám a város elszigeteltsége és a hitközség alacsony létszáma miatt az igazi fejlődés elmaradt. Az évtizedek során sokan asszimilálódtak és beolvadtak a többségi társadalomba, de a közösség a nehézségekkel együtt is fenn tudott maradni.

A hitközség a múlt század negyvenes éveiben jutott el odáig, hogy egy mikve létrehozásáról döntöttek, de a második világháború ennek megálljt parancsolt.

Mindeközben a későbbi Lubavicsi Rebbének és feleségének az utolsó pillanatban sikerült elhagyni a náci megszállás alatt lévő Franciaországot, és az Egyesült Államokba hajóztak. New Yorkban csatlakoztak apósához, a hatodik rebbéhez, Joszef Jicchák Schneerson rabbihoz, aki a Chábád mozgalom oktatási szervezetének vezetőjévé tette meg leendő utódját. Ebben a minőségében Menáchem Mendel rabbi élénk levelezést folytatott a világ különböző részein élő zsidókkal. Így került kapcsolatba egy wellingtoni zsidóval, akinek oktatási anyagokat küldött és a következőket írta: “Nagy örömünkre szolgált tájékoztatása, mely szerint bizottságot hoztak létre egy mikve megépítése céljából a városában. Ön nyilván tudja, hogy ez élet-halál kérdése, s ezért a lehető leggyorsabban kell eljárni, bárminemű késlekedés nélkül. Nincs kétség afelől, hogy ha a megfelelő elszántsággal vetik bele magukat a feladatba, akkor a kezdeményezés megvalósul.”

A későbbi Rebbe egyébként nemcsak az új-zélandi mikveépítést tartotta fontosnak. A rituális fürdők létrehozása az egyik szívügye volt, és szerte a világon számtalan közösséget ösztönzött és segített – gyakran anyagilag is – arra, hogy mikvét építsenek, függetlenül attól, hogy az adott közösségnek voltak-e kapcsolatai a Chábád mozgalommal.

Ebben az időben egy Lengyelországból származó, guri hászid családban nevelkedett, majd Wellingtonba áttelepült üzletember New Yorkba látogatott, ahol egy liftben összetalálkozott Menáchem Mendel rabbival és szóba elegyedtek. Miután kiderült, hogy hová valósi, a rabbi azonnal a mikvére terelte a szót, és kérte az üzletember segítségét.

“Nézze, azért költöztem Wellingtonba, hogy pénzt keressek, és nem azért, hogy a mikve ügyeivel foglalkozzak” mondta az üzletember. “Ha az isteni gondviselés valakit egy bizonyos városba rendel, akkor az azt jelenti, hogy kötelessége ott pozitív változásokat elérni” – felelte a rabbi.

Ezt követően hamarosan összegyűlt a pénz a mikvére Welligtonban, és elkészült a mikve.

Eltelt negyven év. Az említett üzletember rég elhagyta Új-Zélandot, visszatért gyökereihez és ismét guri haszidként kezdett élni. Amikor 1989-ben New Yorkban járt, elhatározta, hogy ellátogat a lubavicsi Rebbéhez, amikor az dollárokat osztogat, hogy adakozásra buzdítsa az embereket. Amikor sorra került, a Rebbe ránézett és így szólt: “Van már mikve Új-Zélandon?”

A hászid elámult és elmesélte a történteket a saját rebbéjének, a guri Pinchász Menáchem Alter rabbinak. “Miért olyan különleges ez a történet az Ön számára?” – kérdezte a Guri Rebbe. “A Lubavicsi Rebbe elképesztő memóriája miatt. Eltelt negyven év, én időközben szakállat növesztettem, de ő emlékezett rám, és arra is, amiről beszélgettünk” – felelte az üzletember.

“Ugyan. Egy olyan ember számára, aki teljes szellemi tisztaságban él, természetes, hogy tökéletes az emlékezete. Nemcsak az azóta sokat változott külső megjelenésére emlékezett, hanem a lelke lényegére is. Inkább az bámulatos, hogy a Lubavicsi Rebbe negyven éve aggódik azon, hogy a távoli Új-Zélandon épüljön egy mikve!” – felelte a Guri Rebbe, aki még számos alkalommal elmesélte ezt a történetet híveinek.

A Rebbe valóban folyamatosan aggódott az új-zélandi mikvék sorsa miatt. Egy 1974-es keltezésű levelében arra kéri az ausztráliai Chábád küldötteket, hogy segítsék az aucklandi hitközséget, mely a mikve felújításán fáradozott, illetve, hogy tegyenek meg mindent, hogy Christchurchben is mikve létesüljön.

Az eltelt évtizedekben a wellingtoni közösség újabb mikvét és zsinagógát épített, azonban egy idő után a mikve állapota nagyon leromlott, majd használhatatlanná vált. Azok az asszonyok, akiknek fontos volt a családi élet tisztaságának parancsa, 300 km-t utaztak hónapról-hónapra, hogy egy kóser mikvében merülhessenek alá. Ekkor a hitközség rabbija, Ariel Tal és felesége, Rachel elhatározta, hogy egy új, kényelmesen használható mikvét építenek. “Azért dolgozunk, hogy megerősítsük a zsidó életet Wellingtonban. Ez lehetetlen mikve nélkül, hiszen az biztosítja a zsidó családi élet tisztaságát. Sok erőt adott, amikor megtudtam, hogy a Lubavicsi Rebbe számára is olyan fontos volt a wellingtoni mikve” – mondta Rachel Tal, aki azt is hozzátette, hogy az új mikve tervezésénél figyelembe vették a lubavicsi hászidok által fontosnak tartott szigorításokat is.

Az anyagi források előteremtéséhez nagy segítséget nyújtott Mendy Goldstein rabbi, az új-zélandi Chábád vezetője. “Egy működő mikve a zsidó közösség alapköve. Még a tóratekercsnél is fontosabb!” – világította meg az ügy fontosságát.

zsido.com

Forrás: crownheights.info