Az izraeli nagykövetség közleményben tiltakozik a szentgotthárdi polgármester antiszemita összeesküvés-elmélete miatt.

Izrael Állam Nagykövetsége a lehető leghatározottabban elítéli Szentgotthárd polgármesterének, Huszár Gábornak azt a kijelentését, amely a médiában is megjelent. Hangfelvétel is tanúsítja, hogy a polgármester azzal vádolja Izraelt, hogy a szörnyű párizsi terrorakciók mögött áll.

A polgármester szavai ismételten bizonyítják azt, hogy vannak, akik nem tanulnak a történelemből, és továbbra is a zsidó államra, Izraelre, és a zsidókra vonatkozó összeesküvés elméleteket és negatív nézeteket hangoztatnak. Az ilyen jellegű uszítás vezetett a zsidók legnagyobb tragédiájához Magyarországon is. Sajnálatos, hogy egy közszereplő, Szentgotthárd fideszes polgármestere – aki példakép kellene, hogy legyen a választókörzetében – ilyen hamis és nevetséges állításokat mond.

Izrael, az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten, és az az ország, amely a népe ellen elkövetett több ezer terrortámadás áldozata. A polgármester a kijelentésével összekeveri az elkövetőket és az áldozatokat – áll a nagykövetség közleményében.

Fotó: Bonyhádi Zoltán

Megszakítás