Jom kipur legismertebb imája a Kol nidré (minden fogadalom), melyet az ünnep beköszöntekor mondunk el és melyben a beteljesítetlen ígéreteinkért és fogadalmainkért kérünk feloldozást.
A Kol nidré pontos eredete nem ismert. Annyi bizonyos, hogy a IX. században Babilóniában élt bölcs, Nátronáj gáon már említi, igaz el nem fogadja:
„Mi nem gyakoroljuk ezt, a fogadalmak eltörlésére hivatott szokást sem a két jesivában (a babilóniai Szurában és Pumbeditában), sem máshol. Ros hásánákor sem és jom kipurkor sem. Hallottuk viszont, hogy más országokban elmondják a Kol nidrét. Mi azonban nem láttuk vagy hallottuk ezt áldott emlékű rabbijainktól”.
Nátronáj gáon egyik tanítványa, Ámrám gáon imakönyvében egyenesen „ostoba szokásnak” nevezte a Kol nidrét.
Ezzel együtt, a száz évvel később élt Ráv Száádjá gáon már lejegyezte a Kol nidré héber nyelvű szövegét, mely szinte teljesen azonos a ma használatos, arámi nyelvű szöveggel. Így ír a gáon:
„Vannak, akik a következőképpen járnak el: A közösség vezetője feláll jom kipurkor, és azt mondja: Minden fogadalom, kiközösítés, tilalom, eskü és más egyéb, melynek teljesítésére felesküdtünk, az általunk kiadott kiközösítések, az általunk kijelentett tilalmak, melyeket magunkra vállaltunk s melyekre megesküdtünk, az elmúlt évi jom kipurtól egészen mostanáig, ezennel visszavonjuk mindet és ezért eljöttünk mennyei Atyánk elé [kijelenteni]: A fogadalom, melyet kimondtunk, ne legyen továbbra fogadalom, ha megtiltottunk magunknak valamit, ne legyen továbbra tilalom, ha kiközösítettünk valakit, ne legyen továbbra kiközösítve, ha felesküdtünk valamire, ne legyen továbbra érvényes az eskü, ha kötelezőnek tartottunk egy bizonyos szokást magunkra nézve, többé ne legyen az. Mindezen felül a fogadalom, a tilalom, a kiközösítés és az eskü legyen eltörölve már keletkezésétől fogva. Nem létezik a fogadalom, a tilalom, a kiközösítés, az eskü és a szokás. Helyettük legyen megbocsájtás, elnézés és engesztelés”.
A Kol nidré tehát legalább 1100 éve a jom kipuri imarend fontos részét képezi, és szinte az összes zsidó közösségben ezzel kezdik az év legszentebb napjának liturgiáját. Szokás még a naplemente előtt elkezdeni és kiemelt ünnepélyességgel és átéléssel, az előimádkozóval együtt, háromszor elénekelni. A legtöbb zsinagógában még két tóratekercset is elővesznek a frigyszekrényből, melyeket a közösség két megbecsült tagja tart az előimádkozó két oldalán. Sokak számára ez jom kipur legfontosabb pillanata.
Ha az ima szavaira tekintünk, talán különösnek érezzük a hozzá rendelt emelkedettséget és a túlcsorduló érzelmeket, hiszen mindössze egy száraz jogi szövegről van szó, melyben a fogadalmaink feloldását kérjük. Nem igazán tűnik úgy, hogy éppen ezen ima váltaná ki a szent naphoz méltó őszinte bűnbánatot és megtérést. A Kol nidré mégis rendkívüli hatással van mindenkire. Vajon miért?
A múlt század egyik legnagyobb zsidó gondolkodója, Joszef Dov Hálévi Soloveitchik (1903-1993) a következő magyarázatot fűzte e témához:
Amikor az aranyborjú bűnét követően az Örökkévaló közölte az Izrael népére váró büntetést, Mózes Istenhez fordult (2Mózes 32:11):
„De Mózes könyörgött az Örökkévaló, az ő Istene színe előtt és mondta: Miért, oh, Örökkévaló gerjedjen fel haragod néped ellen, melyet kihoztál Egyiptom országából nagy erővel és hatalmas kézzel?”
A Talmud (Bráchot 32/a) szerint az előbbi mondatban a Tóra egy olyan igét – héberül így hangzik: vájchál – használ az könyörgésre, melyet máshol nem találunk az imával, fohászkodással kapcsolatban. Ennek az lehet az oka, hogy ez a szó hasonlít egy másik kifejezésre (jáchál), melyet a fogadalmak eltörlésére alkalmaznak. Mózes IV. könyvében (30:3) találunk erre példát:
„Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak, vagy esküt tesz, hogy megkösse magát megszorítással, meg ne szegje szavát.”
E hasonlóság miatt feltételezhetjük, hogy Mózes ezen imájával Isten a zsidó nép elpusztítására tett fogadalmát akarta semmissé tenni. A Talmudban Rává a következőt mondja: „[Mózes addig állt és könyörgött], amíg el nem törölte Isten fogadalmát. Van egy szabályunk: Senki [még az Örökkévaló sem] jogosult a saját fogadalmát semmissé tenni, csak mások tehetik meg ezt a számára.”
A Zohár szerint a fenti talmudi gondolat jelenik meg a Kol nidrében, melynek során magát Istent is fel akarjuk menteni azon fogadalmai alól, melyeket a zsidó nép megbüntetésére tett. A Kol nidrét recitáló zsidók tehát egyfajta bét dint, vallási bíróságot alkotnak, mely felmenti Istent az általa tett (és ránk nézve kedvezőtlen) fogadalmai alól. A Zohár szerint ez az Örökkévaló akarata is.
Így tehát Mózessel kapcsolatban is azért éppen a „vájchál” szót használta a Tóra, mert a próféta az aranyborjú bűnének következményétől félve arra kérte az Örökkévalót, hogy tekintsen úgy a népére, mint ahogy a bírák tekintenek a fogadalmai feloldozásáért eléjük járuló kérelmezőre, aki azzal érvel, hogy esküjét meggondolatlanul, tévedésből tette, s így annak kimondásától kezdve kéri érvénytelenítését.
Kol nidré üzenete tehát az, hogy még az Örökkévaló által tett, a nép szinte teljes pusztulását ígérő fogadalom is érvényét veszítette, miután Mózes ezért fohászkodott. Ha tehát átéléssel és őszintén imádkozunk, képesek lehetünk megváltoztatni a tetteinkért ránk szabott szigorú ítéletet és tiszta lappal, új reménnyel kezdhetjük az új esztendőt.
Forrás: jewishstar
zsido.com