Tudta? Izraeli biztonsági cég irányítja a játékokra vigyázó 85 ezer embert.

  1. Soha nem volt olyan nagy az olimpiai izraeli delegáció, mint idén. Rióban 47 versenyző 17 eseményen méretteti meg magát.
  2. A becslések szerint 10 ezer izraeli utazott a dél-amerikai országba szurkolni.
  3. Izrael 16 olimpián eddig 7 érmet szerzett. 2004-ben lett meg az első és eddig egyetlen arany, amit a szörfös Gal Fridman nyert meg Athénban.
  4. Az izraeli sportminiszter a Sábbát miatt kénytelen volt kihagyni a megnyitó ünnepséget. Miri Regev nem vallásos zsidó, de közölte: a Sábát az egyik legfontosabb dolog, amit a zsidóság adott az emberiség kultúrájának és mint Izrael állam hivatalos képviselője, nem szegheti meg ezt a hagyományt.
  5. A riói zsidó szervezetek nagy lelkesedéssel vesznek részt a zsidó látogatók és sportolók vendéglátásában, legyen szó kóser ételekről vagy a Sábát méltó eltöltéséről. 20 ezer négyzetméteres közösségi központ készült erre a célra.
  6. A Chábád mozgalom három központot üzemeltet a városban, hogy a kóser előírásoknak maximálisan megfelelő ételekhez jussanak hozzá azok, akik ezt igénylik.
  7. Az olimpia szervezőbizottságában Rió 25 ezres zsidó közösségét 3 ember képviseli. Sidney Levy üzletember a bizottság vezérigazgatója.
  8. Még el sem kezdődött az esemény, de már volt némi fennakadás: az izraeli lobogó lemaradt a hivatalos weboldalról a 206 ország zászlói közül. Az Izraeli Olimpiai Bizottság panaszt tett az eset miatt. A londoni olimpián főváros nélkül maradt Izrael, mert a BBC kezdetben nem volt hajlandó Jeruzsálemet kiírni, ezt a döntésüket később felülvizsgálták.
  9. Nem mulasztották el a megemlékezést még a megnyitó előtt az 1972-es müncheni olimpián palesztin terroristák által lemészárolt 11 izraeli sportolóról. A NOB ezt sokáig megtagadta a hozzátartozóktól. A szervezet mostani vezetője, Thomas Bach arra is ígéretet tett, hogy állandó emlékművet állítanak az áldozatoknak Münchenben.
  10. A riói olimpia biztonsági főnöke egy egykori izraeli ezredes, akinek nemzetközi biztonsági cége van. A BDS-mozgalom ezt próbálta megfúrni, kezdetben úgy tűnt, hogy a brazil igazságügyi minisztérium enged a nyomásnak, de végül győzött a szakértelem. Az izraeli cég irányítja a 85 ezres biztonsági személyzetet, ez kétszer annyi, mint Londonban volt.

 

Kép: mercopress.com

 

Megszakítás