Ben-Cion Rabinowicz rabbi mindenkire nézve kötelezőnek tartja a koronavírus elleni oltás beadatását.

A levelet, melyet a bialai hászid irányzat feje fogalmazott meg, számos háredi újság megjelentette. Az írásban a rebbe arra biztatja követőit, sőt, az egész társadalmat, hogy oltassák be magukat a koronavírus ellen. „Kétségtelen, hogy a háláchá [zsidó jog] szerint mindenki köteles beoltatni magát” – írta. – „Látható, hogy ez a járvány sokkal veszélyesebb, mint a legtöbb más betegség, és rengeteg embert ölt meg mind itt, a Szentföldön, mind pedig külföldön.”

A rebbe azt is hozzátette, hogy a vakcina semmiféle veszélyt nem rejt, sőt, vallási parancsolat a beadatása: „A vakcinának nincsen semmiféle veszélye. Sőt, van egy kiemelkedően fontos parancsolatunk, hogy nagyon kell vigyáznunk az életünkre. Azt mondja a Tóra: »nagyon«, ami azt jelenti, hogy az embernek erőfeszítéseket kell tennie, és nagyon körültekintőnek kell lennie e parancsolat betartásában, amikor életmentésről van szó.”

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az oltás beadatása nem jelenti azt, hogy kevésbé szigorúan kell vennünk a járványügyi előírásokat: „Isten ments, hogy óvatlanabbak legyünk – továbbra is mindenkinek be kell tartania az egészségügyi szervezetek utasításait, ahogyan eddig is azt kértem, hogy mindenki kövesse azokat.”

A Karlin-Sztolin hászid mozgalom vezetői hasonló tartalmú felhívást tettek közzé a napokban, és mindenkit az oltás beadatására buzdítottak. Az elmúlt hetekben több elismert vallási vezető nyilatkozott hasonlóan, ahogyan arról oldalunkon is beszámoltunk.

 

Forrás: Arutz7

Megszakítás