Komoly erősítést kapott az Izraelt támadó bojkott-mozgalom az Egyesült Államok törvényhozásában. Bekerült a Kongresszus nagyhatalmú külügyi bizottságába a demokrata Ilhan Omar.

Ahogy arról beszámoltunk Ilhan Omar kampánya során még az Izrael ellenes bojkott ellen beszélt, “mert az hatástalan és akadályozza a párbeszédet”, ám beiktatása után már a BDS támogatójaként lépett fel.

Ilhan Omar kritizálta az Egyesült Államok nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetését is, mert meglátása szerint “Izrael egy apartheid állam” és “Ivanka Trump Jeruzsálem véráztatta földjén állva” avatta fel a nagykövetség épületét.” Egy Twitter-üzenetében pedig a következőket írta: “Izrael hipnotizálja a világot. Allah ébressze fel az embereket, hogy meglássák Izrael gonosztetteit”.

A szomáliai származású Ilhan Omar a bizottságba kerülése után nem említette Izraelt, de közölte, hogy szívesen dolgozik azon, hogy alapvetően megváltoztassa az Egyesült Államok kapcsolatát más közel-keleti szövetségesekkel – írja cikkében a timesofisrael.com.

Felül kell vizsgálni például a fegyver eladásokat olyan országoknak, ahol semmibe veszik az emberi jogokat és itt Szaúd-Arábiát jelölte a Twitteren. Fontosnak tartja annak kivizsgálását is, hogy egyes külföldi kormányok lobbistái megsértették-e az amerikai törvényeket.

A testület, aminek most a politikus tagja lett, hamarosan foglalkozik annak a 3,8 milliárd dolláros katonai támogatásnak a sorsával, amit Izrael kapna. A megállapodást még Barack Obama elnöksége idején kötötték.

zsido.com

Kép: timesofisrael.com

 

 

Megszakítás