A nácik borítékba tették a tollat, a tulajdonosát koncentrációs táborba vitték. Még 3000 ilyen boríték vár arra, hogy megtalálják az elkobzott tárgyak tulajdonosait.

A tizenéves magyarországi zsidó Rokza István összesen 20 pengővel és egy fekete töltőtollal érkezett 1944 vége felé a németországi Neuengamme koncentrációs táborába. A nácik ezt a keveset is haladéktalanul elkobozták, és névvel ellátott borítékba zárták. A fiú túlélte a háborút, ám 1996-ban úgy hunyt el, hogy sem a pénzt, sem a tollat nem látta viszont, ahogy anyját, Hedwiget (Mirjám) és apját, Antont (Slomó) sem, valamint bátyját, Györgyöt is örökre szem elől tévesztette. Bár hallott arról pletykákat, hogy testvére esetleg visszatért Budapestre a háború után (és az eddig megtalált dokumentumok is erre utalnak), ő maga úgy tudta, hogy családjából egyedül ő élte túl a vészkorszakot.

Rokza 1949 közepén alijázott az éppen csak megalakult Izrael Államba, és nemigen beszélt a háború alatt tapasztaltakról. Az elkobzott toll Németországban maradt érintetlenül, több ezer eltulajdonított személyes tárgy között, melyeket a szövetséges erők találtak, amikor felszabadították Európát. E darabok különféle archívumokba, illetve visszatérítéssel foglalkozó intézményekbe kerültek Németországban.

A hónap elején, 22 évvel Rokza halála után a toll, köszönhetően az International Tracing Service-nek (ITS) és a Times of Israel riporterének, Renee Ghert-Zandnak, visszakerült a család tulajdonába.

A német kormány 1963-ban mintegy 4500, eltulajdonított tárgyakat tartalmazó borítékot adott át az ITS hatalmas archívumának. A németországi Bad Arolsenben található, hat épületből álló komplexumot a pincétől a padlásig megtölti az a 30 millió eredeti dokumentum, mely a náci üldözés 17 és fél millió áldozatának sorsáról mesél. Az intézmény elsődleges célja, hogy kiderítse e milliók sorsát.

A boríték

1963 és 2015 között a fent említett 4500-ból nagyjából 1500 darabot sikerült visszajuttatni eredeti tulajdonosának, közvetlenül, vagy a Vöröskereszt közreműködésével, majd 2016 ősze óta újabb 164 darabot. A projekten a szervezet hat munkatársa dolgozik. „Minden darabhoz tartozik név is, ám 950 darab esetében még mindig nem tudjuk, melyik országból származott az eredeti tulajdonos.” A fennmaradó 3000 darab visszajuttatására irányuló, nemrégiben indított kampány vezetett ahhoz, hogy Rokza István legidősebb fia, az Izraelben élő Járon és a kiterjedt család visszakaphassa a rég elveszettnek hitt töltőtollat.

„El nem tudom mondani, mit jelent nekem ez a toll”- mondta Járon Rokza, miután az ITS igazgatója, Floriane Hohenberg szűk körű ceremónia keretében átadta neki a családi tulajdont.

A férfi nyomára egy 1949-es osztrák dokumentum vezetett, melyben az áll, hogy a nemzetközi menekültügyi szervezet a továbbiakban nem folytatja a támogatását. Indoklásként három betű szerepelt: ISR – feltételezhetően ekkor vándorolt ki Izraelbe. További dokumentumokból kiderül, hogy a férfi, akinek családneve többféleképpen (Rokza, Roksza, Roxa) néven szerepel az iratokban, 1928 májusában született Budapesten, Roksza Anton és Fülöp Hedwig gyermekeként. 1944-es deportálása előtt egy bicikliszerelő műhelyben tanult. 16 évesen került a neuengammei koncentrációs táborba, majd, más zsidó rabokkal együtt Bergen-Belsenbe, és onnan szabadították fel az angol csapatok 1945. április 15-én. Néhány hónapot a szövetségesek helyben felállított kórházában töltött, majd a Prins Carl nevű hajón Svédországba vitték. Innen néhány évvel később az ausztriai Salzburgba került, és – valószínűleg az alijára való felkészülésként – mezőgazdasági munkásként dolgozott a Beth Bialik DP táborban.

A szálak innen Izraelbe vezettek, ahol sikerült egy bizonyos Joszef Rokza nevére rábukkanni, majd megtalálni a leszármazottait, többek között legidősebb fiát, a most 61 éves Járont is, aki a találkozón csodálkozva hallgatta az ITS munkatársának beszámolóját apjáról, aki soha nem mesélt a háborús éveiről, többek között arról sem, hogy a németországi koncentrációs tábor előtt magyarországi kényszermunkán is dolgozott. „A jobb kezéről hiányoztak az ujjak. Azt mondta, akkor veszítette el, amikor asztalosmunkára kényszerítették, és belelökték egy fűrészbe.”- kapcsolta össze az újonnan szerzett információkat saját ismereteivel. „Jobb kézzel írt, és sportolt. Az olyan sportokat szerette, mint például a boksz, a futás, vagy a foci – és fiatal korában izraeli pingpong bajnok volt.”

Rokza István és felesége, Szárá

Járon, miután átvette a tollat, 90 éves édesanyjához ment, hogy a romániai származású holokauszt-túlélő asszonnyal, valamint a kiterjedt család többi tagjával is megoszthassa, amit megtudott. Joszef, vagyis István Rokszának öt gyermeke, és tőlük a mai napig 19 unokája és 23 dédunokája született. Ha sikerülne megtalálni testvérét, Györgyöt, még nagyobb is lehetne a család. Az ITS, a leszármazottak kérésére, megkezdte a felkutatását.

Járon Rokza, kezében a tollal

A tollat a férfi unokája, Rávid Kabilo gondjaira bízzák, aki azt mondta, hogy keretben fogja a falra akasztani. „Boldog vagyok, hogy sikerült bezárnunk a kört a család számára. Az, hogy az unoka megőrzi a tollat, és továbbadja a történetet, életben fogja tartani az emlékezetet az eljövendő nemzedékekben.”- mondta Hohenberg.

zsido.com

Forrás: JTA

Megszakítás