Napjainkban Franciaországban él a világ harmadik legnagyobb zsidó közössége, mintegy 5-600 ezer ember. A francia zsidóság igen nagy múltra tekint vissza, de jövője bizonytalan a rendkívül megszaporodott, elsősorban muszlim hátterű antiszemita incidensek miatt. Az utóbbi évtizedbene tízezrek hagyták el szülőföldjüket és a maradás mellett döntők többsége is a távozást fontolgatja.

 

Korlátozások, privilégiumok, üldöztetés

A mai Franciaország területén már a Római Birodalom fennállása idején éltek zsidók, tehát mintegy kétezer éves zsidó folytonosságról beszélhetünk ezen a vidéken. A korai középkorban számos korlátozó intézkedés­sel sújtották őket a keresztény uralkodók. Nem birtokolhattak földet, nem vállalhattak állami tisztséget és nem lehettek jogászok. Ennek ellenére kiterjedt közösségi hálót építtettek ki. V. századi feljegyzések szerint számos városban (Párizs, Marseilles, Narbonne, Orléans, Bordeaux, Arles, Clermont-Ferrand, Uzès) működtek zsinagógák. A zsidók leginkább kereskedelemmel, hajózással, orvoslás­sal és adószedéssel foglalkoztak.

I. (Nagy) Károly frank uralkodó királyi védelmet és – az erős egyházi ellenkezés ellenére – széles körű jogokat biztosított a zsidók számára, akiket elsősorban kiterjedt kereskedelmi kapcsolataik és a diplomáciában betöltött szerepük miatt becsült. A feljegyzések szerint egy Izsák nevű zsidó a király nevében a bagdadi Harun al-Rasid kalifához is eljutott, ahonnan egy tudós rabbival tért vissza, hogy a narbonne-i közösség élére álljon. A XI. századtól rosszra fordult a franciaországi zsidók sorsa, különösen a buzgón vallásos II. (Jámbor) Róbert király uralkodása alatt, aki erőszakosan próbálta kitérésre bírni a zsidókat, az ellenállókat pedig elűzte vagy megölte. Az uralkodó tetteit látva számos településen rendeztek gyilkos pogromokat szerte a birodalomban. Az antiszemita indulatokat tovább fűtötte, hogy 1009-ben Jeruzsálem muszlim kézre került, és a legfontosabb keresztény templomok romba dőltek a városban. Természetesen ezért is a zsidókat tették felelőssé. A vérengzésnek egy rabbi, Jáákov ben Jekutiél vetett végett, aki Rómába utazott, és jelentős anyagi ellentételezésért cserébe elérte XVIII. János pápánál, hogy megálljt parancsoljon II. Róbert zsidók elleni hadjáratának.

 

Rási és a toszafisták

A nehézségek ellenére a zsidó közösségekben jelentős szellemi élet folyt, kiemelkedő tóra- és talmudmagyarázatok, valamint irodalmi alkotások születtek. Elsősorban a zsidó világ első számú kommentátorát, a Franciaország északi vidékén élt, Rási néven ismert Slomó ben Jicchák rabbit (1040-1105) és a főként leszármazottaiból és tanítványaiból álló, szintén a Talmudot magyarázó toszafistákat kell megemlíteni. Hatásukról mi sem tanúskodik jobban, mint az, hogy a Talmud törzsszövegének belső margójára Rási, külső margójára pedig a Toszfot magyarázatait nyomják a mai napig. Rási munkája egyébként nem csak a zsidó közösség számára jelentős. Mivel a Tóra és a Talmud egyes nehezen érthető kifejezéseit az általa is beszélt ófrancia nyelven magyarázta, a francia nyelvészek számára is felbecsülhetetlen forrást jelentenek az írásai.

