Sokan tartanak attól, hogy veszélybe kerülhetnek a német zsidók, ha a muzulmán országokból érkezők nem tartják be a békés együttélés szabályait.

„Öt perc múlva éjfélt üt az óra, de még nem túl késő” – mondta Deidre Berger, a berlini Amerikai Zsidó Tanács (AZsT) elnöke múlt heti nyilatkozatában, továbbá egy országos találkozó összehívását is javasolta a német államba érkező menekültek ügyében.

Berger mellett a német Zsidók Központi Tanácsának elnöke, Josef Schuster is aggodalmának adott hangot korábban, és ahogy írásunkban beszámoltunk róla, nemrég Angela Merkel kancellár asszony is jelezte, hogy fontos figyelmet fordítani a zsidó vezető félelmeire. „Különösen azokkal a fiatalemberekkel kell óvatosnak lennünk, akik olyan országokból érkeznek, ahol az Izrael- és zsidógyűlölet nagyon elterjedt” – hangsúlyozta Merkel.

Németországban nemrég nagy port kavart az a felvétel, amelyen Yonathan Shay, az AZsT munkatársa kamerák előtt, kipával a fején látogatott el egy német menekülttáborba. A Die Welt német lap számára készített videóban többek között zsidó-ellenes és náci szimbólumokkal összefirkált falak is láthatóak. Shay arra figyelmeztetett, hogy Németország nem cselekszik jól, ha a Holokauszt rémtetteit azzal próbálja meg jóvá tenni, hogy „a világon minden menekültet befogad. A zsidók ugyanis veszélybe kerülnek, ha túl sok menekült lesz itt, akik gyűlölik őket” – olvashatóak Shay szavai a Forward oldalán.

Néhány aktivista viszont – köztük zsidó szervezetek tagjai is – provokációnak nevezték a férfi videóját, aki szerint a kritikusok nem akarnak szembenézni a valósággal.

VIDEÓ:

No Title

No Description

 

 

zsido.com

 

Kép forrása: Youtube

Megszakítás