A Royal Quartz/Galeries Lafayette óra- és ékszerbolt elnézést kért, amiért „megszállt palesztin területként” hivatkoztak az izraeli Ben-Gurion repülőtérre.

Az eljárásra akkor derült fény, amikor októberben egy izraeli házaspár vásárolt egy órát az üzletben, és a pénztárnál kapott számlán úti céljukként a „Ben Gurion repülőtér – Megszállt Palesztin Területek” szerepelt. Mivel a repülőtér Tel-Aviv közelében, Izrael ENSZ által is elfogadott határain belül található, így azt „megszállt területnek” nevezni nem más, mint a zsidó állam létjogosultságának tagadása.

Néhány éve az Iberia spanyol légitársaság egyik, Izraelbe tartó gépén közölte a pilóta az utasokkal, hogy hamarosan landolnak „Tel-Avivban, Palesztinában”. A vállalat az ügy kivizsgálását ígérte és bejelentette, hogy az adott pilóta többet nem repülhet ezen az útvonalon. A belgárdi Nikola Tesla repülőtéren pedig az Air Serbia „Tel-Avivba, Palesztinába” induló utasait szólították a beszállókapuhoz. A légitársaság vezetője elnézést kért, a hangosbemondót kezelő repülőtéri alkalmazott ellen eljárást indítottak. A kínai Hainan Airlines Pekingből Tel-Aviba közlekedő járatának fedélzeti monitorain jelent meg a „Palesztin Területek” felirat Izrael helyett. A légitársaság ebben az esetben is elnézést kért, egyben a térképet készítő cégre hárította a felelősséget.

A Simon Wiesenthal Intézet nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője, Shimon Samuels panaszt tett a párizsi ékszerüzlet vezetőségénél. Ezt követően Arthur Lemoine, az üzlet órarészlegének igazgatója elnézést kért, és ígéretet tett arra, hogy orvosolni fogják a problémát.

A nagypolitika terén ezzel együtt javulás tapasztalható Franciaországban, mert felfüggesztették azt a 2016-ban bevezetett rendeletet, mely szerint a Júdeában, Somronban, Kelet-Jeruzsálemben és a Golán-fennsíkon működő, zsidó tulajdonban lévő üzemekben készül árukat megkülönböztető jelzéssel kell ellátni. A Jeruzsálemtől északra fekvő Pszágot borászat az amerikai zsidó jogvédő szervezettel, a The Lawfare Projecttel összefogva pert indított a szabályozás ellen, mivel az negatív diszkriminációt alkalmaz az adott területeken élő zsidókkal szemben. A bírósági eljárás miatt beszüntették a címkézést a francia boltokban. A fejleményeket Izraelben üdvözölték, az Amnesty International szervezet azonban dühösen reagált és a szabályozás visszavonása helyett a teljes importtilalom bevezetését szorgalmazta a fent említett területekről a zsidó termékekkel szemben.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás