A képviselő-testület felszólította a Netflixet, hogy készítsen egy dokumentumfilmet amely Roald Dahl antiszemitizmusát dolgozza fel. A nyilatkozat azt követően érkezett, hogy a médiaszolgáltató átvette az író hagyatékát, állítólag 500 millió font (212,5 milliárd forint) értékben ‐ számolt be a The JC.

Dahl unokája, Luke Kelly és a Netflix társ-vezérigazgatója, Ted Sarandos szerdán arról beszélt, hogy „egyedi univerzumot” hoznak létre, többek között animációs filmek, akciófilmek és élő színház megalkotásával. Az amerikai médiaszolgáltató arról is beszámolt, hogy már korábban elkezdtek dolgozni a Matilda, a kiskorú boszorkány című regény nyomán készült musical adaptálásán és egy sorozat elkészítésén, amelyet a Charlie és a csokigyár című könyv ihletett.

A képviselő-testület elnöke, Marie Van der Zyl a JC-nek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a megállapodás fényében helyénvaló lenne, ha a Netflix olyan dokumentumfilmet is készítene, amely feltárja az író antiszemitizmusát.

Netflix Headquarters/Wikipédia

Roald Dahl erős antiszemitizmusa jól ismert, amely sok zsidó olvasó számára rossz szájízt hagyott.

„Nem gondoljuk, hogy a Netflixnek minden filmben és tévésorozatban amelyet Dahl műveiből adaptálnak fel kellene hívnia a figyelmet az író fanatizmusára, azonban attól tartunk, hogy az „egyedi univerzum” megalkotása Dahl helytelen bemutatásához vezethet.”

Az olyan címek, mint a Matilda és a Charlie és a csokigyár, mindig nagy tetszést arattak, de Dahl ellentmondásosabb megjegyzései vitát kavartak az utóbbi években. A már több mint 30 éve elhunyt író, 1983-ban a következőképp nyilatkozott a New Statesmannek:

„van egy olyan vonása a zsidó jellemnek, amely ellenségességet vált ki.”

Továbbá azt mondta:

„Úgy értem, hogy mindig megvan az oka az anti-mozgalmaknak, még egy olyan büdös alak mint Hitler sem véletlenül választotta őket.”

Roald Dahl/Facebook

Családja és öröksége tavaly közleményben kért elnézést Roald Dahl sértő kijelentéseiért, így fogalmaztak:

„Ezek az előítéletes megjegyzések érthetetlenek számunkra, és erős ellentétben állnak azzal az emberrel, akit ismertünk, valamint azokkal az értékekkel, amelyek Roald Dahl történeteinek középpontjában állnak és generációk óta pozitívan hatnak a fiatalokra.”

A Netflixhez közel álló forrás szerint, a „streaming” oldal elítéli az antiszemitizmust minden formájában és elkötelezett amellett, hogy ezt a munkakörnyezetbe és a történetmesélésbe is integrálja.

Borítókép: Roald Dahl Facebook

 

Roald Dahl családja nem verte nagydobra saját bocsánatkérését az író antiszemitizmusa miatt – Neokohn

Az örökösök ugyan elnézést kérnek a meseíró vállalhatatlan kijelentéseiért, ám a nehezen elérhető közleményüket sem a média képviselőinek, sem a zsidó szervezeteknek nem küldtek el.

 

 

Megszakítás