Rási

 

A keresztes háborúk

Az 1096-ban indult első keresztes háború hatalmas tragédiát hozott magával, teljes közösségek pusztultak el. Az ezt követő időszakban egymást érték a korlátozó rendelkezések, erőszakos térítések, vérvádak. Az első, kiűzetésről szóló rendeletet I. Fülöp király adta ki 1184-ben, megkoronázásának napján. A kiűzetés természetesen vagyonelkobzással járt együtt, így az uralkodó igen nagy bevételre tett szert. Az elhagyott zsinagógákat katolikus templomokká alakították át. Később, amikor az uralkodó ismét növelni kívánta jövedelmét, visszahívta a zsidókat, akik szigorú feltételek és magas adók mellett ismét letelepedhettek az országban. A következő nagy tragédia 1242-ben következett be, amikor IX. (Szent) Lajos király, IX. Gergely pápa utasítására elrendelte a zsidó szent könyvek elégetését. A Notre Dame előtti téren 12 000 talmudkötetet vetettek máglyára. A veszteséget akkor érezhetjük át igazán, ha belegondolunk, hogy mindez még a könyvnyomtatás feltalálása előtt történt, tehát kézzel másolt köteteket semmisítettek meg. A rendelet előzményét egy hitvita jelentette, melynek során arra kényszerítették a rabbikat, hogy a király és egyházi méltóságok jelenlétében egy kikeresztelkedett, majd a ferences rendbe lépett zsidóval vitassák meg a szóbeli tan egyes fejezeteit. Nem volt kérdés, hogy ki marad alul a vitában.

 

Kiűzetés a gyásznapon

1306-ban újra kiűzték a zsidókat az egész országból. IV. (Szép) Fülöp teljes vagyonelkobzással és a zsidók felé fennálló tartozások eltörlésével egészítette ki rendeletét. A kiűzetésre éppen a legnagyobb zsidó gyásznapon, áv hó 9-én került sor, az első és a második jeruzsálemi szentély lerombolásának emléknapján. Akkor még nem tudták, de 1492-ben a spanyol zsidókat is ezen a napon űzik majd el hazájukból. Alig telt el kilenc év, és a zsidók – természetesen nem ingyen – ismét visszatérhettek Franciaországba. VI. Károly azonban 1394-ben ismét elkergette őket. Ezt követően már csak a XVII. században kezdtek lassanként visszatérni a zsidók, majd a XVIII. században alakultak népesebb hitközségek. A korlátozó intézkedések ugyan még érvényben voltak, de már nem igazán tartatták be azokat.

 

Emancipáció vagy asszimiláció?

A forradalom alatt sokan kiálltak a zsidók teljes emancipálása mellett, de végül nem sikerült átverekedniük az új törvényt. A terrorba forduló új rend azután a zsidókat sem kímélte. Volt, ahol betiltották a szombati közösségi istentiszteleteket, mert az ellenkezett az újonnan bevezetett tíznapos hét ütemével. Napóleon volt az, aki végül bevett vallássá nyilvánította a judaizmust és megkezdte a korlátozó intézkedések felszámolását. Ezzel együtt azonban azt is elvárta, hogy a zsidók ne tekintsenek magukra többé önálló népként, hanem izraelita vallású franciaként definiálják magukat. A teljes jogegyenlőségre csak a restauráció korában, 1831-ben került sor Lajos Fülöp király jóvoltából. Ezt követően a rabbik – a keresztény papokhoz hasonlóan – állami fizetést kaptak és az állam a Metzben alapított rabbiképző fenntartásához is hozzájárult.

Az egyenjogúság – számos áldásos hatása mellett – a hagyományos közösséget gyengítő asszimilációs hullámot is elindította. Sok zsidó áramlott vidékről a határtalan lehetőségekkel kecsegtető nagyvárosokba, ahol sokuk elhagyta a vallásos életmódot, egyre inkább előfordultak vegyes házasságok és voltak, akik a kikeresztelkedés mellett döntöttek. A zsidók egyre nagyobb szerepet töltöttek be a társadalom minden szegmensében. Magas beosztásokat kaptak, aktívan részt vettek a kulturális és politikai életben. Ez természetesen a zsidóellenesség felerősödését vonta maga után. Megjelent a politikai antiszemitizmus, mely a hírhedt Dreyfus-perben csúcsosodott ki.

