Régen felismert, szomorú tény, hogy a legkiválóbb embereknek is vannak ellenségeik. Olyan embereknek, – akiket Tóra szerinti élete, szerény jelleme és puritán életvitele a többségből tiszteletet vált ki –, még nekik is akadnak irigyeik, akik saját hiúságuktól vezérelve megpróbálják elgáncsolni a szentéletűt. Hogy miért van ez így? Elfogadható választ nehéz találni, de találó idézni a prágai suszter válaszát:
„Ha én nem lettem volna a rebbe ellen, akkor ki tudta volna, hogy létezem?”
Nehéz felfogni, de a tisztaszívű Báál Sém Tovnak is, – kiről már fiatal korában széles e világon tudták, hogy nagy cádik –, voltak gyűlölői. Volt alkalom, mikor olyan helyről indítottak hadjáratot ellene, ahonnét a legkevésbé várta volna az ember: tudós rabbik gyűltek össze Bródy városában, hogy chéremet adjanak ki a Báál Sém ellen, vagyis kiátkozzák őt a zsidóságból. A chéremhez azonban az egymás gőgétől megrészegült dölyfös rabbitársaságnak szüksége volt a nagy lembergi gáon aláírására is. Az ármánykodók sejtették, hogy a lembergi rabbi nem jönne Bródyba, ha tudná utazásának pontos célját, ezért a chéremről mélyen hallgattak.
Nagyobb csoda is történt a nagy Báál Sém Tovval, mindenesetre fülébe jutott, hogy mit terveznek ellene, ezért – anélkül, hogy bármi mást mondott volna –, megkérte híres tanítványát, reb Zev Wolf Kiceszt, hogy utazzon Bródyba. A jámbor reb Zev Wolf pedig nem is kérdezett semmit, hanem hamar útra kelt.
Az utazást egy Bródy melletti kis falu szakította meg, ahol reb Wolfra hirtelen ráesteledett. A rabbi a faluszéli fogadóba tért be, ahol a zsidó kocsmáros kedvesen fogadta, de szobát már nem tudott adni neki, mert komoly vendégeket várt. Vacsora után a kályha mögött rögtönzött fekvőhelyen tért nyugovóra.
Valamikor este 10 óra után érkeztek a fogadós előre bejelentkezett vendégei: a lembergi rabbi és kísérete, akik jó hangulatban fogyasztották kései vacsorájukat, mialatt észre sem vették, hogy a kályha mögött valaki alszik. Éjfél előtt röviddel reb Wolf felkelt, leöntötte kezeit, majd elmondta a chácosz imát, melyben a jeruzsálemi Szentélyt siratta. Reb Wolfnak valósággal patakokban folytak a könnyei, miközben a Mindenhatóhoz könyörgött, hogy építse fel újból a Bész háMikdost.
A társaság felfigyelt az őszinte, szívből jövő fohászra, s meghatódva hallgatták a számukra ismeretlen reb Wolf imáját. Az ima végeztével a lembergi rabbi beszédbe elegyedett Reb Wolffal, akiről hamarosan megbizonyosodott, hogy nem csupán jámbor zsidó, de egy igazi talmudtudós is. Az eszmecserét egészen másnap délelőttig folytatták, amikor megérkeztek Bródyba, s elváltak útjaik.
A lembergi rabbit nagy pompával fogadták, majd egy terembe vezették, ahol megmutatták neki a hosszú pergamenlapot, mely már csak az ő aláírására várt. Az ívben az állt, hogy a Báál Sém Tov a „Sulchon Oruch”-ba, vagyis a zsidó vallás megmásíthatatlan törvénykönyvébe ütköző dolgokat vezetett be a közösségében, ezért megérdemli a chéremet. A lembergi rabbi röviden elgondolkozott, majd eltolta maga elől az ívet, s közölte, hogy ezt csak akkor írja alá, ha azt előtte még néhány Talmud-tudós is jóváhagyja: „Szerencsések vagyunk, mert pont egy kiváló Talmud-tudóssal utaztam ide, talán még itt van a városba, keressétek meg reb Wolfot. Ha ő aláírja, akkor én is.”
A rabbik mit sem sejtve arról, hogy saját tervük ellen mennek, kutatták a várost reb Wolf után, akire végül az egyik tanházban leltek rá. A lembergi rabbihoz vitték, s amikor ott meglátta az ívet, mely mestere ellen készült, rögtön megértette, hogy miért van Bródyban… Hosszas vitába szállt az ott lévőkkel, akik hamarosan „megadták” magukat, s belátták óriási tévedésüket, hogy akinek a tanítványai is ilyen nagy cádik, az nem lehet más mint a Tóra alázatos, s igaz szolgálója. Így semmisült meg a Báál Sém Tov ellen hozott chérem…
Schwarcz Beczálél, „Amikor még a Báál Sém ellen harcoltak”, Zsidó Ujság, 1929. 5. évf. 21. szám, 13. old. alapján.