Tegnap, chesván hónap 3-án (ebben az évben okt. 18.) emlékeztünk meg a néhai szfárádi főrabbi, korunk egyik legkiemelkedőbb
tóratudósa és legnagyobb hatású vallási vezetője, Ovádjá Joszef rabbi halálának évfordulójáról.
A Bagdadban született, még az államalapítás előtt Izrael Földjére érkezett, rettenetes szegénységben nevelkedett rabbi, vallási vezető szerepe mellett politikai szereplést is vállalt. 2013-ban, 93 évesen hunyt el. Rá emlékezve idézünk fel egy történetet, mely az Arutz7 internetes oldalon jelent meg.
| Joszef rabbi szókimondása és nyílt politikai szerepvállalása miatt megosztó személyiség volt, ám hatalmas tudása kétségtelenül korunk egyik legmeghatározóbb tóratudósává tette. Rengeteg emberrel találkozott és még ennél is nagyobb tömegekre gyakorolt életre szóló hatást. A vele való találkozás felejthetetlen maradt mindenki számára. |
A történetet egy nyugalmazása előtt álló, ortodox zsidó öltözetet viselő férfi mesélte el. Visszavonulása előtt 25 éven át dolgozott egy bét din (vallási bíróság) bírájaként.
„Szüleim idősödő holokauszt-túlélők voltak.” – kezdte a történetet. – „Nem igazán voltak érzelmileg felkészülve arra, hogy megfelelő figyelmet adjanak nekem. Az időm jelentős részét az utcákon töltöttem, és a bár micvám [13 éves kor] előtt gyakorlatilag bűnözőként éltem az életem.”
A helyzet tovább romlott, két évvel később, 15 éves korában már mindenki csak „a bűnöző”- ként ismerte a helyi közösségben. Barátaival gyakran focizott szombat délelőttönként a helyi zsinagóga közelében, és az sem volt ritka, hogy a focilabda a zsinagóga udvarában landolt. Azt mondják, nincsenek véletlenek és a világon minden valami céllal történik.
„Egyszer egy jó nagyot rúgtam a labdába. Kirepült a focipályáról és éppen akkor csapódott be a zsinagóga udvarába, amikor a rabbi kilépett az ajtón. A labda lesodorta a fejéről a fekete kalapot. A haverjaimmal majd összeestünk a nevetéstől.” A rabbi egyenesen a focipályához ment, „a bűnöző” pedig megszólította: ’Sábát sálom, jó szombatot. Kegyelmességed inkább kidust szeretne mondani, vagy inkább a játékunkhoz csatlakozna?’ – kérdezte vicceskedve és szemtelenül történetünk főhőse. Nagy meglepetésére a rabbi nem ütődött meg a kérdésen, és nem tűnt megbántottnak sem. „Hol vannak a szüleid” – kérdezte, és a fiú így felelt: „A szüleim meghaltak”.
A rabbi meghívta magához a fiút, aki el is ment vele az otthonába, mert mulatságosnak találta a helyzetet. Kidust csináltak, aztán a rabbi megkérdezte: „Éhes vagy?” – „Farkaséhes” – felelte a fiú. Asztalhoz ültették, a rabbi nézte, ahogy eszik és csak beszélt és beszélt. „Később jöttem rá, hogy az ő részét is megettem” – mesélte arra a napra visszaemlékezve az egykori suhanc. – „Amikor elkészültem az evéssel, megkérdezte, hogy fáradt vagyok-e. ’Teljesen ki vagyok merülve’ – feleltem. Erre a rabbi egy ágyat mutatott nekem, lefeküdtem és átaludtam a napot. Szombat este ébredtem fel. A rabbi megkérdezte: ’Most mit szeretnél csinálni?’ – erre azt feleltem, hogy moziba szeretnék menni, hogy megnézzek egy jó filmet.”
A rabbinak a szeme se rebbent, megkérdezte, mennyibe kerül a mozijegy, a fiú pedig azt mondta, hogy másfél sékelbe. A rabbi gondolkodás nélkül elővette a pénzt, a fiúnak adta és csak ennyit mondott: „Gyere el holnap is.” Ettől fogva ez így folytatódott nap mint nap, a rabbi otthonában enni kapott, jó szóval szóltak hozzá, hagyták, hogy kialudja magát és pénzt kapott mozira is.
„Idővel felfedeztem, hogy rajtam kívül még 12 utcagyerek járt a rabbi házához. Nagyon megszerettem őt.”
Az odafigyelés és a szeretetteljes, őszinte légkörben lefolytatott beszélgetések lassan meghozták a gyümölcsüket. „Idővel elkezdett a micvákra [parancsolatokra] tanítani. Egy pár tfilint is vett nekem. Leült mellém és tanított. Neki köszönhetem, hogy végül egy jesivában folytattam a tanulmányaimat, rabbiképesítést szereztem, majd végül egy vallási bíróság bírája lettem. Kiházasított, eljött a gyerekeim esküvőjére és az unokáim körülmetélési ünnepségén ő volt a szándek, aki a gyermeket tartotta.”
A férfi végül így fejezte be a történetét:
„Soha nem szabad elveszíteni a tanítványokba vetett bizalmat… Szeretni kell őket, szeretni, mintha a tanár saját gyermekei lennének.”
És, hogy ki volt ez a nagyszerű rabbi? Olvasóink bizonyára kitalálták már: Ovádjá Joszef.
Emléke legyen áldott!