Ma van jom házikáron, Izrael elesett katonáinak és a terrorizmus áldozatainak emléknapja. 1860. óta több mint 27 086 ember – katonák és civilek egyaránt – vált áldozattá. Tavaly óta 43-mal nőtt ez a szám – ennyi katonát és civilt gyilkoltak meg az elmúlt egy évben és további 69-en vesztették életüket korábbi sérüléseik miatt.
Az emléknap dátuma ijár hónap 4. és közvetlenül követi a hónap ötödikén jom háácmáut, Izrael Állam függetlenségi napja. Ám mivel ez utóbbi dátum ebben az évben szombatra esik, a függetlenségi napot csütörtökre hozták előre, nehogy szombatszegést kövessenek el miatta, így jom házikáron szerdára esik idén.
Mostani cikkünkben a hatodik rebbe, Joszef Jicchák Schneersohn által 1949-ben egy elhagyott arab falu romjain alapított Kfár Chábádban történt merényletre emlékezünk és így tisztelgünk azok előtt, akik az életüket adták Izraelért és az Izraelben való életért.
Az Izrael középső részén fekvő Kfár Chábád – jelentése: Chábád falu – lakosai, mint a név is mutatja, elsősorban a lubavicsi hászidok. Az első időkben többnyire a holokausztot és a szovjet elnyomást is átélt, oroszországi eredetű zsidók lakták, akik kemény kétkezi munkával tették élhetővé a falut. A férfiak a mezőn dolgoztak, az asszonyok a gyerekeket nevelték és csirkét, pulykát tartottak az udvarban. Az élet önmagában is nehéz volt, ám a Rebbe kérésére nemcsak saját életük újjáépítésén fáradoztak, de azonnal közösségi szerepet is vállaltak az oda települők. Ennek eredményeként alakult meg a szakiskolaként működő Bét Széfer Lámeláchá, ahova Izrael minden szögletéből érkeztek tizenéves fiúk szakmát és Tórát tanulni. A diákok között nemcsak lubavicsi hászidok voltak, sőt, túlnyomó részben szegény sorsú szfárádi bevándorló családok gyermekei tanultak ott.
A tragédia, melyre most emlékezünk, 1956. április 11., ijár hónap újholdján történt. A fiatalok aznap tértek vissza a peszáchi szünetet követően az oktatási intézményekbe. Ezen a sorsdöntő tavaszi estén az egyiptomi vezetés által kiképzett és felfegyverzett terroristák támadtak a narancsligetekkel körülvett Bét Széfer Lámeláchá esti imát mondó 50 diákjára és tanáraira. A villany hirtelen kialudt, lövések hasítottak a csendbe, majd az egyik tanár, egy fiatal jesivatanuló, Szimchá Silberstrom hangja: mindenki azonnal hasra! Az ajtón át besüvítő golyók végül öt imádkozó gyermek és egy tanár – Szimchá Silberstrom – életét vették el. A merénylet megrázta a fiatal közösséget és az egész országot. A földön fekvő, véráztatta imakönyv és a vérrel borított padló képe a merénylet szörnyűségét szimbolizálta mindenki számára.
Az események gyorsan pörögtek. Valaki gyufát gyújtott, az igazgató, Jesájáhu Gopin rabbi pedig elkezdte kidobálni a gyerekeket az első emeleti ablakon át, hogy menekülhessenek. Teljes sötétség volt, az iskolát liget vette körül, senkinek fogalma sem volt arról, hogy a terroristák hányan vannak és még a közelben vannak-e. Valaki biciklire pattant, hogy riassza azokat, akiknek valamiféle fegyvere volt, és együtt siettek a helyszínre. Egyikük így emlékszik vissza: „Nem egészen öt perccel a lövések eldördülése után érkezünk. Mindent vér borított. Senki nem tudta, mit tegyünk, mivel senki nem tudta, hol vannak az elkövetők. A liget nagyon közel volt az épülethez, akár ott is rejtőzhettek.”
A falu többi részén is kitört a pánik, mindenki rohant haza a sötét utcákon. Az iskolaigazgató lánya, Raizel is hazaszaladt, apja nem sokkal később érkezett egy csapat fiúval: „Az apám keze és ruhája csupa vér volt. Miután látta, hogy mind rendben vagyunk, visszafutott az iskolába és ránk bízta a fiúkat.” A sebesülteket és a haldoklókat a két elérhető járműre tették, és a közeli Cifrin kórházába szállították. Néhány férfi kísérte őket, akik régi fegyvereket vittek, remélve, hogy nem kell majd őket használniuk, vagyis nem lesz még egy támadás. A kórházban halottnak nyilvánították a 24 éves Szimchá Silberstromot, valamint Niszim Ászisz (13), Mose Perec (14), Slomó Mizráchi (16) és Albert Edery (14) tanulókat. Ámosz Uzán (15) két héttel később halt bele a sebesüléseibe. Számos további gyerek súlyosan megsérült.
Akkoriban egyre gyakoribbak voltak a zsidók ellen elkövetett terrorista merényletek. Mose Sáret külügyminiszter az ENSZ főtitkárához fordult az egyiptomi terrorsejtek támadásai miatt, és külön kiemelte a megelőző este történt Kfár Chábád-i támadást. Nem egész egy évvel korábban már történt egy támadás a településen: egy jesivatanuló tűnt el a ligetben tett sétája során. Megcsonkított holttestére néhány nappal később találtak rá.
A település lakói a Rebbéhez fordultak útmutatásért. Maradjanak a saját verejtékükkel felépített faluban, vagy költözzenek nagyobb, biztonságosabb, védettebb városokba? A Rebbe üzenete a következő volt: maradjanak erősek, köteleződjenek el még jobban a tóratanulás és a micvák mellett és legfőként, építkezzenek. Duplázzák meg a terjeszkedés ütemét, emeljenek újabb építményeket és nyissanak új iskolákat. Menekülés helyett építkezést, távozás helyett fejlődést várt el híveitől. Mélyesszék még mélyebbre a gyökereiket és szolgáljanak az egész izraeli társadalom számára inspirációként és példaként – szólt a Rebbe üzenete. Egy 12 tagú küldöttséget is küldött az országba, akik egy hónapon át tartózkodtak részben Kfár Chádában, részben más közösségekben, és a Rebbe üzenetét terjesztették.
A Rebbe a hétnapos gyászidőszak, a sivá lejárta után levelet küldött az Izrael Földjén élő hászidoknak, Kfár Chábád lakosainak és a Szentföld minden Chábád intézményének, különösen azoknak, melyek a Bét Széfer Lámeláchához kapcsolódtak: „Erősen remélem, hogy a nyitott szemmel vigyázó és minket isteni gondviseléssel őrző Mindenható segítségével legyőznek minden akadályt… és mind mennyiségben, mind pedig minőségben kiterjesztik a szervezeteiket…” – írta. Egy másik levél a Tomchéj Tmimim jesiva illetékeseit ösztönözte építkezésre és növekedésre. A slosimon (harminc napos gyászidőszak vége) ezrek érkeztek Izrael minden részéből az iskola új épületének alapkőletételére. Az épület a Jád láchámisá – Emlékmű az ötöknek nevet viseli.
Emlékük legyen áldott!
zsido.com
Forrás: chabad.org