 

Vérzivataros idők

A XX. század elején kelet-európai zsidó menekültek tömegei özönlöttek Franciaországba. Eleinte Oroszországból, a pogromok elől menekülve, majd Németországból, a nácik hatalomra jutását követően. Az asszimilált, a francia társadalomba mélyen beágyazódott közösség hamarosan kisebbségben találta magát: a francia zsidóság kétharmadát már az újonnan érkezettek tették ki. 1940-ben, a német megszállás idején 330 ezer zsidó élt Franciaországban (és további 370 ezer az észak-afrikai gyarmatokon). 1942-ben megindultak a deportálások. 76 ezer zsidót hurcoltak kelet-európai koncentrációs táborokba. Közülük mindössze 2500-an maradtak életben. A Vichy-kormány semmivel sem maradt le német szövetségesei zsidóellenességétől, így a háború végére a francia zsidóság egynegyede elpusztult. A francia hatóságok kollaborációjáért Jacques Chirac miniszterelnök kért bocsánatot 1995-ben.

A felszabadulás után 180 ezer zsidó maradt Franciaországban, nagy részben menekültek, akiknek nem volt hová visszatérnie. A közösség a gyarmatokról áttelepülő zsidókkal erősödött. 1956 és 1967 között 235 ezer zsidó érkezett Marokkóból, Tunéziából és Algériából. Az egykor döntően askenáz zsidókból álló közösség összetétele megváltozott, és a szfárádi zsidók kerültek többségbe. Az általában a valláshoz és a hagyományokhoz sokkal jobban kötődő észak-afrikai bevándorlóknak köszönhetően nagymértékben fellendült a vallási élet, számtalan zsidó iskola, zsinagóga és kóser étterem nyílt szerte az országban. A felvirágzáson egy szörnyű terrortámadás ejtett foltot. 1980-ban arab terroristák pokolgépet robbantottak egy párizsi zsinagógában. Négy ember életét vesztette, 46-an megsebesültek. A közvélemény elítélte a támadást és tiltakozásképpen 200 ezer ember vonult fel az utcákon.

A francia zsidókat is sárgacsillag viselésére kötelezték

FORRÁS: CREATIVE COMMONS

Újra veszélyben

A XXI. századra már félmilliónál is több zsidó élt Franciaországban, ám biztonságuk éppen az ezredforduló után indult rohamos romlásnak. Az egyre nagyobb létszámú muszlim közösség tagjai közül mind többen radikalizálódtak, ami az erőszakos antiszemita incidensek számának drámai növekedését vonta maga után. Néhány példa a helyzet szemléltetésére: 2006-ban elrabolták, megkínozták és megölték Ilan Halimit. A támadók elismerték, hogy zsidó volta miatt végeztek áldozatukkal. 2012-ben Toulouse-ban tüzet nyitottak egy zsidó iskola előtt várakozókra, négy ember, köztük három gyermek életét oltva ki. 2015-ben a Bataclan szórakozóhely elleni támadásban kilencvenen vesztették életüket. A muszlim támadók feltehetően azért ezt a helyet szemelték ki, mert több zsidó és Izrael-barát rendezvénynek adott otthont és korábban a tulajdonosok is zsidók voltak. 2017-ben muszlim szomszédja gyilkolta le brutálisan saját otthonában az idős Sara Halimit. Bár Allahu Ákbár kiáltásokat és antiszemita szidalmakat hallatott, a bíróság vonakodott antiszemita támadásnak elkönyvelni az esetet. 2018-ban egy 85 éves holokauszttúlélőt, Mireille Knollt végzett ki két muszlim.

Az állandó zaklatások miatt gyakorlatilag az összes zsidó gyereket ki kellett íratni az állami iskolákból, mert a tanárok nem tudják megvédeni őket az elsősorban bevándorló hátterű osztálytársaik agressziójától. A zsidó intézményeket rendkívül erősen védelmezik, sok közülük katonai támaszpont benyomását kelti. A helyzet eszkalálódása miatt több tízezer zsidó döntött a kivándorlás mellett. Nagy többségük Izraelbe költözik, de népszerű célpont Kanada, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is. Ezzel együtt a közösség rendkívül erős és összetartó, a vallásosok aránya pedig egyre növekszik a közösségen belül. A jövő azonban bizonytalan és a zsidók nagy többsége komolyan számol azzal, hogy hamarosan új otthon után kell néznie.

Francia zsidók tüntetnek a Hypercacher nevű kóser élelmiszerbolt előtt,

amit egy évvel korábban ért terrortámadás (2016. január 9.)

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 149. szám – 2021. december 15.

 

Megszakítás