Folytatjuk mikvék történetét bemutató sorozatunkat. Miután áttekintettük a 19. századi „mikvehelyzetet” a fővárosban, eljutottunk a 20. század elejéig, amikor is az ortodox hitközség 1930-ban végre megnyitotta első, saját tulajdonú rituális fürdőjét Budapesten, és megkezdte máig tartó működését a Kazinczy utca 16. szám alatt az európai színvonalú, gyönyörű mikve.
Megkétszereződik a mikvébe járók száma
A mikve tehát megkezdte működését, rengetegen használták megelégedéssel, bár a látogatók száma „nem abban a mértékben emelkedett, ahogy azt joggal remélhette és várhatta” a rabbikar1.
Kicsit később azonban bekövetkezett ez az erősödés, ahogy arra Dombi Gábor rámutat tanulmányában (melyet sorozatunk lezáró részeként fogunk közzétenni) a megmaradt statisztikai adatok alapján. Mint írja, 1936-43. között megkétszereződött a látogatók száma, ami, véleménye szerint, lehet, hogy a történelmi helyzetből adódott: „a magyar zsidóságra nehezedő külső nyomás növekedésével párhuzamosan nőtt a rituális fürdő látogatóinak száma.” Ennek oka feltehetően az, hogy a kevésbé szigorú ortodox életet élő családokban is feléledt a hagyománya ennek a fontos, alapvető micvának, ami a családi élet alapköve és a házasság frissen tartásában is nagy szerepet játszik. A mikve fontosságát mindig is kihangsúlyozták a neológ hitközségek is – ahogy ezt korábban láttuk megnyilvánulni abban is, hogy a budapesti neológ rabbinátus előbb a Rácfürdőben, később a Körúti fürdőben gondoskodott róla, hogy azok háláchikusan megfelelő legyen mikve használat céljára2.
Ehhez kapcsolódó érdekes adat, hogy 1936-ban a kongresszusi (neológ) hitközségek közül 23 működtetett saját rituális fürdőt3. Ahhoz képest, hogy ekkor Magyarországon 104 anyahitközség és 77 fiókhitközség működött4, ez nem tűnik soknak. Ha azonban hozzávesszük, hogy a települések jelentős részén ortodox hitközség is működött, akik mindenképpen tartottak fenn mikvét, akkor láthatjuk, hogy ez a szám nem csekély: a 23 mikve többsége ugyanis valószínűleg olyan településen működött, ahol nem volt ortodox hitközség, így magától értetődően e mikve fenntartásának feladata a neológ hitközségre hárult. (Lásd: „Hitközségi válás: kié legyen a mikve?” című írásunkat.)
Sajnos egyelőre nem tudtam kideríteni, hogy melyek voltak ezek a mikvét működtető neológ hitközségek, azonban egy másik idetartozó adatot érdemes megemlíteni. Az 1944. áprilisi hitközségi összeírásban, melyben a német hatóságok rendelkezésére a magyarországi hitközségek nyilatkoztak többek közt a vagyonukról, ingatlanjaikról és pénzügyi helyzetükről. Nagyjából 120 ortodox hitközség az ingatlanjai között szerepel „rituális fürdőt”, ezzel szemben mindössze három neológ hitközségnek volt mikvéje az összeírás szerint (Heves, Kolozsvár és Tata)5, valamint két Statusquo hitközségnek, Nagyecsednek és Sátoraljaújhelynek6.
Miniszteri döntés: a mikve nem vállalkozás
Ugyanebben az időben bürokratikus kérdésekkel is foglalkoznia kellett a hitközségnek a mikve kapcsán, amint arról az Egyenlőség című újság7 tájékoztat bennünket: „Miniszteri döntés állapítja mag a Mikvó vallásos jellegét” című cikkében:„…egy alsófokú közigazgatási hatóság tévesen azt az álláspontot foglalta el, hogy a Míkvó jövedelmet adó vállalkozás, e szerint ipari tevékenység, és így a hitközség csupán megfelelő iparűzési jogosítvány alapján tarthatja üzemben a rituális fürdőt. A kereskedelemügyi minisztérium most legfelsőbb fokon kimondotta, hogy az alsófokú közigazgatási hatóságnak ez az álláspontja nem helytálló, és hogy a szóban levő ortodox hitközség a Mikvó üzemben tartásával nem folytat ipari tevékenységet, éppen ezért ehhez iparűzési jogosítványra sincs szüksége.”
