Tévét hónap 18. napja (ebben az évben január 2.) a Bnéj Jiszáchár, a dinovi Cvi Elimelech Sapiro rabbi jórcájtja (halálának évfordulója). A rabbi születési éve nem ismert, általában 1783 körülre teszik és 1841-ben adta vissza a lelkét a Teremtőnek.
Cvi Elimelech nevét anyai nagybátyjáról, a híres lizsenszki Elimelechről kapta, aki azt mondta fiatal unokahúgának, hogy olyan fiúnak ad majd életet, aki „fényt hoz a világra”. A fiatal Cvi Elimelech valóban beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A „lublini látó”, Jáákov Jicchák Horowitz rabbi tanítványa volt, és ő mondta ifjú tanítványának, hogy Jiszáchár törzsének újjáéledését látja benne. Ahogyan a Vájechi hetiszakaszban olvassuk, Jáákov ősapa halálos ágyán megáldotta fiait. Jiszáchárt csontos szamárhoz hasonlította, és azt mondják bölcseink erről a törzsről, hogy tagjai az Izraelben való letelepedés után csakis tóratanulással foglalkoztak. Így lett később Cvi Elimelech rabbi leghíresebb könyve a Bnéj Jiszáchár (Jiszáchár fiai). Ahogyan azt korábban már sok esetben láthattuk, a rabbi fő művéről kapta a nevét, melyen a leggyakrabban emlegetjük őt.
Tanítói közé tartozott még a rimanovi Menáchem Mendel rabbi is, a rimanovi cádik is. A Bnéj Jiszáchár többnyire a galíciai Dinovban (ma Dynów, Lengyelország) élt és alkotott. Számos művet írt, sokat foglalkozott a kabalával és más misztikus zsidó szövegekkel. Tóramagyarázatokat is írt, és számos egyéb témával is foglalkozott. Élesen bírálta a hászkálát, az elvilágiasodást és a hagyományoktól való elfordulást magával hozó „zsidó felvilágosodás” mozgalmát. Az általa alapított dinovi dinasztiából később több hászid irányzat is kivált, például a munkácsi és a bluzsovi. Dinovban található sírja hászid zarándoklatok célpontja.
A következő történet Cvi Elimelech rabbi halálának körülményeiről szól:
1841 telén történt. A dinovi rebbe hirtelen megbetegedett, és a hászidok között híre ment, hogy már csak nagyon rövid ideje van hátra a földi életből. Gyermekei és unokáig mellett így a hászidok is az otthonába özönlöttek, abban a reményben, hogy még utoljára hallhatnak tőle valamiféle tanítást, útmutatást, vagy végső utasításokat. A rebbe azonban ágyban feküdt, szeme csukva volt, és a hászidok számára nyilvánvaló volt, hogy utolsó földi perceit a Teremtőjével tölti. El is szégyellték magukat: hogyan is gondolhatták, hogy még velük beszélget majd, amikor ő már magával az Örökkévalóval tölti az idejét!
A rebbe azonban váratlanul felnyitotta a szemét, és pillantását nyugtalanul járatta fel-alá a szobában összezsúfolódott tömegben. Végül megállapodott a szoba hátsó sarkában húzódott zsidón, és a hászidok máris utat nyitottak neki, mert szeretett rebbéjük pillantásából megértették, hogy vele szeretne szót váltani. Csodálkozó szemek kísérték, ahogy lassan közelebb lépett a rebbe halálos ágyához. Eut az embert soha senki nem látta az egybegyűltek közül.
„Reb Smuel” – kezdte a rabbi gyenge hangon. – „Miért jöttél, mit szeretnél kérni?” – A férfi szemmel láthatólag zavarban volt, de végül kimondta: „Rebbe, mit tegyek a megvásárolt gyapjúval?” – „Ne aggódj, reb Smuel” – mondta Cvi Elimelech rabbi nehézkesen. – „Várj a következő télig. Az árak felmennek majd, és jó haszonnal tudod eladni az árut.” Azzal a rebbe örökre lehunyta a szemét, és lelke felszállt az Örökkévalóhoz.
A következő napokban a hászidok között nem szűnt meg a vita arról, hogy ki lehetett ez az ismeretlen ember, és mit jelenthettek a rebbe utolsó szavai. Mindannyian bizonyosak voltak abban, hogy sokkal több van a jelenet mögött, mint amit ők megértettek belőle. Egyesek úgy vélték, hogy „reb Smuel”, a titokzatos gyapjúkereskedő a 36 igaz ember egyike, mások egyenesen úgy gondolták, hogy Élijáhu, azaz Illés próféta jelent meg közöttük, és rebbéjük általa üzent még valamit nekik. Voltak, akik a gyapjú, a tél, vagy a nagy haszon kifejezések kabalisztikus jelentését találgatták, és hosszas fejtegetésekbe bocsátkoztak ezekről. Addig, addig, míg végül Dávid rabbihoz, a Bnéj Jiszáchár fiához is elértek ezek a találgatások és magyarázatok, és az ő segítségével megláthatták a hászidok eltávozott vezetőjük nagyságát:
„Nincs itt szó semmiféle titokzatosságról, vagy rejtett jelentésről” – kezdte Dávid rabbi. – „Reb Smuel egyszerű kereskedő. Bár nem Dinovban lakik, gyakran fordult meg nálunk, hogy apám tanácsát és áldását kérje a munkájával kapcsolatban. Reb Smuel nemrégiben nagy mennyiségű gyapjút vásárolt, és rögtön a vásárlás után nagyot esett a gyapjú ára. A szegény ember attól tartott, hogy minden vagyonát elveszítheti, és emellett még hatalmas adósságot is felhalmoz majd, mivel a vásárláshoz kölcsönt is kellett korábban felvennie. Ezért jött hát Dinovba, hogy áldott emlékű apám útmutatását kérje ez ügyben. Ahogy azonban a városba érkezett, látta, hogy a tömeg az otthonunk felé tart, így hát ő is csatlakozott a többi hászidhoz, bár fogalma sem volt róla, miért tódulnak mindannyian a rebbe udvarába. Amikor bejött a szobába, apám megérezte a szükséget szenvedő zsidó jelenlétét, és az volt számára a legfontosabb, hogy biztosítsa afelől, hogy a dolgok végül jól ütnek majd ki.”
Ilyen ember volt a dinovi rebbe. Még a halálos ágyán is csak mások jólétével foglalkozott. Emléke legyen áldott!
zsido.com