Yom Tov Yedid, az amerikai szír zsidó közösség legidősebb rabbija volt.

A tóratudós fiatal korában a szíriai Aleppo híres és ősi zsidó közösségének szellemi vezetőjeként szolgált, még abban a háború előtti időben, amikor a közösség virágzott és növekedett. Azóta a szír zsidó közösség túlnyomó része az Egyesült Államokba, kisebb része Izraelbe menekült.

A rabbi biztos kézzel vezette közösségét, és bár soha meg nem ingott, és nem kötött kompromisszumot, amikor a hálácháról és a zsidó szokásokról volt szó, közösségének tagjai szerették és tisztelték őt mind Aleppóban, mind pedig később New Yorkban. Az 1980-as években érkezett Amerikába, és ezután nem vállalt hivatalos szerepet, idejét a tóratanulásnak és a tóramagyarázatnak, valamint ezek alapján a könyvírásnak szentelte.

IMG-20160728-WA0005-768x1024

A rabbi kapcsolatban állt a néhai Ovádjá Joszef rabbival, az izraeli szfárádi közösség kiemelkedő vezetőjével, illetve az ő fiával, a jelenlegi izraeli szfárádi főrabbival, Jicchák Joszeffel is. Utóbbi így fogalmazott rabbi Yedid halálával kapcsolatban: „A szfárádi világ ma egyik legkiemelkedőbb rabbiját veszítette el, aki egyike volt a minket a korábbi nemzedékekhez, illetve a szfárádi zsidóság aranykorához fűző szálaknak.”

Forrás: Hamodia

Megszakítás