Ünnepi sorozatunk az Arutz7 oldal összeállítása alapján mutatja be a chanukai történet helyszíneit és kevésbé ismert részleteit. Dr. Chágáj Ben-Árci, elismert izraeli történész kalauzolja az olvasókat a szabadságharcosok nyomában, Modiintól a Templomhegyig, a Szentély megtisztításáig, és Izrael függetlenségének visszaállításáig.

A Nikánor vezette sereg hamar elérte a Jeruzsálemet övező hegyláncot. A felkelők – mint a háború kezdetén – ismét Micpában, Smuél (Sámuel) próféta sírja körül gyülekeztek, és imádkoztak a győzelemért. Ezután a közeli Givon völgyét ölelő hegyoldalakon rejtőztek el, a mai Givon Háchádásá és Givát Zeev települések között, és ott várták a főváros ellen vonuló görögöket.

Nikánor nagy sereggel vonult fel, és megesküdött Dimitrosznak, az új királynak, hogy elődeivel ellentétben addig nem tér vissza Antiochiába, amíg le nem töri a lázadást és el nem fogja Jehuda Mákábit.

A lesben álló zsidó harcosok meglepetészerűen rontottak a völgyben haladó ellenségre, és gyorsan szétszórták őket. A Makabeusok Könyve így ír erről: “Jehuda imával és tóratanulással erősítette és lelkesítette embereit. Emlékeztette őket arra, hogy az Örökkévaló miként futamította meg az asszír hódítókat Chizkijáhu király idejében. Ádár hónap 13. napján Jehuda emberei lerohanták Nikánor hadseregét. A  harcban megölték a gonosz hadvezért. Fejét és karját, melyet arrogáns módon Jeruzsálemre emelt, levágták és az ünneplő tömeg magával vitte. A hatalmas győzelem emlékére ádár 13. napját ünneppé nyilvánították, és megemlékeztek róla nemzedékeken keresztül.”

A felkelők abban bíztak, hogy a hetedik diadalmas csata után már nem kell többet tartaniuk a görögök támadásaitól, és övék a végső győzelem a háborúban. A seregből a legtöbben hazatértek, mert biztosak voltak benne, hogy nem lesz már rájuk szükség a harcmezőn. Mindössze nyolcszáz katona maradt Jehuda Mákábi mellett.

Elbizakodottságukért azonban súlyos árat kellett fizetniük. A király újabb csapatokat küldött Izraelbe, melyek ezúttal kelet felől, a Jordán folyó völgyéből érkeztek, meglepetésszerűen. A görögök a felkelés központjához közel, a Bét Él melletti Bál Chácor hegyen érték el a felkelő csapatokat. A sereg két részre oszlott, és úgy támadtak a zsidó harcosokra. Jehudát tisztjei  visszavonulásra biztatták, hogy időt nyerjenek a toborzásra. A hadvezér azonban nem volt hajlandó megfutamodni, és a küzdelem mellett döntött. A lázadó hadsereget körbevették, sokukat lemészárolták. Jehuda Mákábi is a harctéren lelte halálát, éppen azon a helyen, ahol hét évvel korábban a háborút elkezdte.

A felkelés azonban nem ért véget. Jonátán Mákábi, Jehuda fivére vette át a háború irányítását. Újjászervezte a zsidó hadsereget és várta a lehetőséget a visszavágásra.