Az első világháborús megemlékezések keretében a zsidóság szerepéről külön konferenciát rendeztek Budapesten. Az eseményen Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a zsidó honvédek vallási dilemmáiról és a korabeli rabbik útmutatásairól tartott előadást. Szabad-e például szombatot szegni? A válasz: védelmi jellegű háborúban igen. Na, de védelmi jellegűnek tekinthető-e a kirobbant háború? A rabbiknak erről is állást kellett foglalniuk.
Az első világháború centenáriuma alkalmából Európa- és országszerte számos közéleti, tudományos és művészeti fórumon emlékeznek meg az 1914–1918 közötti eseményekről. A „Zsidók a Nagy Háborúban” címmel nemrég megrendezett konferencián kifejezetten a magyar zsidóság háborús részvételéről beszélgettek a résztvevők, többek között Kapronczay Károly történész, levéltáros, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum címzetes főigazgatója; Rózsafi János történész, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kurátora, a Nagy Háború Blog egyik alapítója; és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija.
A Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár és Levéltárban megrendezett eseményen az előadók több olyan kérdést is felvetettek, amelyek túlmutatnak a Nagy Háború eseményein.
Szabad-e szombatot szegni?
Az Origo részletes tudósítása szerint Köves Slomó előadásában a I. világháborúban szolgáló zsidó katonák vallási dilemmáiról beszélt, amely addig nem nagyon létezett, hiszen az európai zsidóság tagjait korábban nem sorozták be a hadseregekbe, sok helyen még a fegyverviselést is tiltották számukra. A zsidó hagyományban ezért nem alakult ki gyakorlat arra, hogy milyen előírásokat kell követni katonaként – magyarázta a rabbi, hozzátéve, hogy „a 19. század előtti zsidó filozófusok a háborút nem tartották dicsőséges dolognak, azt tanították, nagyobb dicsőség intellektuális csatákban részt venni, mint fizikai harcban”.
Az 1848-49-es szabadságharcban nem kevés zsidó katona harcolt a magyar ügyért, de hosszú évszázadok után az I. világháború volt az első olyan háború, amiben zsidók jelentős számban vettek részt. Köves Slomó szerint ennek az az oka, hogy Magyarországon addigra lezajlott a zsidók emancipációja, és a magyar zsidóság jó része hálát érzett az ország felé, ezért bizonyítani akarta hűségét. A legtöbb korabeli rabbi útmutatása összhangban állt ezzel a szándékkal, amit kordokumentumok is bizonyítanak.
Természetesen nem csak a harcokban való részvétel általában, hanem a napi, gyakorlati kérdések is vallási dilemmákat vettetek fel.
„Sokan kérdezték, mi a teendő, ha a fronton több vallási előírást nem tud a katona megtartani, például a szombatot” – szemléltette Köves Slomó. „A Biblia szerint ha védelmi háborúban vesz részt valaki, megszeghető a szombat, vagy a kóserségi törvények. Kérdés, hogy az I. világháborús hadműveletek értelmezhetők voltak-e védekezésként – a korabeli magyar rabbik értelmezése általában az volt, hogy igen.”
Az Origo beszámolója szerint Köves Slomó, aki maga is a tábori rabbinátus tagja, felhívta a figyelmet arra, hogy az I. világháború alatt szolgáltak a magyar hadseregben először tábori rabbik, köztük volt olyan, aki harci cselekményekben is részt vett.
A tábori rabbinátus ma hét taggal működik.
„A tábori lelkészeknek a sorkatonaság eltörlése óta kevesebb dolguk van, hiszen ma már nem kiskatonák élnek életvitelszerűen a laktanyákban, így aki szeretne istentiszteleten részt venni, azoknak van erre lehetőségük a Honvédségen kívül is. A nagyobb ünnepeket azért megtartják a tábori rabbik, és vannak katonák, akik hozzájuk fordulnak tanácsért, például az egyik Afganisztánban szolgáló honvéd is kért imakönyvet a tábori rabbinátustól” – mondta Köves Slomó, aki úgy látja a honvédségi lelkészi szolgálatoknak jelenleg leginkább szimbolikus szerepe van: a nemzeti egységet, közte a zsidó közösség nemzethez tartozását is kifejezi. Emellett az intézménynek természetesen oktatási célja is van: a különböző honvédségi intézményekben való jelenlétükkel az előítéletek elleni fellépést segítik elő.
Befogadó, soknemzetiségű hadsereg
Előadásában Varga Benedek, a Semmelweis Múzeum főigazgatója párhuzamoz vont a Monarchia hadserege és az akkori orvostársadalom között, mert jellemzően egyik helyen sem foglalkoztak az ember származásával, akár zsidó, akár más nemzeti kisebbséghez tartozott valaki. Az I. világháborút követő események, a vörös- és fehérterror ennek véget vetett – tette hozzá.
Erwin A. Schmidl, a bécsi nemzetvédelmi egyetem oktatója kitért a számokra is, amelyek a monarchiabeli hadsereg befogadó jellegét szemléltetik. Az első világháborúban harcoló 9 millió katona közül 300 ezren zsidó vallásúak voltak, ami megegyezett a zsidóság számarányával a Monarchiában (3 százalék).
Schmidl cáfolta azt a tévhitet, hogy a zsidók többségét a hadtápba vagy orvosi egységekbe irányították, valójában a nagy többségük harcoló alakulatokban szolgált, leginkább a gyalogságban. A hagyományos nemesi és katonacsaládok által uralt tisztikarban alulreprezentált volt a zsidóság, de a tartalékos tiszti állományban öt százalékos arányt értek el, néhányan a tábornoki rangig is eljutottak.
A soknemzetiségű osztrák-magyar birodalom hadseregének vezetői felülemelkedtek a származáson, ezért a zsidókkal szembeni diszkrimináció a katonák között ritkább volt, mint a civil életben. Ezt bizonyítják a háború alatt kiosztott kitüntetések is.
A közös múlt összeköt
Varga Tamás honvédelmi miniszterhelyettes azt hangsúlyozta, hogy kötelesség emlékezni az elesett hősökre, „azért, hogy hőseink áldozatát megértve, kárpótlásul egy szabad, boldog jövőt építsünk gyermekeinknek”.
Az első világháború utáni időszak egybeesik a magyarországi antiszemitizmus megerősödésével. A konferencia szervezőinek szándéka szerint erről napjainkban tudni és beszélni kell, mert a kollektív társadalmi emlékezet ébrentartása, a mindenkiben közös értékek megőrzése túlmutat vallásokon és társadalmi megítéléseken. A közös múlt összeköt, és közös jövőnk alakítása mindannyiunk kötelessége és felelőssége – hangzott el a konferencián.
Zsido.com/Origo/kormany.hu