Az elmúlt napokban 110 új bevándorló érkezett Izraelbe Ukrajnából. Legtöbben a kelet-ukrajnai harcok elől menekültek, köztük egy férfi, akinek a feleségét egy célzott rakétatámadás ölt meg a saját házukban, még februárban.

A rakétát az oroszbarát szeparatisták indították az ellenőrzésük alatt álló Donyeckben. A rakéta megölte a tanárnőként dolgozó Irina Selkajebát, miközben éppen főzött. A konfliktus kirobbanása óta, több mint 6000 ember halt meg Ukrajna keleti részén.

Irina otthona teljesen megsemmisült, a család mindenét elveszítette. Unokahúga, Liora Nissim – aki Izraelben él – segített meghozni Irina családjának a döntést az aliyah-ra, a kivándorlásra Izraelbe. A Ben Gurion reptéren ölelhették meg egymást. „Én 17 éve vándoroltam ki a Na’ale program keretében, míg a családom Donyeckben maradt” – mondta Liora Nissim. „A családom a donyecki repülőtér mellett lakott, ahol a leghevesebb harcok dúltak. Csak vártak és vártak, hogy végre vége legyen. Nehéz otthagyni az embernek az otthonát, különösen, ha háború pusztít” – magyarázza. Liora megtudta, hogy az International Fellowship of Christians and Jews (IFCJ) nevű szervezet menekültjáratokat szervez és rögtön felvette velük a kapcsolatot. „Az IFCJ képviselője megkereste a családomat és másfél hónap múlva, már úton is voltak Izraelbe.”

Csak az elmúlt három hónapban 560 ember menekülését szervezték meg Ukrajnából. A szervezet a megérkezés után is segíti a menekülteket a beilleszkedésben. Szerte Izraelben sok polgármesterrel vették fel a kapcsolatot, hogy segítsenek. Az IFCJ elnöke Yechiel Eckstein rabbi azt mondta:” minden generációnak megvan a maga csodálatos exodusa”

 

 

 

kép: http://www.algemeiner.com/2015/03/25/ukrainian-jews-fleeing-war-arrive-in-israel-in-time-for-passover/

 

 

 

 

Megszakítás