Levi Banon rabbi, a marokkói lubavicsi küldött szerint a ma már csak néhány ezer főt számláló közösség kritikus helyzetbe került.

A marokkói zsidókat érzékeny veszteség érte a közelmúltban: Sholom Eidelman rabbi, a közösség nagymúltú vezetője a koronavírus áldozata lett, ahogy a főként idősekből álló hitközség több tagja is. A közösséget sokkal súlyosabban érintette a járvány, mint a teljes marokkói népességet.

„Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, mert itt mindannyian egy család vagyunk. Nem egyszerű elfogadni, hogy távol kell tartanunk magunkat egymástól” – mondta Banon rabbi.

Marokkó egykor a zsidó világ egyik legfontosabb központja volt. Az ötvenes években még 350 000 zsidó élt az országban, de ma már csak 1500 és 2500 közé teszik a számukat. A legtöbben Izraelbe vándoroltak, de sokan költöztek Franciaországba és Kanadába is. A marokkói király és a kormányzat kifejezetten baráti viszonyt tart fent a közösséggel és támogatja a zsidó intézményeket.

Jelenleg Casablanca az ország legfontosabb zsidó központja, ahol 15 zsinagóga és öt kóser étterem működik. További fontos helyszín Rabat, mely a közösség egyik legfontosabb vezetőjét veszítette el a járvány során. „Közeli barátom a város egyetlen kóser éttermét vezette, ő végezte a temetési szertartásokat, segítette a zsinagóga működését és szervezte a közösséget. Hatalmas veszteséget szenvedtünk” – mondta David Toledano, a rabati hitközség elnöke.

Serge Berdugo, a marokkói közösség vezetője, egyben a király bizalmasa úgy véli, hogy a vírus francia vendégektől eredt, akik egy esküvőre érkeztek. Közülük többen részt vettek egy casablancai purimi rendezvényen is. Banon rabbi nem fogadja el ezt az elméletet. „A tánc során mindenki kesztyűt viselt, alkoholos törlőkendőket osztogattunk és az emberek távolságot tartottak egymás között. Körülbelül 4-500 ember jelent meg és nagyon elővigyázatosak voltunk. Egyébként a hivatalos korlátozásokat csak később vezették be Marokkóban” – mondta.

A purimot követő peszách ünnep már egészen másképpen festett. Elmaradtak a nagy, közösségi széderek és turisták sem érkeztek az országba. Az elhunyt Eidelman rabbi ezzel együtt mindent megtett, hogy az ünnepre különleges, smire maceszt juttasson minden városba.

Eidelman rabbi a Szovjetunióban született, majd az Egyesült Államokba költözött. A Lubavicsi Rebbe bízta meg, azzal, hogy a marokkói közösséget segítse. A rabbi 1958-ban költözött Marokkóba és haláláig ott élt. „Eidelman rabbi nagyon sok rabbit, dájánt (vallási bírót) és kóser mészárost képzett ki. Tanítványai a világ minden pontján megtalálhatóak. Úgy neveztük, hogy a rabbik rabbija” – mondta Banon rabbi.

„Jelenleg három lubavicsi család él Marokkóban. Most mindannyian gyászolunk, és reméljük, hogy jobb időnk köszöntenek ránk”- tette hozzá.

zsido.com

Forrás: Ynet

Megszakítás