Ezen a héten két egymást követő napon, kiszlév hónap 9-én és 10-én (idén november 25-26) emlékezünk meg a második lubavicsi rebbe, vagy ahogyan jiddisül mondják, a „Mitteler” (középső) rebbe születésének (1773) és halálának (1827), valamint a börtönből való kiszabadulásának (1826) évfordulójáról. Dovber Schneuri a Chábád hászidizmust megalapító Álter Rebbe fia volt, és utóbbi halála után ő lett a mozgalom vezetője. A mozgalom első három vezetője közül ő a második, vagyis a középső, innen ered tehát a jiddis elnevezés.

Dovber rabbi életéről itt írtunk részletesen, itt pedig néhány, vele kapcsolatos történetet a szukoti hászid vendégek (uspizin) kapcsán osztottunk meg olvasóinkkal. Most, a börtönből való kiszabadulásának évfordulóján az ezzel kapcsolatos eseményekről szólunk.

Pinchász Reizesz rabbi a Mitteler Rebbe hászidja volt. Amikor meghalt, egyetlen örököse az unokaöccse volt, aki igencsak ellenezte nagybátyja hászid életmódját. Az örökséget azonban átvette, és a tárgyak között egy levélre bukkant, melyet Dovber rebbe írt Pinchász rabbinak. A rebbe arra kérte őt, hogy vegyen részt abban a bizottságban, mely 4000 rubel szétosztásáról döntött a rászorulók közt. Az unokaöcs megmutatta ezt a levelet a rebbe unokatestvérének, bizonyos Lipmannak, aki egyéb tulajdonságai mellett igazi gazember hírében állt, és ennek megfelelően remek lehetőséget látott a rebbe befeketítésére. Megfenyegette tehát unokatestvérét, hogy amennyiben nem fizet ki neki egy bizonyos összeget, úgy a hatóságokhoz fordul, és azt mondja nekik, hogy a rebbe titkos és illegális célokra gyűjt pénzt. A rebbe azonban nem törődött a fenyegetésekkel, és azt felelte, hogy semmiképpen nem ad neki pénzt, mert semmi rosszat nem tett, és nem fél a fenyegetőzéstől. Lipman viszont eltökélt volt, és néhány segítőkész csaló segítségével megváltoztatta a levelet, hogy úgy tűnjön, mintha a rebbének 104 ezer szétosztandó rubelje, valóságos vagyona lenne, holott a valóságban csupán négyezerről volt szó. A rebbét változatos bűncselekményekkel vádolták, melyek között szerepelt a török szultán lefizetésének terve is, valamint az is, hogy a rebbe tanházát pontosan a jeruzsálemi Szentély mintájára építették, amiből mindenki számára nyilvánvaló lehet, hogy a rebbe egyenesen a trónra tart igényt.

1826-ban, tisré hónap 28-án nyomozók jelentek meg a rebbe otthonának ajtajában. Alapos házkutatás következett, melynek során számba vettek minden fellelhető írásos dokumentumot, valamint bármit, ami gyanúsnak mutatkozott a számukra. Egy másik nyomozócsapat a rebbe tanházát mérte fel a hászidok legnagyobb ámulatára. A rebbe családja könnyek között könyörgött a hatóságoknak, a ház körül pedig hászidok hatalmas csoportja verődött össze hamarosan. Dovber rabbi azonban teljesen nyugodt volt, és visszavonult a szobájába, hogy hászid értekezést írjon. Nem sokkal később bejelentette, hogy magánkihallgatáson fogadja a hászidokat, és neki is látott ennek kivitelezésének.

Másnap reggel megérkezett az utasítás, hogy a rebbének Vityebszkbe kell mennie rendőri kísérettel. A hír gyorsan elterjedt, és amerre csak mentek, mindenütt zsidók csoportja köszöntötték a menetet. Néhány befolyásos zsidónak köszönhetően nem egyszerre tették meg a hosszú és fáradságos utat, hanem részletekben. Dobromisl zsinagógájában mondták el a délutáni imát, és a rebbe hászid értekezést mondott az összegyűlteknek az Énekek Énekének egy mondatáról: „Sok víz sem tudja oltani a szerelmet”. Természetesen mindenki értette, hogy a beszéd az ő saját helyzetére vonatkozik. A rebbét végül a kormány elleni lázadás vádjával a vityebszki börtönbe zárták, és egy hónapig és tíz napig tartották fogva. Szigorú felügyelet alatt őrizték, bár kezdettől fogva élvezett bizonyos jogokat, például, hogy hárman vele lehettek, és napjában háromszor 20 zsidó férfit engedtek be hozzá, hogy együtt imádkozhassanak. Emellett hetente kétszer tarthatott beszédet, alkalmanként ötven ember jelenlétében, miután az orvosa kijelentette, hogy erre az egészsége szempontjából mindenképpen szükség van.

Mindeközben a színfalak mögött folytak a tárgyalások a rebbe elengedéséről, többek között néhány kormányzati hivatalnok bevonásával, akik hallottak a rebbéről és nagyra becsülték a munkásságát. Dovber rabbit több alkalommal kihallgatták, és végül sikerült bizonyítania, hogy nemcsak a török szultánnal nem állt soha semmilyen kapcsolatban, de a cári trónra való vágyakozása is teljes mértékben hazugság. Végül a belügyminiszterhez került az ügy, akire igen mély benyomást tettek a Mitteler Rebbe válaszai és egész személyisége. Ezért végül úgy határozott, hogy szembesíti őt azzal, aki megvádolta.

Az előírt napon a rebbe legjobb szombati ruhájába öltözött. A minisztert annyira megfogta angyali megjelenése, hogy azonnal széket hozatott neki. A besúgó Lipman egymás után sorolta vádjait, ám a rebbe mindről bizonyította, hogy koholmányok. Amikor Lipman „rebbe” címmel illette a Mitteler Rebbét, utóbbi a miniszterhez fordult, és azt mondta: „Látja, mi történt? Először sarlatánnak és lázadónak nevezett, és a következő pillanatban már rebbének szólított!” Lipman teljesen belezavarodott a hazugságaiba, és egyre kevésbé volt képes logikus érveket felhozni. A miniszter rettenetesen felbőszült a férfi viselkedésén, és ráparancsolt, hogy „hagyja abba az ugatást”. Végül megalázva vezették őt el, a rebbét pedig nagy tisztelettel vezették vissza a cellájába, és közölték vele, hogy hamarosan szabadul.

Dovber rabbi 1826-ban, kiszlév hónap 10-én szabadult ki a cári börtönből. Amikor a végső döntésről értesítették, éppen a Zsoltárok könyvéből olvasta az 55. zsoltárt: „…. kiváltotta békében lelkemet”. Ezt az eseményt minden lubavicsi közösségben megünneplik attól a naptól fogva, évről évre.

 

zsido.com

 

Forrás: chabad.org

Megszakítás