A kereskedelemügyi minisztérium állásfoglalásában8 szerepel, hogy: „A rituális fürdés az ortodox izraelita hitfelekezet hívei részéről vallásgyakorlati cselekmény és az annak elvégzésére szolgáló fürdő vallási intézmény. Ha ezt a fürdőt a hitközség, amint azt beadványában előadja, kizárólag a vallásgyakorlat, a rituális fürdés céljaira tartja üzemben és csak e végből engedi híveinek használni, a hitközségnek az a működése, még abban az esetben is, ha a fürdőt használó hitközség tagoktól ezért díjat szed is és ebből nemcsak a fenntartási, hanem a hitközség egyéb céljaira felhasználható jövedelmet adó bevételre tenne is szert, nem a mindennapi értelemben vett haszonszerzésre irányul és nem ipari tevékenység, amelynek kifejtéséhez iparűzési jogosítványra nincsen szüksége, sőt ilyen részére ki sem adható, mert e működése nem esik az ipartörvény rendelkezései alá…”.
Az Egyenlőség a döntés ismertetése mellett kiegészítő megjegyzést is tesz: „Adott eset elbírálásáról lévén szó, kizárólag az adott eset ténykérdéseit érintheti természetesen a végzés első mondatának konkrétuma, amely a rituális fürdőt az ortodox izraelita hitfelekezet hívei részéről minősíti vallásgyakorlati cselekménynek. … Egészen természetes, hogy a rituális fürdő vallási intézményként való elbírálása a végzés szellemében fennáll a nem ortodox árnyalatú hitközségek vallásos életében is”.
A történet azonban tovább folytatódott, amint arról az újság egy újabb cikke9 tájékoztat, egyben a mikve használati díjakról is fontos tájékoztatást ad: „A Mikvó körül most mindezek után újabb bonyodalom támadt … A kereskedelemügyi minisztérium ez ujabb elvi határozata10… a következőképp hangzik: A kérdéses rituális gőzfürdő nem nyerészkedési célzattal bíró iparvállalat, hanem vallási intézmény, amelyet a hitközség tagjai részére vallásuk törvényei folytán rendelkezésre bocsát és pedig a jobbmódúak részére csekély használati díjért, a szegénysorsuak részére pedig teljesen díjtalanul, amiért is az az intézmény az ipartörvény rendelkezései alá nem vonható”.
Fürdők és mikvék a gettóban
Ha a mikve mindig is zsidó élet spirituális alapja volt, akkor még fontosabbá vált a gettó idején, amikor fizikailag is az élet forrásává vált azáltal, hogy a mikve kútjából vették a vizet a népkonyhához11. Arról azonban, hogy a Kazinczy utca 16. szám alatti mikvében halottasház lett volna, ahogy arról a városi legendák szólnak, valójában szó sincs. Honnan ered ez a legenda?
Több forrásból tudjuk, hogy volt a Kazinczy utcában egy fürdő, ahol a holttesteket összegyűjtötték. Azonban ez nem a mikve volt.
