Ismeretlenek megrongálták a gyöngyösi zsidó temetőt, tizenöt-húsz sírt, köztük két kriptát dúltak fel, földi maradványokat szórtak szét a hétvégén – közölte Weisz Péter, a gyöngyösi zsidó hitközség elnöke vasárnap az MTI-vel.

A 45 év után tavaly novemberben újjáalakult gyöngyösi zsidó hitközség elnöke azt mondta: még tart a károk felmérése, az azonban már látszik, hogy példa nélküli vandál pusztítást végeztek a tettesek a sírkertben, amelynek a kerítését is megrongálták. Firkálásokat, feliratokat viszont nem találtak

Legutóbb két éve történt kisebb rongálás a temetőben, ám annak mértéke össze sem hasonlítható a mostani pusztítással – tette hozzá. Weisz Péter szólt arról is, hogy Tatár László, Gyöngyös egyik alpolgármestere vasárnap a helyszínen járt, és felajánlotta a város segítségét a helyreállításhoz. Segítséget ajánlott fel a katolikus egyház is.

„Érthetetlen ami történt, hiszen Gyöngyös lakossága mindig is befogadó volt. Hasonló tettre még nem volt példa a városban” – mondta a hitközség elnöke.

A Miniszterelnökség határozottan elítéli a gyöngyösi zsidó temetőben elkövetett sírgyalázók barbár tettét – tudatta Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár vasárnap este az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a nemzeti, etnikai, vallási és más közösségek elleni gyűlöletkeltéssel és gyűlöletcselekményekkel szemben.

Lapunk információi szerint a Tett és Védelem Alapítvány feljelentést tett az ügyben.

 

MTI/Zsido.com

Megszakítás