Nagy vihart kavart, amikor nyilvánosságra került, hogy Biszku Bélát zsidó kórházban ápolták élete utolsó napjaiban. Ugyanígy nincs konszenzus a sebesült terroristák ellátásának kötelezettségéről. Mit mond a háláchá: el kell-e látni a bűnösöket?

Oberlander Báruch rabbi írása

 

Biszku Béla (Márok, 1921. szep­tember 13. – Budapest, 2016. március 31.) magyar kommunista po­litikus, »a puha diktatúra legkeményebb ökle«, az MKP, az MDP majd az MSZMP tagja és vezető­je, belügyminiszterként (1957–1961) az 1956-os forradalom utáni meg­torlás egyik irányítója, miniszter­el­nök-helyettes (1961–1962), az MSZMP KB titkára (1962–1978). 1989 után haláláig, a politikától vissza­vonultan élt.” – ezt tudjuk meg a Wikipédia szócikkéből, ami ké­sőbb kitér arra is, hogy Biszku ka­tolikus családból származott.

Így aztán nem csoda, ha nagy port ka­vart az a 2016. március 31-i hír, mi­szerint „A Mazsihisz szeretetkórházában, 94 éves korában halt meg Bisz­ku Béla, Magyarország volt bel­ügyminisztere”1.

A sajtó azonnal rákapott a hírre, és a zsidó közösségen belül egymást érték a vélemények: helyes volt-e befogadni a bíróság elé állított egykori politikust.

Anélkül, hogy Biszku Béla po­li­ti­kai és erkölcsi felelősségéről véle­ményt alkotnánk, valamint hogy a konk­rét esetet értékelnénk, érdemes az ügy általános morális dilemmáját a háláchá szemszögéből megvizsgál­ni.

A kérdés ugyanis megjelenik a há­lá­chikus szakirodalomban is: jár-e a bűnösnek orvosi ellátás? Ez a kérdés Izraelben napi szinten is fog­lalkoztatja a közvéleményt éppúgy, mint a rabbikat, például annak kap­csán, hogy el kell-e látni a megsérült terroristát, és ha igen, kinek van elsőbbsége az esetlegesen súlyosabban sérült terroristának, vagy az áldozatoknak, akkor is, ha kisebb a sérülésük.

 

Gyógyítani kötelesség

„Aki egy embert megment, olyan, mintha az egész világot megmentette volna” – ez az általános érvényű talmudi alapelv2 mindannyiunkat az életveszély elhárítására kötelez.  A másik életmentésre vonatkozó bibliai előírás a „Ne maradj tétlen felebarátod vérénél”3. Ennek a két alapvetésnek a mentén vizsgáljuk meg, mit mond a háláchá az orvosi ellátásról!

Az első említést arról, hogy a tórai időkben léteztek orvosok Mózes második könyvében4 találjuk: „ha férfiak civódnak és egyik megüti a másikat kővel vagy ököllel… mulasztását térítse meg, és gyógyíttassa”. A Talmud5 ebből vezeti le, hogy az orvosnak szabad gyógyítani, annak ellenére, hogy Isten hozza a gyógyulást6. Sőt! A gyógyítás tórai parancsolat7 nem csak akkor, ha életmentésről van szó, hanem minden olyan esetben, amikor valamilyen betegség, sérülés, stb. lép fel8.

Jáákov Emdin rabbi (1698-1776)9 egyenesen úgy vélte10, hogy a beteg akarata ellenére is ki kell próbálni min­den lehetséges gyógymódot a be­tegség enyhítésére vagy megszüntetésére: az orvosi ellátás olyannyira kötelező, hogy az orvos felülbírálhatja a beteg döntését.

 

Az interjú folytatása az Egység friss számában olvasható el.

 

Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintson http://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.