Működött tudniillik egy másik (nem rituális) fürdő is az utcában, ugyanis a Kazinczy utca 40. szám alá helyezték át 1842-ben az első magyar gőzfürdőt. Ez még a 20. század első felében is üzemelt „Első magyar gőzfürdő és kádfürdő” néven. (1969-ben lebontották, hogy helyet adjanak a Táncművészeti Főiskola lapos tetős konténerépületének…)12
Erről a fürdőről azt írja Lévai Jenő közvetlenül a háború után 1946-ban megjelentett könyvében13: „1944. január 3. után … összegyűjtötték a halottakat a Kazinczy utcai fürdő területén, de amikor már ott sem állt elegendő hely rendelkezésre, halomba gyűltek a nyilas gyilkosok áldozatainak eltorzult tetemei a Dohány utcai főtemplom udvarában.” Az, hogy ez melyik ház volt, Rondolph L. Braham könyvében14 már kiegészítve szerepel: „a holttestek többségét a hitközség Kazinczy utca 40. alatti rituális fürdő épületébe gyűjtötték.” Itt azonban, bár a házszám helyesen szerepel téves az az információ, hogy ez a hitközség tulajdonában lett volna, vagy hogy rituális fürdőről lenne szó. Ugyanezt találjuk Komoróczy Géza professzornál is15: „Halottas ház: Kazinczy utca 40, békeidőben orthodox mikve”. Feltehetően a két fürdő felcserélése vezetett ehhez a tévedéshez.
Ugyanez a félreértés bukkan fel Róbert Péter történész írásában is: „A II. világháború előtt ebben az utcában két mikve működött, fürdő volt a 40. számú ház is. Az ostrom alatt hullaházként szolgált a gettó számára, utána lebontották.”16 A tévedés egy másik verziója szerint a 16-os szám alatt volt a halottasház, amint ez egy tanúvallomásokban is elhangzik: „A Kazinczy utcában volt egy rituális fürdő [mikve], oda hordták a hullákat.”17
A Kazinczy utcában tehát két fürdő volt, de csak egy működött mikveként, a 16. szám alatt – innen merítettek vizet az élők számára. A 40-es szám alatti gőzfürdő nem volt rituális fürdő, és ez volt az, ami halottasházként szolgált.
Mikve a háború után – a történet folytatódik
A háború szerencsére nem károsította meg a mikve épületét, amint arról egy 1967-es statikai felmérésből értesülünk.
Így a mikve a háború után is, folyamatosan ellátta funkcióját, amint arról a sorozat következő részében is olvashatnak majd.
Egy érték, amiben a neológia és az ortodoxia egyetért
A szombathelyi mikve-vita
A hitközségi válás: Kié legyen a mikve?
A mikve használatának bibliai eredetű parancsa18 alapvető értéknek számított minden zsidó irányzatban. Jól példázza ezt a korábban már bemutatott szombathelyi mikve ügye, amelyet egészen a bíróságig vittek a felek.
1855-ben történt, hogy Szombathelyen a hagyományokhoz jobban ragaszkodó zsidók külön mikvét építettek maguknak, így két rituális fürdő üzemelt a városban19. 1869-ben aztán Magyarországon formálisan szétvált a zsidóság, és megalakult az ortodox és a kongresszusi irányzat. Kevés információnk maradt fenn arról, hogy zajlott a szétváló hitközségek között a vagyonmegosztás, de általában elmondható, hogy a nagyobb közösségnél maradt az egész hitközségi vagyon és a kiváló tagoknak a sokszor a semmiből kellett újraépíteni az infrastruktúrájukat20. Szombathely kapcsán ritka történelmi dokumentumok adnak betekintést az osztozkodásba, amiből a témánkba vágó, fent említett két mikve tulajdonlását érintő részt mutatjuk be.
A vita tárgya
Történt ugyanis, hogy a kongresszusiak mikvéje annak a zsinagógának az épületében volt, ami az ortodoxoknak lett ítélve, míg az ortodoxok és a vallásosabb neológok által használt mikve egy másik helyen működött.
Az ortodoxok az épület átvétele után nem kívánták tovább üzemeltetni a mikvét, részint mert nem tartották kellőképpen kósernek, részint mert az épület teljes egészét imaházként akarták használni. Ehelyett azt ajánlották, hogy a Práterben (ma Gáyer és Brenner park) levő mikvéjüket használhatják a neológok is21.
