Yisroel Goldstein két hónappal ezelőtt sérült meg egy antiszemita indíttatású, fehér felsőbbrendűséget hirdető férfi által elkövetett fegyveres támadásban a saját zsinagógájában.

Elérkezett az idő, hogy „megnevezzük a gyűlölet és erőszak egész világon pontosan látható szökőárját” – mondta az ENSZ főtitkára, António Guterres az előző héten tartott megbeszélésen. Az eseményen, amit Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete szervezett 90 ország képviselői, valamint az Egyesült Államok több száz zsidó közösségének küldöttei vettek részt.

„A fehér felsőbbrendűséget hirdető egyének és a neo-nácik egyre jobban felbátorodnak azon választási eredmények által, amelyek azt mutatják, hogy van érdeklődés a rasszista üzenetek iránt” – hangsúlyozta Guterres. – „A gyűlöletbeszédet ugyanúgy kell kezelnünk, mint minden más rosszindulatú tettet, el kell ítélnünk és vissza kell utasítanunk annak növekedését.” A főtitkár a digitális felületeken megjelenő gyűlöletbeszéd visszaszorítását nevezte az egyik legfontosabb feladatnak.

Dani Danon felhívta a világ figyelmét arra, hogy háborút kell hirdetni az antiszemitizmus ellen, és kijelentette: „A Pittsburgh-ben és Powayben hallott hangok nem teszik lehetővé, hogy visszafogottan cselekedjünk. A világnak úgy kell viszonyulnia az antiszemitizmus eltörlésének feladatához, ahogyan a modern hadviseléshez. Többfrontos támadást kell indítani.” Danon is a virtuális világot nevezte meg az antiszemitizmus fő terjedési eszközének, a hangsúlyt pedig az oktatás, a felvilágosítás és a megelőzés fontosságára helyezte.

Yisroel Goldstein, a powayi Chábád rabbija arról beszélt, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem egyben a civilizáció jövőjéért folytatott küzdelem. Akárcsak korábbi beszédeiben, Goldstein rabbi most is a Rebbe filozófiájához folyamodott inspirációért, és közönségét is arra biztatta, hogy „mindannyian jók vagyunk alapvetően, és mindannyiunkban benne rejlik a lehetőség a világ jobbá tételére. Egyszerre egy jócselekedettel.” Hangsúlyozta, hogy proaktívan és büszkén kell fellépnünk a gyűlölet ellen, és pozitív, reményteli üzenetet kell megosztanunk a világgal. „Soha nem reagálhatunk a legyőzöttség érzésével, ami csak jutalmat adna a gonosznak és táplálná a sötétséget. Erősnek kell maradnunk, és még nyíltabban és hangsúlyosabban kell gyakorolnunk a hitünket, hogy a fénynek még ragyogóbb küldötteivé válhassunk.”

Goldstein rabbi a Noé fiainak (azaz a teljes emberiség) hét törvényének fontosságára hívta fel a figyelmet, a Rebbe egyik beszédére hivatkozva, mely még 1987-ben készült az ENSZ számára. A Tóra szerint ezek a törvények az emberi civilizáció olyan alappillérei, melyeket a nem-zsidóknak is be kell tartaniuk. A Rebbe fontosnak tartotta, hogy minél több nem-zsidót megismertessünk e parancsolatokkal. „A Rebbe az ENSZ erejéről ír. Önök mindannyian lehetőséget kaptak Istentől arra, hogy hassanak a világra. A Rebbe arra tanított, hogy miután az özönvíz után az emberek újra benépesítették a földet, Isten nekik adta Noé fiainak hét törvényét… ezek minden létező civilizáció alapkövét képezik.” A rabbi azt javasolta, hogy az ENSZ térjen vissza az alapokhoz, és tegye e hét törvényt a mindennapok részévé, mert ez önmagában hatalmas pozitív változást okozna.

Goldstein azt is elmondta, hogy ezen túl még hatékonyabban használja majd a közösségi médiát – ugyanazt a felületet, melyet a terroristák használnak gyilkos eszméik terjesztésére -, hogy még több fényt hozzon a világba. Sürgette az egybegyűlteket, hogy a befolyásukat mások inspirálására használják fel és csatlakozzanak a „milliárd jócselekedet” kampányhoz világszerte. Kijelentette, hogy ez az antiszemitizmus, illetve mindenfajta gyűlölet legyőzésének legbiztosabb útja. „Egymilliárd jócselekedettel hódítjuk meg a világot, ezzel a kezdeményezéssel árasztjuk el az internetet. Elárasztjuk a közösségi médiát, hogy lelkesítsünk másokat, hogy jócselekedeteket tegyenek. Ahogyan a Rebbe tanította, a jóság és kedvesség szétszórt cselekedeteiből teremthetünk fényt a világban.”

A rabbi mellett beszéde alatt egy művészi kiképzésű adománypersely volt. Az adományozás fontosságának hangsúlyozása érdekében a rabbi egy összehajtogatott papírpénzt tett a dobozkába. A Rebbe mindig is arra ösztönözte híveit, hogy otthonában és a munkahelyén is tartson adományperselyt, és naponta adakozzon.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy mielőtt a lövések érték, éppen Jesája könyvéből készült felolvasni azt a szakaszt, mely a messiási korról beszél, amikor a bárány és a farkas együtt pihen majd, mindenki szeretni fogja a másikat, és Istent mindenhol felismerik. „Nagyon lelkes voltam a felolvasás miatt, mert a világnak jobbá kell válnia. Egy olyan új korszakot kell köszöntenünk, melyért kétezer éven át imádkoztunk.”

Goldstein rabbi természetesen megemlítette a merénylet halálos áldozatát is: „Lori Kaye-nek nem kellett volna azért meghalnia, mert a zsinagógába jött imádkozni. Nagyszerű és igen jószívű személy volt. Azért halt meg, mert zsidó volt. Engem azért lőtt meg [a támadó], mert zsidó vagyok. Ha rám néznek, egy fekete kalapos, fekete zakós férfit látnak. Az első, ami az eszükbe jut, az az, hogy ez zsidónak néz ki. De tudják, mit? Én pontosan ugyanúgy nézek ki, mint Önök. Emberi lény vagyok. Mindannyian emberi lények vagyunk.

„Az antiszemitizmus nem zsidó probléma. Az egész világ problémája. Az antiszemitizmus a legrégebbi és legártalmasabb [probléma], nemcsak a zsidó nép, hanem az egész világ számára.”

zsido.com

Forrás: JPost