A Váérá hetiszakaszhoz tartozó prófétai szakasz azzal indul, hogy a próféta megemlíti a száműzött zsidók összegyűjtését és Izrael Földjére való visszatérését, ahogyan Isten a hetiszakaszban is ígéretet tesz arra, hogy kiváltja a zsidókat az egyiptomi rabszolgaságból.
Így szól az Úr, az Örökkévaló: Midőn összegyűjtöm Izraél házát a népek közül, amelyek közt elszéledtek, meg fogok szenteltetni általuk a nemzetek szeme láttára; és lakni fognak földjükön, amelyet adtam szolgámnak, Jákobnak. (28:25)
Ezután a próféta (Jechezkél prófétáról korábban itt írtunk) arra figyelmezteti a fáraót, hogy bűneik miatt Isten megtizedeli az egyiptomi uralkodó országát és népét. Ezzel a témakörrel kapcsolódik a prófétai rész a Váérá hetiszakaszhoz, melyben az egyiptomiakat sújtó tíz csapásból hetet olvashatunk. A csapásokat megelőzően Mózes figyelmezteti Fáraót a hamarosan bekövetkező veszedelemre, ám a gőgös uralkodó nem hallgat rá, megkeményíti a szívét, és nem engedi el a zsidó népet, hogy Istenét szolgálja a pusztában. „Fáraó, Egyiptom királya, te nagy szörnyeteg, mely folyói közepette heverész” – így beszél Jechezkél próféta a nagy hatalmú uralkodóról (29:3).
Mivel szolgált rá az egyiptomi uralkodó erre, valamint arra, hogy birodalma közelgő széthullására kelljen figyelmeztetnie őt a prófétának? Először is, az egyiptomiak, korábbi ígéretük ellenére, nem siettek Izrael segítségére a babilóniaiak elleni küzdelemben, másodszor pedig arroganciájukban odáig mentek, hogy istenségként tisztelt folyamuknak, a Nílusnak tulajdonították minden gazdagságukat ahelyett, hogy elismerték volna, hogy az Egyetlen Istennek köszönhetik sikereiket:
És Egyiptom országa pusztasággá és rommá lesz, és megtudják, hogy én vagyok az Örökkévaló; mivel azt mondta: a folyó enyém, és én csináltam! (29:9)
A magyarázók megjegyzik, hogy Fáraó, aki kihozta Józsefet a börtönből és alkirállyá tette, híres álmában a Nílusban állt, ám amikor elmesélte az álmát Joszefnek, akkor azt mondta, hogy a folyó mellett állt. Fáraó valóban istenségnek tartotta saját magát, aki megteremtette a Nílust, és álmában is erre utal az, hogy a folyóban állt. Ám amikor elmesélte Joszefnek, akkor már szégyellte felfuvalkodottságát, mondják bölcseink, és ezért csak annyit mondott, hogy a folyó mellett állt.
A Folyó, vagyis a Nílus az előző héten felolvasott Smot és a mostani Váérá hetiszakaszban is szerepet játszik, hiszen Egyiptom országában megkerülhetetlen volt a folyó jelentősége. Korábban a Fáraó minden fiúgyermeket a vízbe dobatott, és innen mentette meg Fáraó lánya, Bátjá a csecsemő Mózest, hogy saját fiaként nevelje fel. A Váérá szakaszban Mózes a folyónál beszél Fáraóval, hogy megmutassa neki, ő tudja, hogy az uralkodó is csak egy halandó ember, aki a vízhez jár le reggelente könnyíteni magán. Ez a motívum további párhuzam a tórai szakasz és a prófétai részlet között, mivel utóbbiban is szó esik a fáraóról, aki istenségnek gondolja magát, ám a valódi és egyetlen Isten leleplezi felfuvalkodottságát és leleplezi halandó mivoltát. A Váérá hetiszakaszban felsorolt hét csapás közül az első kettő is éppen a szentként tisztelt folyó által éri az egyiptomiakat, először a víz válik vérré, majd óriási béka emelkedik ki belőle, és abból ezer meg ezer kis béka ugrál ki, és árasztja el az egész országot. Nem csoda, hogy az egész országot tápláló folyón keresztül végbevitt csapások megrendítették az egyiptomiakat.
A háftárá folytatásában Isten a próféta által figyelmezteti a fáraót arra, hogy negyven évig lesz üres és lakatlan az országa, és negyven év elmúltával új embere települnek majd oda, de Egyiptom nem lesz többé olyan fontos ország, mint azelőtt volt. Érdekes, hogy míg a hetiszakaszok sorában épp a negyvenéves pusztai vándorlás történetének elmeséléséhez közeledünk, melynek végén az Ígéret Földje várt a zsidó népre, addig Egyiptom a prófétai szakaszban negyven sivár év előtt állt, melynek végén nem dicsőséges bevonulás, hanem további szomorú sors vár rá. A szakasz végén azt is megtudjuk, hogy Nebukadnecár babilóniai uralkodó pusztítja majd el Egyiptom országát. Ezt a győzelmet jutalmul kapja azért, mert legyőzte Türosz városának gonosz lakóit:
Ember fia, Nebúkadrecár, Bábel királya, munkáltatta hadseregét nagy munkával Cór ellen, minden fej megkopasztva és minden váll megtépve, de jutalma nem volt neki és hadseregének Córtól, a munkáért, mellyel munkált ellene. Azért, így szól az Úr, az Örökkévaló, íme én odaadom Nebúkadrecárnak, Bábel királyának, Egyiptom országát; és elviszi sokaságát és zsákmányolja zsákmányát és prédálja prédáját, és jutalmul lesz hadseregének. (29:18-19)
Térjünk még vissza a negyvenes számhoz. Bölcseink megjegyzik, hogy a Fáraó és József beszélgetéseikben összesen hatszor tesznek említést a hét szűk esztendőről, ami összesen 42 évet jelent. Úgy magyarázzák ezt, hogy Isten eredetileg 42 szűk évet mért büntetésként Egyiptomra, ám József imái nyomán hét évre csökkentette ezt József életének idejében. Azt is mondják, hogy a hétből valójában csak kettő lett a végére, mert Jáákov ősapa Egyiptomba való megérkezése után megáldotta a Fáraót és megszűnt a szárazság és a nyomában érkező éhínség. Ebből a Fáraó is megtanulta, hogy az Örökkévaló uralkodik a világban, ezért az éhínség megszűnt. Később azonban újra egyre ellenségesebbek lettek mind Istennel, mind pedig a zsidókkal szemben, végül az Örökkévaló úgy határozott, hogy beteljesíti rajtuk a kiszabott büntetést. A fennmaradó negyven évnyi büntetés azonban nem veszett el, és egy évezreddel később el is hozta az Örökkévaló Egyiptomra ezt a hosszú, szenvedésekkel teli időszakot.
A háftárá érthető üzenetet hordozott nemcsak a súlyos csapásokkal sújtott Egyiptom, de napjaink embere számára is. A világot az Egyetlen és Örökkévaló Isten irányítja, tőle függ a megélhetésünk, rajta múlnak a sikereink. Felfuvalkodottság azt gondolni, hogy minden, amit elértünk, tőlünk ered, aki valóban ellát minket, az az Örökkévaló, és Ő az, aki lehetővé teszi a sikereinket.
zsido.com
Hetiszakasz: Váérá
Háftárá: Jechezkel (Ezékiel) 28:25-29:21