Ortodox vélemény: „rituális fürdő nélkül hitközség fenn nem állhat”
Ennek kapcsán az ortodox hitközség elnöke Neustadt Lipót a polgármesternek a következőket írta22:
„…E rituális fürdő tekintetében azonban az ítéletben oly rendelkezések tétetnek, melyek ellen tulajdonképpen fellebbezésünk irányul. Nevezetesen a többször említett congressusi hitközség elöljárósága által 1885. november 22-én felvett egyezségi jegyzőkönyv c. pontjában, ez határozottan föltételül köti ki, hogy a helybeli orthodox izraelita hitközség által jelenleg használt vagy jövőben használandó rituális fürdő leend közös, tekintetes polgármester úr mégis – hisszük tévedésből – kimondja, hogy az átadandó épületekben létező rituális fürdő használatát tartozunk odaengedni. Ez pedig nagy különbség! Mert a congressisták ez időben tartanak ugyan fenn egy rituális fürdőt az átadandó épületben, de az az orthodoxok által nem használtatik, hanem ezek egy külön fürdőt a ritualcodexnek teljesen megfelelőt tartanak fenn a práterben. Ennek használatát kívánták elleneink, s ezt fogadtuk el. E tévedés mindenesetre kijavítandó, mert mi nem engedhetünk oly fürdőben rituális fürdést, mely szerintünk a ritualcodexnek teljesen meg nem felel, s melyet éppen azért mi magunk sem használunk és fenn nem tarthatunk. Igaz, hogy a tárgyalás folyamán elleneink hangoztatták, miszerint az átadandó épületekben általuk fenntartott rituális fürdő használatát akarják, ámde ezen kívánalom az eredeti egyezségtől eltérvén, az többé tekintetbe nem jöhet! …a rituális fürdő egy orthodox zsidó hitközségnek oly lényeges alkatrésze, hogy a nélkül ez többé fenn nem állhat, s így semmi aggodalom sem lehet a fölött, hogy ily fürdőt nem fogunk fenntartani.”
zsinagóga kútja
Neológ vélemény: „hitközség rituális fürdő nélkül nem létezhet”
Ezzel szemben a kongresszusi hitközség az említett jegyzőkönyv hitelességét vitatta és nem tartotta kötelező érvényűnek. Dr. Feldmann Bódog ügyvéd a hitközség nevében ugyancsak a mikve fundamentális jellegével érvelt amellett, hogy továbbra is fenn kell tartani a neológ mikvét az ortodoxoknak átadott zsinagóga épületében23:
„Ad 2. […] Az izr. h. községek rituális intézményeihez tartozik a metszőhely és a fürdő és az ügyiratok mellett elfekvő Congr. statutumok szerint hitközség anélkül nem létezhetik. A Congr. hitközség saját létének feladása nélkül ezekről le nem mondhat és szembemegy törvényileg biztosított létjogosultságával, bizton elvárja az eljáró hatóságok bölcsességétől, hogy a Congr. h. község létele ellen intézett megtámadást határozatával támogatni nem fog.
Ad 3. Tudomásul veszi ellenfélnek ajánlatát a rituális fürdőre vonatkozólag, de azt kielégítőnek semmiképp nem találhatja. A Congr. statutumok szerint hitközség rituális fürdő nélkül nem létezhetik, ily rituális fürdőnk a hitközség fennállta óta a templomépületben létezik és ha a Congr. h. község a templomépületet átengedi viszont meg kell követelnie, hogy a fennálló rituális fürdő ezentúl közös tulajdont képezzen, melynek fenntartásához a Congr. h. község szívesen hozzájárul.”
Új mikve a háború után
Végül 1890. május 1-jén vették át az ortodoxok a régi zsinagógát24 és beszüntették a rituális fürdőt. Mondanom sem kell, hogy ígéretükhöz híven ezek után is gondoskodtak róla, hogy mindig legyen mikve Szombathelyen. A Práterben levő hely megszűnése miatt új mikvét létesítettek az 1900-as évek elején, melynek épülete még ma is látható a Wesselényi utca 11. szám alatt25. A holokausztból visszatérő maroknyi közösség megpróbálta feléleszteni a zsidó életet Szombathelyen, amihez rövidesen új mikvét is létesítettek.
