Izraelt a következő Holdra szállási kísérletében egyik közeli szomszédja, az Egyesült Arab Emirátusok tudósgárdája segíti majd, írja az Aurtz7 internetes oldal. A két ország közös űrkutatási tervet állított össze annak érdekében, hogy a Berésit2 elnevezésű űrhajó sikeresen elérkezhessen a Holdra. A tervek szerint a vezető nélkül repülő űrhajó 2024-ben ér majd földet, jobban mondva: Holdat.

 

Folytatódik az izraeli holdmisszió előkészítése

2019-ben feladták ezt a projektet, most viszont úgy tűnik, mégis küld Izrael űrszondát a Holdra. Bumm!

 

Izrael először 2019-ben kísérelt meg űrszondát juttatni a Holdra és bár sikerült célt érnie, nem úgy, ahogyan tervezték.

Az akkori kísérlet tanulságait levonva – a holdszonda nyugodt leszállás helyett becsapódott és tönkrement – a csapat most újabb űreszközt készít, mely talajmintákat vesz majd a Holdon és különféle kísérleteket hajt végre.

A Berésit 2 megépítésének és útnak indításának szándékát rögtön az első holdszonda balul kiütött Holdra szállása után bejelentették a tervezők. A katasztrofális Holdat éréshez vezető láncreakciót akkor, 2019-ben az izraeli űrközpontból küldött hibás parancskód indíthatta el.

Az űrhajó neve, Berésit annyit jelent: kezdetben. Ez a Tóra első szava, mellyel a világ megteremtésének történetét vezeti be.

A zsidó állam és az Emirátusok között egyre szorosabb együttműködés alakult ki az elmúlt egy évben, az Ábrahám Egyezmény aláírása óta. Ez a holdmisszió is e kooperáció keretei közé illeszkedik.

 

Nem adják fel: jön a második izraeli holdszonda

2019-ben feladták ezt a projektet, most viszont úgy tűnik, mégis küld Izrael űrszondát a Holdra. Bumm!

 

 

 

Megszakítás