Ovádjá Bartenura, a Misna egyik legnevesebb, XV. századi kommentátora nem mellesleg világutazó volt, aki Itáliából Jeruzsálembe tartó útját színes leírásban örökítette meg, olvasható az aish.com oldalán.
Az utazás – az egyre csak tornyosuló nehézségek következtében – több mint két éven át tartott. A nehézségek közé a megfelelő jármű megtalálásán kívül olyan akadályok is beletartoztak, mint a szicíliai Palermo zsidó közössége, akik előadói képességei miatt annyira megkedvelték a rabbit, hogy félrevezették őt a hajóúttal kapcsolatban, így aztán későbbre kellett halasztania az utazását.
Bartenura rabbit azonban ez nem bosszantotta fel túlságosan, inkább arra használta az idejét, hogy felfedezze a több mint ezerévesnek mondott, különleges szicíliai zsidó közösséget. Írt nagyszabású zsinagógájukról, furcsa szokásaikról és az emberekről. Amint rájött, hogy sokan a kívánatosnál kevésbé hűen követik a tórai parancsolatokat, szombatonként három órán át tartó beszédeket mondott, és spirituális megújulásra inspirálta a híveket. Bartenura rabbi azonban okos ember volt, elméjét nem homályosította el a siker. „Sosem szeretném olyan emberek közt tölteni az egész életemet, akik úgy tisztelnek engem, mint a palermói zsidók” – írta.
Az utazás nehézségeinek fényében különösképpen érthetetlen, hogy hogyan tartotta meg a rabbi fiatalos lendületét az egész út során. Bár egyszer majdnem a tengerbe veszett és lépten-nyomon korrupt hivatalnokok zaklatták, írásaiból mégis süt az első alkalommal az állatkertbe látogató gyermek lelkesedése és csodálata. „A Nílusban krokodilt láttam. Ez a teremtmény nagyobb a medvénél, bőrén kelésszerű kitüremkedésekkel. A hajón utazó emberek azt mondták, hogy vannak kétszer olyan nagy krokodilok is, mint amilyet láttunk” – jegyezte fel.
Később, miután végre elérte Jeruzsálemet, Bartenura egy csodás fát látott, melynek „levelei embernél is nagyobbak. Összesen egyszer ad gyümölcsöt, aztán elszárad, és új fa nő a gyökereiről, ami a következő évben ad majd gyümölcsöt”. Úgy tűnik, ez volt az első alkalom, amikor Bartenura rabbi banáncserjével találkozott.
A rabbi örömét lelte új kultúrák és emberek megismerésében is. Alexandriai vendéglátójáról, egy helyi rabbiról szeretettel emlékezik meg és örömmel idézi fel az igazi alexandriai szombati lakomát, „mely legalább hat vagy hét pohár” borból állt és melynek végén jócskán becsípve távozott. Bartenura rabbi útinaplója ékes bizonyítéka annak, hogy a nagy rabbik és gondolkodók is emberek, akik szívesen tréfálkoznak, és akik spirituális nagyszerűségét egészséges kíváncsiság és nyitottság kíséri.
Amikor a rabbi végre elérkezett Jeruzsálembe, az örök főváros közösségét romjaiban találta. A korrupt vezetés hosszú évei teljesen elszegényítették és ellehetetlenítették a közösség tagjainak életét. Még a legalapvetőbb funkciók sem működtek, ennek okán a rabbi – nem sokkal megérkezése után – aktív szerepet vállalt a halottak eltemetésében. Rajta kívül senki más nem végezte el ezt a feladatot, ő viszont minden képességével azon volt, hogy másokat szolgáljon.
Bölcseink azt tanítják, hogy ha senki nem vállalja magára a zsidó közösségből a vezető szerepet, akkor az embernek magának kell ezt megtennie. Bartenura éppen ezt tette, és néhány év alatt zsidók és nem-zsidók egyaránt nagyra tartották őt mint a közösség vezetőjét. A közösség – köszönhetően ennek az optimista, jó képességű és nagy tudású világutazónak, aki utazásai során hatalmas élettapasztalatra és bölcsességre tett szert – virágzásnak indult.