Ezt az új mikvét 1946-ben építették fel, és 1948 nyarán kapta meg a használatba vételi engedélyt26. Mindez mesterem, Grünwald József (1903–1984) pápai rabbi munkájának volt eredménye, aki 1945. szeptember 14-től27 a szombathelyi ortodox hitközség rabbija volt. Ragaszkodott hozzá, hogy a mikve megfeleljen a legmagasabb szintű kóserságnak, ezért forrásalapú mikvét építtetett. Annyira meg volt elégedve a fürdővel, hogy mintaként ajánlotta sógorának, Moskovits Dávid (elhunyt 1985, Jeruzsálem) bonyhádi rabbinak, hogy lemásolja: „ha van lehetőséged elérni azt, hogy egy forrás-mikvét építsenek, akkor mintaként használhatod a most elkészült szombathelyi mikvét, ami kifogástalanul kóser”28.
1 Lásd Egység 115. szám 15. oldal; 2 Lásd uo. 113. 19. oldal végén, 115. szám uo.; 3 Dr. Bakonyi László: „A kongresszusi hitközségek statisztikája”, in Magyar zsidó szemle 1936. 145. oldal; 4 Uo. 142–143. oldal; 5 Magyarországi Zsidó Hitközségek 1944. április – Adattár, Budapest 1994, 1. kötet 272. és 345. oldal, 2. kötet 689. oldal; 6 Uo. 2. kötet 441. és 601. oldal; 7 1934. március 10. 12. oldal; 8 75.210/1924. K. M.; 9 1934. július 21. 8. oldal; 10 43663/119. K, M., 125419 – 1918. B. M.; 11 Lásd Egység 114. szám 17. oldal; 12 http://egykor.hu/budapest-vii–kerulet/elso-magyar-gozfurdo/4019.; 13 A pesti gettó csodálatos megmenekülésének hiteles története, Budapest 2014, 201–202. oldal; 14 A népírtás politikája, Budapest 2015, 2. kötet 1133. oldal. Lásd még Varga László Utószava Lévai Jenő művének második kiadásához, 269. oldal: „Ezt követően a holttesteket előbb a Kazincz[y] utca 40. alatti fürdőben, majd annak udvarán helyezték el…”. 15 A zsidó Budapest 2. kötet 570. oldal; 16 https://www.or-zse.hu/hirdetes/mikvekazinci2006.htm; 17 https://www.centropa.org/node/78357. 18 3Mózes 12:2., 15:19–33., 18:19.; 19 Lásd Egység 116. szám 17. oldal végén; 20 Erről részletesen mesélt nekem édesapám az újpesti ortodox hitközség kapcsán. Lásd még például Jákov Katz: Hákerá sölo nitáchá 211. oldal; 21 Erről lásd Bajzik Zsolt: „Fürdőváros – Szombathely” tanulmánya in Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig, Kaposvár 2015, 63. oldal; 22 MNL VaML Alsip. ir. IV. 3/1885. Részben idézi Bajzik uo.; 23 MNL VaML Alsip. ir. IV. 3/1885. Részben idézi Bajzik uo.; 24 Bajzik uo.; 25 https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/szombathely_zsido_ritualis_furdo_2.resz; 26 Bajzik uo. 65. oldal; 27 Toldot báál Vájchi Joszéf 1. kötet 383. oldal. Bajzik uo. azt írja, hogy „a szombathelyi orthodox izraelita hitközség 1947 szeptemberében ismét engedélyt kért, de ekkor a Brenner János utca 6. szám alatti ingatlanon lévő raktár földszintjének és alagsorának átalakítására, hogy ott rituális fürdőt létesítsenek”. De mivel Grünwald rabbi már 1946. szeptemberében elhagyta Magyarországot (Toldot uo. 398. oldal) és előtte már látta a kész mikvét (ahogy a fent idézett levél sugallja), ezért biztos, hogy legkésőbb 1946-ben építették azt fel.; 28 Uo. 2. kötet 249. oldal 48. lábjegyzet. A mikve sorsáról lásd nyugat.hu uo.
Oberlander Báruch rabbi írása
Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 118. szám – 2019. május 2.