A sorozatos antiszemita botrányok hatására mélybe zuhant a Munkáspárt támogatottsága a brit zsidók körében, még 9 százalékuk sem voksolna most a Jeremy Corbyn vezette pártra.

A brit Munkáspártot az utóbbi időben sorozatosan érik az antiszemita botrányok. Az eddigi hírek szerint már legalább ötven tagját zárta ki soraiból a nagy múltú, kirekesztésellenes hagyományaira büszke szociáldemokrata párt. Egy friss, a brit zsidók körében végzett közvélemény-kutatás pedig azt jelzi, hogy a botrányok nem múltak el nyom nélkül, jelentősen erodálódott a Labour támogatottsága. Amíg a tavalyi választásokon a felmérések alapján a zsidók 18 százaléka voksolt az akkor még Ed Miliband által vezetett Munkáspártra, ez az arány most már csak a 8,5 százalék.

20160513_01

Jeremy Corbyn, aki tavaly szeptember óta vezeti a pártot, “barátainak” nevezte a Hamász és a Hezbollah terrorista szervezetek vezetőit. A mostani felmérésben a megkérdezettek nagy többsége (83 százaléka) tartotta aggasztónak a pártelnök ezen kijelentését. Bár Corbyn belső vizsgálatot indított a botrányok miatt, a brit zsidók ezzel közel sem elégedettek. Kétharmaduk szerint a pártvezér rosszul kezeli a szervezeten belül megjelenő antiszemitizmust. Csupán minden ötödik megkérdezett értékelte jónak az eddigi lépéseket.

20160513_02

Bár a kutatásban részt vettek nagy többséggel egyetértettek abban, hogy a Munkáspárt tagjainak és választott képviselőinek körében ugyan jelen van az antiszemitizmus, mindez nem rontja a mindennapi biztonságérzetüket. Tízből nyolcan biztonságosnak tartják az életet Angliában. Csupán 2 százalék nyilatkozott úgy, hogy az nagyon veszélyes.

20160513_03

 

Munkatársunktól (a The Jewish Chronicle kutatási jelentése alapján)

Megszakítás