A végső határidő előtt egy órával Benjamin Netanjahu bejelentette a 61 képviselő támogatását maga mögött tudó koalíció megalakulását.

Az új kormány valószínűleg a jövő szerdán teszi le az esküt, miután a Kneszet bizalmat szavazott neki. A kormányban egyelőre tizennyolc miniszter lesz (a törvény szerint lehetséges maximum), de a koalíciós egyezmény egyik pontja szerint módosítják a törvényt, és onnantól kezdve huszonkét miniszter alkothatja a kormányt.

Avigdor Lieberman néhány napja bejelentette, hogy nem vesz részt a koalícióban, mert a megállapodásban számos olyan elem van, amely eltörölné az előző kormányban elért eredményeit.

A koalíciós partnerek a tárgyalások során kétféle taktikát vetettek be. Mose Kahlon pártja a ‘Kulanu’ a lehető leggyorsabban lezárta a tárgyalásokat, abban bízva, hogy az elosztható miniszteri székekből és a költségvetésből így tudja a legnagyobb részt megszerezni. A Naftali Bennett vezette ‘Habait Hajehudi’ viszont arra épített, hogy ha az utolsó pillanatig húzzák a tárgyalásokat, akkor ezzel Netanjahut kényszerhelyzetbe hozzák, hiszen sikertelenség esetén új választásokat kellett volna kiírni. Ez pedig komoly presztízsveszteséget okozott volna Netanjahunak, és ez a leadott szavazatok számában is jelentkezne a megismételt választásokon.

A pártok a miniszteri székekért, a Kneszet és a kormány különböző bizottságainak vezetéséért, az általuk fontosnak tartott célok pénzügyi támogatásáért, valamint az ideológiájukat kifejező törvényekért küzdöttek egymással. A következő eredmények születtek:

Az askenázi ortodox párt a ‘Jahadut Hatora’ vezetője, Jaakov Litzmann egészségügyi miniszterhelyettes lesz (a miniszter névlegesen Benjamin Netanjahu), párttársa Mose Gafni a Kneszet pénzügyi bizottságát vezeti majd. A párt követelésére megemelik a családi pótlékot és ingyenes fogászati kezelést vezetnek be 18 éves korig. A szigorúan ortodox iskolák támogatása mintegy egymilliárd sekel lesz, és visszaállítják az intézmények szuverenitását: az itt tanuló gyerekek ezután sem fognak közismereti tárgyakat tanulni. Visszaállítják továbbá  azt  törvényt, ami a Rabbinátus kizárólagos jogaként deklarálja a betérés engedélyezését.

A ‘Kulanu’ párt, amely a mindennapi emberek életének javítását tűzte zászlajára, megkapta a Pénzügyi, az Építésügyi és a Környezetvédelmi tárcákat. Ezenkívül számos olyan törvényről és intézkedésről egyeztek meg, melyek a lakásprobléma megoldását fogják elősegíteni.

A szfaradi vallásos ‘Sasz’ párt vezetője, Arje Deri a gazdasági ügyekért felelős miniszter lesz. A párt delegálja majd a vallásügyi, illetve a Negev és a Galil fejlesztéséért felelős minisztert is. A párt képviselője fogja betölteni a Kneszet oktatásügyi bizottságának vezetését is. Megegyezés született arról, hogy az alapvető élelmiszereken nulla százalékos áfa lesz (az általános 18% helyett), továbbá az újonnan épült lakások öt százaléka szociális bérlakásnak készül. Arje Deri 2000 és 2002 között 22 hónapot töltött börtönben korrupciós vádak miatt. Mivel az izraeli törvények szerint ilyen esetben a büntetett előélet hét év múlva elévül, nincs jogi akadálya annak, hogy Arie Deri ismét miniszter legyen

A Naftali Bennett vezette ‘Habait Hajehudi’ párt utolsóként, a határidő lejárta előtt egy órával írta alá a koalíciós szerződést. Eszerint Naftali Bennett lesz az oktatási, Uri Ariel pedig a mezőgazdasági miniszter. A 39 éves szoftver mérnök, Ajelet Saked lesz az Igazságügy miniszter, ám a minisztérium hatásköréből kivették a dajanok (azaz a rabbinikus bíróságon szolgáló bírók) kinevezésének a jogát. A párt lesz a felelős a települések fejlesztéséért, és külön költségvetést kaptak a katonák fizetésének megemelésére, illetve az oktatási minisztérium céljaira.

Nincs egyelőre döntés, hogy a LIkud párton belül hogyan osztják el a miniszteri tárcákat. Mindenesetre Benjamin Netanjahunak sikerült a Likud pártban levő potenciális versenytársait nehéz helyzetbe hoznia, alig maradt üres miniszteri szék. Az egyik kommentátor szerint Netanjahu a koalíciós partnereit annyira teletömte miniszteri állásokkal és kedvezményekkel, hogy emiatt nehéz lesz azzal fenyegetni őt, hogy elhagyják a kényelmes pozíciójukat.

A kormányt jelenleg csak a minimális 61 képviselő támogatja. Sokan úgy vélik, hogy egy évnél többet nem fog ez a kormány megélni. Ám nem lehetetlen, hogy a számukra kellemetlen törvények meghozatala után Avigdor Liebermann pártja a ‘Jiszrael Betenu’ vagy akár a Jair Lapid vezette ‘Jes Atid’ csatlakozni fog a koalícióhoz.

 

 

Dan Diamant

 

Kép: jpost.com

Megszakítás