Keir Starmer bocsánatot kért az antiszemita megnyilvánulásokért.

Új vezetőt választott az egyesült Királyság legjelentősebb ellenzéki pártja. A győztes kihirdetésére összehívott konferenciát a fertőzésveszély miatt lemondták, így Keir Starmer egy videóüzenetben jelentette be az antiszemitizmussal való szakítást:

„A zsidógyűlölet pártunk szégyenfoltja volt eddig. Láttam, hogy az antiszemitizmus mennyi szenvedést okozott a zsidó közösségeknek. A Munkáspárt nevében bocsánatot kérek ezért. Tövestől irtom ki ezt a pártból. Ennek sikerét az mutatja meg, hány olyan tagunk tér vissza a párthoz, akik emiatt nem tudtak minket támogatni.” – mondta az Euronews tudósítása szerint az új ellenzéki vezető.

Az előző elnök vezetése alatt folyamatosan bírálat érte a pártot antiszemita megnyilvánulások miatt, egyes ügyekben maga Jeremy  Corbyn is érintett volt. Egy tavaly készült felmérés szerint a brit zsidók 80 százaléka tartotta Corbynt antiszemitának.

zsido.com

Megszakítás