„A Tett és Védelem Alapítvány és a Medián Közvéleménykutató 2014 novemberében készített reprezentatív felmérése nem szolgált biztató eredményekkel a holokauszttal kapcsolatos társadalmi percepciókról. (…) A kutatás sok szempontból igazolja mindennapi tapasztalatainkat. A holokauszt egyre inkább jelen van a közbeszédben, s ezzel párhuzamosan növekszik a társadalom telítettsége a témával. Kézenfekvőnek tűnik a következtetés, hogy valamit rosszul csinálunk: egyre több szó esik a holokausztról, de a beszéd- vagy előadásmóddal nem stimmel valami. Érdemesebb lenne a “sokat magában foglaló kevés” (talmudi kifejezés, Brésit rábá 5:7.) irányába elmozdulni, mint a kevés tartalmú sok felé. Mit kellene tenni? Hogyan kellene másképp beszélni? Kell-e egyáltalán ilyen sokat beszélni a holokausztról?” – teszi fel kérdéseit Köves Slomó az e heti Magyar Narancsban.

 

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arra a következtetésre jut: „A mi kötelességünk csakis az, hogy ha fizikailag nem is lehet, szellemileg restauráljuk azt, amit elvettek tőlünk. Építsük újra azt, amit elpusztítottak és megcsonkítottak, felmutatván mindannak értékeit és dicsőségét saját magunk és mások számára is. Erkölcsi kötelességünk a veszteség konstatálásán túl felmutatni, hogy van erőnk, rátermettségünk, tehetségünk, erkölcsi elköteleződésünk, bátorságunk és nem utolsósorban büszkeségünk arra, hogy azt a közös, össznemzeti javunkra, újrateremtsük. Elpusztított felmenőink felé a mi elsődleges felelősségünk az, hogy a valamikor virágzó zsidó életet újra naggyá tegyük, a világhírű magyar zsidó stúdiumokat ismét fellendítsük. Hogy a megkopott, elfakult zsinagógák falait élettel töltsük meg. Hogy zsidó iskolát nyissunk, s pótoljuk elmaradt tanulmányainkat. Hogy amikor határozottan azt kiáltjuk, “soha többé!”, akkor azt is tegyük hozzá: soha többé nem fogjuk szégyellni zsidóságunkat. Soha többé nem fogjuk eltitkolni származásunkat! Soha többé nem fogjuk identitásunkat a megfelelés kényszeréből kozmetikázni! Soha többé nem fogjuk elfelejteni, milyen nagy jelentősége van annak a szellemi örökségnek, azoknak az értékeknek, amelyeket háromezer éven át adtak egymásnak apáink és nagyapáink, és milyen súlya van azoknak az értékeknek, amelyeket Magyarország adott az itt élő zsidóknak, és mindannak, amit a magyar zsidóság adott Magyarországnak.”

Az írás teljes terjedelmében a Magyar Narancs 2015. július 30-ai számában olvasható, amint elérhető lesz online, a Zsido.com-on is közzétesszük.