A HAGYOMÁNY LÁNCOLATA: A dorogi rabbi

A HAGYOMÁNY LÁNCOLATA

A dorogi rabbi

    Bácskai Sándor riportjában (A „dorogi” rabbi Budapesten Új Élet 1997. december 1.) foglalkozik Rabbi Smuél Fränkl (így helyesen), népszerűen Smuél Komáder alakjával. Fränkl életének külső körülményeiről keveset tudunk. Atyja Srágá Feivel a lengyelországi Ruszka közösségének rabbija volt. Hogyan és mikor került Fränkl Magyarországra nem tudjuk, de tanítványa volt Rabbi Zeev Wolf Tennenbaum (1826–1897) korábban szendrői, majd verpeléti rabbinak, a Röchovot Hánáhár és egyéb rabbinikus művek szerzőjének. A történeti nevezetességű Chálfon házhoz tartozónak, neves rabbik és közéleti férfiak leszármazottjának tudta magát.

    Kereskedőként kezdte pályáját, majd mint Bácskai is közli, a nagyhírű szánzi talmudtudós és cádik Rabbi Chájim Halberstam (1793–1876) a Divré Chájim című responzum szerzőjének tanácsára elvállalta a komádi majd a hajdúdorogi rabbiságot. Fränkl a XIX. század hatvanas éveinek markáns rabbi egyénisége. Az 1867-ben összehívott Országos Gyűlés, a Kongresszus, fordulópontot képez a magyarországi zsidóság belső és külső életében. A szigorúan hagyomány hű zsidóság képviselői végzetesnek ítélték meg a Kongresszus által képviselt eszméket és a tervezett új Szervezeti szabályzat befolyását a hagyományos zsidó közösségek önkormányzatának életére, ezért két egymással élesen szembenálló felfogás és irányzat alakult ki: a neológia és az ortodoxia.

    Fränklt a Kongresszus ellenzőinek él-sorába találjuk. Az Eötvös Józsefhez intézett 1869-i beadvány, amelynek tárgya a Sulchán Áruch mint a zsidó vallás egyedüli elvi és gyakorlati alapja, – aláírói között Fränkl nevére is bukkanunk. (Ld. Bencion Jakobovics, Zöchor Jömot Olám, I. kötet 249. oldal és a Melléklet 31. és 32. számait.) Fränkl tanházat is vezetett. Chászid beállítottságú küldetéstudat jellemezte egyéniségét. Az akkori Magyarország minden részéből fordultak hozzá személyesen és írásban tanácsért, imával való közbenjárásért. Egyéniségével hatott. Halála után veje és fia gondozásában jelent meg Imré Szefer című vegyes tartalmú könyve. Ebben ír a Kongresszus körüli és utáni tevékenységéről, különös jelentőséget tulajdonítva az ifjúság hagyomány hű nevelésének, első sorban a jesivák révén valamint hithű tanítók által. Kitér a zsidó szokások ápolásának fontosságára. Támadja a Szeminárium létesítését és bírálja a „hittagadó” tanítók és tanárok (ápikurszise mölámdim) működését. 1934-ben Kisvárdán unokája kiadásában jelent meg, egy ma már könyvészeti ritkaságnak számító kiadvány Szipuré Smuél Máásijot. Ez a részben héber, részben jiddis nyelvű könyv, feljegyzéseket tartalmaz a Fränkl által gyakorolt vallási szokásokról, foglalkozásokról, valamint személyével kapcsolatos, de mások által elbeszélt csodás tartalmú történetekkel. A közölt „történetek” a magyarországi chászid folklór ritka emlékeit képezik.

    Fränkl Leánya Málká, Katz Jáákov Cvi hajdúszoboszlói rabbi felesége lett, azonos nevű unokájuk, akit személyesen ismertem, volt az utolsó hajdúszoboszlói ortodox rabbi. Nem sokkal a deportációból visszatérése után Amszterdamban telepedett le, ahol tanházat alapított, és életét egy terjedelmes halachikus mű kiadásának szentelte, amelyből öt kötet jelent meg Leket Hakemach Hechádás címmel. Katz 1964-ben súlyos betegség következtében hunyt el. Művében állandóan idézi a magyarországi rabbinikus szerzők műveit, ugyancsak a honi vallási szokásokat és a vallásjogi gyakorlatot. Ma, amikor régibb vallási vezetőink jelentősége egyre inkább kihullik a közösség tudatából, tán nem lesz felesleges az emlékeztetés, hogy ezek a személyiségek, ténykedésük és műveik mit jelentettek egy korábbi zsidó nemzedék számára.