Eheti tórai szakaszunk a Vájchi, mellyel Mózes első könyvének érünk a végére. Ezen a ponton pedig időszerű feltenni a kérdést: mi köti össze Teremtés könyvének az elejét és a végét, milyen átfogó üzenetet szánt a Biblia legelső könyve a zsidóság számára? A Brésit könyve a világ teremtés-történetével veszi kezdetét, e heti szakaszunkban pedig Jákob gyermekeinek egyiptomi letelepedésével zárja sorait.

Isten még az ember előtt meg­teremtette az angyalokat. Az angyalok létének lényege, hogy az Örökkévaló állandó közel­sé­gében, Isten folyamatos érzésétől eltelten – így szabad választás képessége híján – a mennyek­ben szüntelenül Őt dicsőítik. Isten azonban többet akart ennél. Olyan lényt kívánt teremteni, amely alap létfeltételeivel dacolva, saját elhatározásából teljesíti az akaratát. Ekkor teremtette meg a hús-vér embert, aki bár fizikai létéből fakadóan folyamatosan ki volt szolgáltatva vágyainak, képes volt arra is, hogy a világban meglássa és beteljesítse a Teremtő szándékát.

Éppen ebben fogalmazódik meg a Teremtés könyvének eleje és vége közötti kapcsolat lényege. Jákob és családja számára a szentföldi élet spirituálisan emelkedett volt, csaknem annyira, mint az angyaloké.

Isten azonban nem erre teremtette az embert, hanem a sza­bad választásra. Mikor Jákob, családja társaságában a Szent­földről Egyiptomba ment, az nem a véletlen műve volt. Isten ezzel a váltással, mintegy a nagybetűs életbe küldte őket, ahol már nem csak az otthon biztonságos szentsége vette őket körül, hanem kihívásokkal teli dekadens környezet, ahol állandó mérlegelésre volt ahhoz szükség, hogy a sok rossz lehetőség közül mindig ki tudják választani az egy jót.

Erkölcsösnek maradni egy erkölcstelen társadalomban nem kevesebbet jelent, mint igazolni a Teremtő azon döntését, hogy szabad választással bíró halandó lényeket teremtsen meg, akik maguk dönthetik el, miként élik életüket.

Kovács Jichak rabbinövendék cikke Yossi Goldman rabbi írása nyomán.